Üveg gomb és hírlevél, avagy áldozat a kuka oltárán

A héten kiküldtem a már napok óta dédelgetett, alakítgatott hírlevelünket, ami így január elején egy kérdőívet tartalmazott. Ez azért volt fontos, mert egy ilyen kis cégben más értékek vannak, mint a multinál. Mi szeretjük a vevőket és szeretünk kapcsolatban lenni velük. Nem utolsó sorban pedig szeretnénk olyan dolgokat csinálni, amikre nekik van szükségük. A mai globalizáció utáni világban ezt az emberi hangvételt sokan szeretik és én is szeretem. Szívesen fizetek egy kicsit többet, ha tudom, hogy a falusi bácsitól vásárolok és nem egy előrecsomagolt, agyon vegyszerezett, húsnak nevezett és felcímkézett árut kapok, hanem MINŐSÉGET és SZOLGÁLTATÁST!

Szóval kiment a leellenőrzött hírlevél, de a link csak itt működött, ahol aktív belépés volt a hírlevélküldőbe. KUKA 1., de megoldottuk.

A másik “remek” eset a gombokkal esett meg. A kamchatkába készültek a gombok. Első olvasztás megvolt, már lukak is voltak mindegyiken. 2 db luk, aminek darabja 5 perc alsó hangon. Ekkor jött a második kemencézés, de egy félrepillantás következményeként a kemence a szükségesnél jóval magasabb hőfokon lett elindítva. Beolvadt az összes luk. :-(((((( KUKA 2. Az idő persze szorított, őrült tempóban kellett újra elkészíteni mindent, de sikerült szépek és jók lettek.

A felső kép a beolvadt lukakat, az alsó a nyers lukakat a középső pedig a kész gombokat ábrázolja!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Pásztohy Panka – grafikus

Kaposváron születtem 1977 szilveszter éjjelén. Kései gyermek vagyok. Művész családban. Édesapám ( Szabados János) festő-, édesanyám (Weeber Klára) szobrászművész. Kis túlzással a műtermükben nőttem fel. Színes festékes-tubusok, vásznak és ecsetek között. Szabadon, mérhetetlen szeretetben. Ha számba veszem a korai inspirációkat, mindenképpen meg kell említenem azt a kitörölhetetlen és örökre meghatározó élményt, melyet az jelentett, hogy testközelből láthattam, megélhettem, miként születik édesanyám kezei között a szürke kavicsdarabból mókás lovacska, vagy édesapám lapra rajzolt vonalaiból durcás sündisznó. Erős és eleven képek ezek. Számomra teljesen természetes volt, hogy az alkotás nyújtotta szabadsággal felvértezve élem az életemet, fejezem ki magam.


Mivel szüleim otthon dolgoztak, én délelőttös ovis voltam, majd iskolás koromban sem kellett a napköziben senyvednem, rengeteg időt töltöttünk együtt.. Anyuval soha sem unatkoztam, mindig ott volt velem, nekem. Egyre ment, hogy rántottát süt, matekpéldát magyaráz, vagy szobrot farag. Apámhoz nehezebb volt közel férkőzni. Gyakran vont kényelmetlen falat közénk a festőállványa. Ami viszont az alkotást illeti, soha senkitől nem tanultam annyit, mint tőle. Ennek ellenére a műterem sokáig olyan volt nekem, mint egy örökké változó, óriás játszótér. Aztán persze hamar tudatosították bennem, hogy ez igazából a felnőttek játszótere, minek következtében kicsit megkopott a varázs. Szívesen mentem le, ha éppen nem volt bent senki, de az már nem az én műtermem volt – az első igazi munkáim a szobámban születtek. De a műtermek még így is végigkísérték a gyermekkorom. Ha kinéztem az ablakomon, a dombtetőn műtermes házakat láttam. Ha vendégségbe mentünk, a házigazda a műtermébe invitált, és anyám mellett ülve kényszeredetten hallgattam a felnőttek művészetről folytatott unalmasabbnál unalmasabb beszélgetéseit. Nyaranta művésztelepekre jártunk. Az egyiket apám vezette a Balaton parton. Varázslatos helyek voltak. Magával ragadó és inspiráló volt a környezet, nemkülönben az ott megforduló emberek, játszótársak azonban csak elvétve akadtak. Így aztán, ha a szünetekben a kedvemre való játékoknak és játszópajtásoknak nemegyszer híján is voltam, az alkotói kíváncsiságomat legalább maradéktalanul kielégíthettem. A művészet tehát, ha közeg, nem mindig és nem feltétlenül izgalmas, de kétségkívül jelentékeny része volt az életemnek, gyermekkoromban mindenképpen.

A szülői elvárásokra is tekintettel az egyetemi felvételinél még vacilláltam egy csöppet, vajon a “képző” vagy az “ipar”. Végül is a Magyar Iparművészeti Egyetem mellett döntöttem. 1998-ban felvettek az animáció szakra. Az egyetemi évekről rengeteg tanúságos dolgot lehetne papírra vetni. Hogy ezt mégsem teszem, annak legfőbb oka, hogy negyedéves koromban megszületett kislányom, Lili. Teljesen felforgatta az addigi életemet. Sok minden átértékelődött. E folyamat lenyomata diplomafilmem is, mely egyrészt az ismeretlen világra való gyermeki rácsodálkozás és megérteni akarás mozgó képekben való megformálhatóságát, másrészt az anyaság csak személyesen megtapasztalható és átélhető szubjektív élményét, a gyermekvárás naiv és őszinte csodáját megragadni törekvő kísérlet. Egy pillanat a TEGNAP-ból, mely bennem a gyermeki irracionalitás szuggesztív képiben örvénylik.. Az utolsó egyetemi évre a Lili is beköltözött a kollégiumba, és kilenc négyzetméteren másodmagammal újra kellett gondolnom a lehetőségeimet. Animációs munkák helyett az adott körülmények között kényelmesebben végezhető grafikai munkákat vállaltam. Elkezdtem magazinoknak dolgozni, majd kisvártatva olyannyira megszaporodtak a felkérések különböző újságoktól és könyvkiadóktól, hogy már nem volt égető szükség váltani az amúgy jobban fizető, de megterhelőbb animációs munkákra. Meg aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy kedvvel csinálom, és mindig találok benne új kihívásokat. Az utóbbi időben például egyre több időt szentelek a különböző webes alkalmazási lehetőségeknek. No, és persze az sem utolsó szempont, hogy így azért még mindig több időt tölthetek a családommal. A klasszikus animációs munkák még mindig izgatnak, nagyon remélem, hogy nem kell örökké búcsút intenem nekik.

Jelenleg Szentendrén élek férjemmel, és a kislányunkkal. Sajnos messze kerültem a szüleimtől, de amikor csak tehetjük meglátogatjuk őket, bár a rengeteg munka mellett nincs rá gyakran lehetőség. Jelenleg a Nemzeti Tankönyvkiadónak illusztrálom a legújabb elsős, másodikos olvasókönyvét, és feladatlapjait, állandó képregény rovatunk van a Minimax magazinban, készülődöm a Panka és Csiribí sorozat 5.-részének illusztrálására, egy kiállításra a budafoki gyermekkönyvtárban, és tervben van egy 80 kötetes verses mesekönyv sorozat is.

Sajnos a blogomra nincs mindig időm, de tervezem, hogy átalakítom, bővítem, és végre a weboldalamat is befejezem.

Szabadidőmben angolul tanulok, a kisállatainkkal foglalkozom, és tavasztól kertészkedem, meg biciklizem. Hogy mik a kedvenc filmjeim, könyveim? Nagyon hosszú lenne mindet felsorolni. Azért néhány:

A nagy kedvencek:

Filmek:

  • Moebius: Idő Urai
  • Yurij Norsein: Süni a ködben
  • Frédéric Back: The Man Who Planted Trees
  • Akiyuki Nosaka: Grave of the Fireflies
  • Hayao Miyazaki: Chihiro
  • Jacques-Rémy Girerd: Özönvíz
  • Tim Burton: The Nightmare Before Christmas
  • Luc Jacquet: Pingvinek vándorlása

Könyvek:

  • J. Otto Seibold: Penguin Dreams
  • Stanislaw Lem: Teljes science-fiction univerzuma
  • Goscinny és Sempé: Kis Nicolas
  • Craig Thompson: Carnet De Voyage
  • Delphine Durand: Ma maison
  • Rhode Monijo: Cloud Boy
  • Mo Willems: Knuffle Bunny
  • Jean-Luc Fromental: 365 Penguins
  • Valérie Peronnet: Tippi afrikában

10 év múlva mi lesz velem? Amit leginkább remélek, hogy még mindig mehetek látogatóba a szüleimhez, hogy mindannyian jól leszünk, hogy Lili lassan befejezi a gimnáziumot, megtanulok angolul és még mindig olyan és annyi munkám lesz, amit szeretek. Nem biztos, hogy könyveket fogok illusztrálni, lehet, hogy újra képeket festek majd, vagy filmeket csinálok, vagy ha sok pénzem lesz, utazgatok a világban! .

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

A gyémántfúró és én

Múltkor a védőszemüveges posztom után Vattacukorhajú lány megjegyezte, hogy Ő teljesen meglepődött, mikor megnyitotta a blogomat. Hogy kerül ide egy szemüveg? Azután elolvasta és megértette. Azt hizem ezzel a poszttal is nagy meglepetést fogok okozni.

Most jöttem be a postaládától és nagyon boldog vagyok! Bár errefelé a postás nem szeret hétfőn jönni. (értsd: ha nincs kedve hétfőn nem jön!) ma jött és hozott hozzánk levelet.

Ez volt benne egy gyémántfejű üveg fúró feltét. Ezzel lesznek a Kamchatkás üveggombok kifúrva. Persze ez nem kis munka, mert üveget fúrni nem egy egyszerű dolog. Ha az ember nem elég óvatos akkor vagy az üveg, vagy a fúrófej bánja. Így volt ez az előző fúróval is. Én ez a kis kütyü nem csak drága (ugye itt gyémántról van szó!), hanem még nem is lehet mindig kapni.

Én egy ilyen fúrótól nagyon boldog tudok lenni!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Tsunami Glassworks

Nem kell magyaráznom, de szeretem a kortárs üveg designt és szoktam is nézegetni őket. Mindegyik vázát külön fújták és utána szerelték össze az egészet egy testté, mint egy erdő minden oldalról más.

Nekem csodás!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Az üveg gomb

Egy barátnőm mesélt mindig egy iparművész lányról és a Nyári Pál utcai varrodájáról. A nála vásárolt dolgokat is megmutatta és egyre inkább kíváncsi voltam rá, hiszen nagyon igényesek voltak és tetszettek is. Karácsony előtt teljesen véletlen találkoztam először Schulteisz Mártával, aki a Kamcsatka tulajdonosa és vezető tervezője.

Ekkor tudtam megnézni a többi ruháját is, amik fantasztikusak. Ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy Mártának is tetszenek az üveg ékszereim, de leginkább egy dolog érdekelte: GOMBOK. Majd megbeszéltük, hogy egyszer beugrok hozzá. Persze ebből karácsony előtt nem lett semmi.

Múlt héten viszont csöngött a telefon kellene egy pár kabátgomb. Ma mentem el a Nyári Pál utcába, hogy megbeszéljük az üveg gombok kérdését. Fantasztikusan szép bolt, az igényes ruhák, teljesen elbűvöltek. És lesz két kabát, amik panyizsuzsi üveg gombokkal fognak záródni. Ilyen klassz emberekkel szeretek dolgozni!

Mártáról részletesen itt olvashattok.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

123