A porcelánról – egy bizonyos életkor alatt legalábbis – sokaknak csak a nagyi ósdi balerinái és bamba őzikéi jutnak eszébe. Akik velünk együtt örültek Eva Zeisel remekműveinek, azoknak nem kell bizonygatnunk, hogy a figurális kerámiában a nagyszülők csipketerítőin túl is van élet, nem is akármilyen. Ennek egyik formabontó mestere a mai emberünk, Török János.
Tudjátok mi az az eozinmáz? Ha nem, akkor javaslom, hogy zarándokoljatok el egyszer a pécsi Zsolnay-kúthoz, kukkantsatok be az állatkerti Elefántházba vagy a felújítás után nézzetek körül a Zeneakadémián (hogy csak néhány példát említsünk). Az eozin egy fátyolos fényű, fémes kerámiamáz, melynek kifejlesztése itthon Zsolnay Vilmos és Wartha Vince nevéhez fűződik.
Török János is a Zsolnay-gyárban kezdte a pályafutását 1956-ban, és itt került közelebbi ismeretségbe az eozinnal is. Igazi terepe a figurális kerámia, a kisplasztika és a plakett volt, dolgozott agyaggal, porcelánnal, pirogránittal is. Azt Artportal lexikonja szerint a korai természethű felfogást a hatvanas évektől az absztrakt, elvont formálás váltotta fel nála, munkásságát pedig a hetvenes évektől humoros, karikírozó ábrázolás jellemzi.
Művészetének remekei nemcsak közgyűjteményekben (így az Iparművészeti Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban vagy a Zsolnay-gyár szintén pécsi múzeumában) csodálhatók meg, de jártunkban-keltünkben is rábukkanhatunk egy-egy olyan műremekre, melyeken Török János is rajtahagyta – még ha képletesen is – a keze nyomát. Ez utóbbiak közé tartozik a már fent említett pécsi díszkút, a pirogránit díszítette szökőkút Harkányban vagy a pécsi Orvostudományi Egyetem kerámia faliképe.
Vélemény, hozzászólás?