Van egy sztori ’56-ról, ami valamiért nem ismert olyan széles körben itthon. Gondoltam, elmesélem.
Az 1956-os forradalom leverését követően a soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és oktatóinak nagy része úgy döntött, hogy maga mögött hagyja az országot. Összesen 450 diák és 50 tanár lépte át ekkor a zöld határt, Ausztriában ők és családtagjaik táborokba kerültek. Roller Kálmán dékán azt kérte az osztrákoktól, tegyék lehetővé az oktatást, ám a hatóságok – vélhetően a szovjet retorziótól tartva – nemet mondtak. A soproniak nagy része egyébként ekkor még abban bízott, hogy tábori életük csak ideiglenes, és hamarosan hazatérhetnek.
A dékán azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: összesen húsz országnak írt levelet, melyek közül a kanadai University of British Columbia (UBC) jelezte, hogy kész befogadni a teljes kart. A UBC garantálta azt is, hogy a soproniak magyarul folytathatják tanulmányaikat, mint ahogy azt is, hogy fokozatosan belekóstolhatnak az angol nyelvű kurzusokba. Decemberben Roller Kálmán és három diák Kanadába utazott, hogy felmérje a lehetőségeket. A kanadai ajánlattól azonban nem mindenki volt elragadtatva, így volt, aki Európában maradt. 1957. január elsején végül 200 diák, 28 tanár, valamint 65 hozzátartozó hajózott el Kanadába.
A soproniak elhelyezésüket követően szinte azonnal angolul kezdtek tanulni, és igyekeztek minél jobban megismerni választott hazájukat. Magyarországhoz képest Kanada egy fontos újdonsággal máris tudott szolgálni az erdészeknek. Kozák Antal szerint – aki akkortájt harmadéves hallgató volt, azóta pedig a UBC professor emeritusa – Kanada egy szabad ország volt. „Számunkra szinte lehetetlen volt elképzelni, hogy létezhet szabad ország” – nyilatkozta egyszer.
Az új nyelv elsajátítása azonban sokaknak nagy nehézséget jelentett, így nagyjából három évnek kellett eltelnie, hogy jól kommunikáljanak angolul. Ennek a hátránynak azonban volt egy nagy előnye is: a soproniak nagyon erős, szinte családias kötelékeket építettek ki egymással, melyek a mai napig megvannak. Kozák Antal szerint éppen emiatt a szoros kapocs és összetartás miatt a hatvanas években Brit Kolumbia erdészköreiben gyakran emlegették viccesen a „magyar maffiát”.
Az élet azonban korántsem volt rózsaszín ezekben az időkben: az új nyelv, az új szokások sok frusztrációt okoztak a mindennapokban. A soproniak azonban nem csak emiatt szenvedtek; aggódtak otthon maradt családtagjaikért és barátaikért is. Mindenesetre a UBC menedéket nyújtott a magyar erdészeknek, és „Sopron Division” néven összesen 196 diákkal meg is kezdődhetett az oktatás. Tanulmányaikat az ígéretekhez híven magyarul, a magyar tanrendnek és tanítási módszereknek megfelelően folytathatták.
1958-ban huszonnyolc, 1959-ben hetven, 1960-ban húsz, 1961-ben pedig 23 hallgató diplomázott ezen a fakultáson. Így összesen 141 magyar erdész fejezte be tanulmányait a UBC-n. (Még 1958-ban 56 diák fordított hátat különböző okokból az egyetemnek.) A soproniak túlnyomó többsége végül Kanadában telepedett le, kis részük az Egyesült Államokba költözött, és csekély százalékuk visszatért Európába. A Kanadában maradottak többsége 1962-ben megkapta az állampolgárságot.
A rendszerváltást követően az egykori egyetemi hallgatók egy része hazalátogatott, van, amikor csoportosan jönnek. Az „öregfiúk” egyébként a mai napig tartják a kapcsolatot egymással, és évente legalább egyszer találkoznak.
A forradalom leverését követően, 1956-ban és 1957-ben Kanada több mint 38 ezer magyar menekültet fogadott be. Ez a nagyfokú bevándorlás nagy hatással volt az ország migrációs politikájának alakulására is. Egyes vélemények szerint ugyanis az észak-amerikai ország ekkor döntött úgy, hogy megnyitja kapuit más politikai menekültek előtt is. A soproni erdészek esete azonban azért is egyedülálló, mert efféle „adoptálásra” korábban nem volt precedens Kanada történetében.
Vélemény, hozzászólás?