Babaszoba tervek

Amikor megtudtam, hogy babát várok, hamarosan a lakberendezésen is elkezdett kattogni az agyam. Szép nyugodt környezetet szerettem volna a babának kialakítani, de a legtöbb dolog már adott volt. Így van ez egy negyedik gyerek esetében. Így olyan egyszerű ötletekben gondolkoztam, ami kiegészíti és összerendezi a meglévő darabokat.

Nálunk, amikor egy baba megszületik nem kap külön szobát.  Nem szeretek éjjelente fülelni, hogy vajon mit csinál, ébred vagy csak szuszog. Nem szeretek félhomályban botorkálni egy másik szobába. Szeretem, ha a közelemben van. Ha ott a hálószobában a kiságy és a pelenkázó és akkor két lépésre van minden! A nagyoknál is így volt. Bevált. Most is így lesz. Aztán ha már nagyobb, akkor mehet Ő is egy másik szobába.

Our berdroom

A hálószobánkban összesen három bútordarab volt: egy egyszerű IKEA Malm ágy, egy dán fésülködőasztal a Möbelkusntból és egy retro fotel, ami anyósomtól kértem el aztán áthuzattam. Ezeket türkiz-ezüst mintás tapéta és egy ezüst ágytakaró egészítette ki. Cseppet sem lányos színek. Ehhez kellett valamit kitalálni. A babarózsaszín és a figurás minták nálam teljesen ki voltak zárva. Nem az én világom, nem tetszenek, túl sablonosak.

Ami a bútorokat illeti régen egy megnagyobbított fenyő ágyneműtartó volt a pelenkázó asztalunk. Ez a darab már olyan szinten nem illik a lakásunkba és a a hálószobába, hogy a raktárban tárolja nekünk a használaton kívüli ágyneműt. Így szóba sem jöhetett, hogy visszakerül újra a hálóba. Komolyabb befektetéseket azonban nem terveztem babaszoba ügyileg, így egy lakáson belüli bútorcserével terveztem megoldani a kérdést.

A színeket tekintve a türkiz-ezüst kombinációhoz kerestem lányos megoldásokat. A lilát és a pinket találtam a legmegfelelőbbnek, szürkével kiegészítve. Ezek jól illeszkedik a már meglévő tér színeihez, sőt az egyik gyerekszoba szürke-mályva-pink kombinációjába is tökéletesen bele fognak simulni.

Már csak egyetlen feladat maradt körülnézni, hogy mit lehet kapni a boltokban, ami az én formavilágomnak és a fenti színeknek megfelel. A keresést elsősorban online végeztem és ez lett a babaszoba terv. Hétfőn jövök a kész szoba fotóival és egy meglepetéssel.

baby room decor

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: