Az angol pub: üvegen innen, sörön túl
Az angol pub szóról sok minden eszünkbe juthat, a szebbnél szebb, és a régebbinél is régibb ablak- és dekorációs üvegek azonban nem feltétlenül. Pedig az angol „nyilvános házakra” (a pub szó eredetije ugyanis a public house) nagyon is jellemző a díszítés ezen fajtája. Eredete még valamikor a késő középkorra nyúlik vissza, amikor a kocsmák – az engedélyeket kiadó hatóságok jóváhagyását elnyerendő, valamint az egyre izmosabb középosztály erkölcsi aggályait elhessegetendő – az ilyen és ehhez hasonló designelemekkel próbálták bizonyítani tisztes mivoltukat. Így a pubok egymással versengve igyekeztek mívesebbnél mívesebb üvegekkel dekorálni mind a homlokzati ablakaikat, mind pedig az enteriőrt.
Érdemes azonban kicsit visszatekinteni, honnan is indultak hódító útjukra a pubok. Inni már a rómaiak idején is szerettek az emberek: erre a célra szolgáltak a tabernák, ahol még a bor volt a domináns ital, de nagy valószínűséggel a helyi főzésű sör is jól fogyhatott. Aztán a rómaiak elmentek, s bár jöttek helyettük mások, az emberek még mindig szerették a finom nedűt – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Kent királya, Ethelbert a 7. században kénytelen volt korlátozni a sörárusító helyek számát.
Több mint 300 éve várja a szomjas betérőket a londoni The Old Bell
Három évszázaddal később egyik utóda, Edgar pedig már arra vetemedett, hogy szabályozni próbálta az ivóedények méretét: mivel egy edényt többen is használtak, ezért egyfajta pecekkel jelölték meg, hogy meddig kortyolhat a szomjas vendég, és mi az a pont, amikor már tovább kell passzolnia poharát bajtársainak. A szomjas angolok azonban gyakran a pecek alá itták magukat (erre vezethető vissza egyébként a „take down a peg or two” kifejezés is, ami nagyjából annyit tesz, hogy leszállít valakit a magas lóról, letöri a szarvát).
Exkluzív környezetben várja a biliárdozókat a londoni The Boleyn
Szóval, az angolok szomjúsága mit sem csillapodott, sőt, mi több, a középkorban – mivel a víz gyakorta szennyezett volt – előszeretettel verték csapra a söröshordókat. A pubok, innek és tavernák népszerűsége töretlen maradt az évszázadok folyamán (az innekben a szerzetesek eredetileg szállást és ételt is kínáltak, az egyik leghíresebb ezek közül a The Tabard, amelyet Chaucer is megemlít a Canterbury mesékben, a tavernák ezzel szemben pár száz évvel később a városi elit, a jogászok, bankárok, írók törzshelye volt).
A 19. századtól néhány pub – így a londoni Mitre – már a hölgyvendégekre is számított
Bár a pubok száma Angliában az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent (jelenleg olyan 55 ezer körül mozog), ám a mai napig megtartották közösségi szerepüket. És ami nem utolsó szempont: egy pohár sör vagy finom étel mellett a mai napig megcsodálhatók ékességeik.
Vélemény, hozzászólás?