A bál

Régóta erre a napra készültem. Életem első nagy bálja és egy óriási megbízás. Izgalmas és örömteli pillanatok.

Kora délután kaptuk meg a termet. Roham tempóban követték egymást az események, az előadások próbái, terítés, utolsó simítások. Mindenki a saját területére koncentrált és egyeztetett. Nekem a tombola tálat kellett átadnom és az asztaldíszekért feleltem. A dobozok már a teremben voltak. Épségben megérkezett minden darab! Mindegyiket egyesével megpucoltam és a terítésért felelős pincérrel egyeztetve kitettem az asztalokra. Mind a táncparkett felé nézett. A főasztalokra még tettem a dekorációval azonos színű üveg bogyókat, ami kiemelte és ezzel megkülönböztette a többitől. Csodásak illeszkedtek a terembe! Ennek nagyon örültem, mert a feladat az volt, hogy a teremhez tervezzem meg a dekorációt. Azonban  azt élőben nem láttam, csak fotókon. Így eddig a pillanatig eléggé izgultam!

Teljes nyugalommal mentem “haza”.  Öltözés, frizura, smink és egy kis bonyodalom. Nincsenek meg a férjem mandzsetta gombjai. Hol lehetnek,pedig bepakoltam őket? Járt az agyam! Brüsszelbe érkezésünk napján mutatta be a helyi magyar közösségnek Ugron Zsolna az új könyvét, ahova vittem neki néhány láncot. A panyizsuzsis dobozok egy nagyobb dobozban voltak, mikor átadtam őket. Lehet, hogy abban maradtak? SMS Hágába Katának, hogy küldje el Zsolna erdélyi telefonszámát. SMS Erdélybe. A mandzsetták megvoltak, csak Európa átellenes szélén. Egy pár ajándékba vitt mandzsettát csomagoltam ki a férjemnek.

A bálterem a szomszédutcában volt. Átsétáltunk. A bejáratnál  nemzeti színű szalaggal vártak, amit mindenki, még a más nemzetiségűek is a ruhájukra tűztek ki. Bent a néhány órával korábbi nyüzsgésnek nyoma sem volt. Minden a helyén volt.  Erdélyi huszárokkal és pezsgővel fogadtak a csodálatos termekben. Majd megnyílt a bálterem, ami egyben a vacsora színhelye is volt. Pazarul nézett ki! Mindenkit asztalhoz vezettek és kezdetét vette a vacsora, majd a tánc! Természetesen mi is bevetettük minden tánctudásunkat. (Nem volt hiábaló a sok éjszakai táncóra!) A tombola előtt bemutattak a közönségnek és mondtam néhány szót a díszekről. Ezt megkérdezte a FüredTV is, hallgassátok meg 15.22-nél!

Egy bálnak remek hangulata tud lenni. Én nagyon jól éreztem magam. Jó volt nagyestélyiben lenni, szépen terített asztalnál ülni, elegánsan szórakozni, táncolni!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



2 hozzászólás van eddig

  1. 1. Ziz

    2012. február 16. @ 12:56

    Zsuzsi, láthatunk képet arról is, hogyan festettél a bálon? Láttam a ruha átalakulását, a cipőt, olvastam a keppről és a kesztyűről, de szívesen megnézném az összképet is. :)

  2. 2. panyizsuzsi

    2012. február 16. @ 14:24

    Kedves Ziz!
    A bálon én nem fotóztam, de remélem hamarosan megkapom a fotóstól a képeket és akkor megmutatom az összképet!

Komment RSS

Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: