Az alkotás folyamata

Az idei év fő célkitűzése, hogy alkotni fogok. Most minden erőmmel erre koncentrálok. Ennek kapcsán kalandozok el új irányokba és próbálok ki új technikákat, módszereket. Igazán élvezem.Ez egy pozitív spirál. Ha lekezdek valamin gondolkozni, akkor folyamatosan egymás után jönnek az új ötletek. Álmodok, rajzolok. Vannak, amiket elvetek, vannak amiket továbbgondolok. Már egész komoly listám van a megvalósítandó ékszerekről. Szép sorban el is kezdtem nekilátni.

Ez a panyizsuzsi műhelyben úgy zajlik, hogy én fejben megálmodom. Egy pár napig csak gondolatilag járom körül az új kollekciót. Stílusokat hangulatokat képzelek magam elé. Aztán jön a rajzolás. Először mindig a formákra és az arányokra koncentrálok, majd felöltöztetem őket színekbe. Mindig vissza lépek egy-két fázissal, ha valamit nem találok tökéletesnek. Ezután jön újra az agymunka: kitalálom, hogyan lehet megvalósítani, hogyan kell a nyers üveget előkészíteni, melyik kemencébe és melyik programra kell berakni. Ezek után jön a tesztgyártás. Az első, a második, sokadik. Addig amíg minden olyan lesz mint a gondolataimban és a rajzon.

Ha nem egy egyszerű medálok vagy gyűrűk születnek, akkor még a kiegészítőket is meg kell találni hozzá. Pont most készül egy kicsit még titkos projekt, aminél az üveg már régen az asztalomon áll és hetekig kerestem hozzá a megfelelő kiegészítőket. De nem találtam a vágyaimnak megfelelőt. A tökéletesnél alább pedig nem szeretem adni a dolgot. Nekem az nem vállalható.

Vissza az alkotáshoz! Ezek után leírok mindent, hogy el-ne felejtsem és megbeszéljük Dórival, hogy is el tudja készíteni. Amíg én a prototípusokat fotózom, feltöltöm és írok róla, addig Dóri legyárt belőle jónéhány darabot. Ugyanis nekem ilyenkor már a következő ékszeren járnak a gondolataim.

Mikor én készen vagyok az írás-fotózás résszel, addigra a raktárban is szépen sorakoznak az új ékszerek. Ilyenkor Eszter lép a képbe, aki felölti az új ékszert a webshopba.

Kész az új kollekció, de ekkor már az új teszt darabok sülnek a kemencében…

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: