Múltkor egy játékboltba térve megdöbbenten vettem tudomásul, hogy a játékok nagy részével nem lehet játszani és mindezek mellett csúnyák is. Barcsi Diána egy olyan formavilágot alkotott meg és tár a gyerekek elé, amiben a gyereknek is teret hagy, sőt szerepe ad. Egyszerű, monokróm formáit még egy felnőtt is továbbgondolja. A mai nap róla szól a Ők 10-en. Nők és teremtők. sorozatban, ami a panyizsuzsi blog rendhagyó sorozata a Design Hét 2012 alkalmából! Diána textilszettjét itt tudjátok megnyerni, a műhelyéről szóló cikket pedig itt tudjátok elolvasni!
Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?
Ahogy próbálok visszaemlékezni, inkább szétszedtem, szétvágtam dolgokat, mint pl. Anyukám harisnyái. Ezekből lábszárvédők, kesztyűk készültek, sajnos fotók nincsenek:). Talán az első, kézzel fogható dolog, egy kalap alakú tűpárna volt, amelyet az általános iskolában, háztartási ismeretek ( …vagy valami hasonló) órán készítettem, talán 10-12éves korom körül. Ez viszont annyira a szívemhez nőtt, hogy azóta is használom, pedig szegény már nem éppen mai darab, s akár készíthetnék egy ugyanolyat, de azt hiszem ettől már csak akkor válok meg, ha darabjaira hullik.
Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
Már kiskoromban is szerettem rajzolni, legtöbbször ruhákat. Anyukám megkérdezte, hogy mit szeretnék tanulni az általános iskola után, mire azt feleltem, hogy nem tudom, de valami olyat, amit a kezemmel készítek el, és köze van bármilyen anyaghoz. Így jött a ruhaipari technikum. Technikusi után már tisztán láttam, hogy szeretnék más irányban továbbtanulni, s akkor elhatároztam, hogy felvételizek az akkor még Iparművészeti Egyetemre. Időközben megszületett az első gyermekem, így ez kissé felborította az „ütemezést”, de végül 2002-ben, második nekifutásra felvettek az Egyetemre. A kisfiam akkor kezdte az ovit, ami bizonyos szempontból megnehezítette a tanulmányaimat. Nappali tagozatra jártam, tehát reggeltől délutánig az suliban voltam, mikor hazajöttem, akkor viszont csak a gyerek volt, illetve a háztartás. A rengeteg „házi feladatra” pedig maradtak az éjszakák…hát nem mondom, hogy egyszerű volt, de a férjem és anyukám rengeteget segítettek, nélkülük talán nem is tudtam volna elvégezni így ezt az 5 évet. Végül 2008-ban diplomáztam, egy év halasztással, mert időközben ismét terhes lettem, s a diplomára már elkísért az akkor már 5 hónapos kislányom is.
Van-e mestered? Ki Ő? Mesélj róla!
Az egyetemi évek alatt szerencsére több tanár irányítása alatt voltam, így mindenkitől tanultam valamit. Bényei Tünde irányítása alatt kezdtem el a nyomó szakot, s mai napig táplálkozom abból a tudásból amit ő akkor átadott nekünk, legyen szó akár arányokról, színekről, formákról. Polgár Csaba irányítása alatt diplomáztam, s azt hiszem szerencsés voltam, mert hagyta, hogy azt csináljam, amit szeretnék, csak finoman terelgetett, inkább csak irányokat mutatott, és inspirált a beszélgetéseink alkalmával. Deés Enikő kiváló tanár volt, nemcsak elméleti és gyakorlati tudást adott valamennyiünknek, hanem mindig nézte az „embert” is a munkáink mögött. Észrevette, ha valami jó, s azt erősítette, s ha valami negatív kritikát kellett mondania, azt is olyan módon tette, hogy az végül építő jellegű lett. A gyakorlati oktatásban Mucha Zsolt és Varga Anikó nagyon sokat segítettek. Anikó, korábban maga is az egyetem diákja volt, mára művésztanár lett, s Ő is megerősített bennünket, ha épp valamiben bizonytalanok voltunk. Kovács Tanárnő pedig megtanított Bennünket szakma „száraz” részére, a textilkémiára, és azt hiszem jobb helyről nem is tanulhattunk volna, nagy tapaszatalata volt ezen a téren.
Honnan inspirálódsz?
Konkrétumok nincsenek, „próbálom a termékeim egyedi, karakteres jellegét megtartani. Sokszor csak egy másik tárgyból áradó hangulat inspirál, de van, hogy egy-egy színösszeállítás, vagy anyagpárosítás az, ami továbbgondolkodásra késztet. Alapvetően azonban a skandináv design mindig egy mélyebb réteget mozgat meg bennem, legyen szó mintákról, bútorokról, vagy játékokról. Szeretem én is, ha egy tárgy egyszerű, de emellett esztétikus és funkcionális.”
Hogyan tervezel, alkotsz?
Jön egy gondolat, ami egyébként sokszor csak egy hangulat, és akkor azt vadászom. Anyagokat gyűjtök, vázlatokat készítek, felmerülő ötleteket jegyzetelek le, s a végére összeáll egy kép. Ezt próbálom aztán megvalósítani, s közben születnek újabb ötletek.
Hogy választasz anyagot/színt/formát?
Színekben a tiszta színeket szeretem, legtöbbször a fekete-fehér-piros színpárosításokat használom. Ez egyfelől azért is van így, mivel pici gyerekek számára tervezek, s bizonyított, hogy a csecsemők és kisgyerekek sokkal könnyebben tudnak fókuszálni a kontrasztos és élénk színekre. Emiatt szeretek egyszerű egyeneseket, és íves vonalakat összepárosítani, hiszen ezek a gyerekek érzékszervi stimulációjára nagyon erősen hatnak. Próbálok a tervezés során olyan anyagokat összeválogatni, amelyek eltérő strukturáltságúak, így fejlődik a gyerekek tapintása is. Csíkos és pöttyös mindig van otthon, és ezek mellé jönnek az általam tervezett állatkás, vagy egyéb mintás anyagok.
Melyik a kedvenc eszközöd/szerszámod?
Szita+rakli, ceruza+filctoll, pc+illustrator, varrógép. Nehéz lenne sorrendet felállítani, mert előbb utóbb valamelyik hiányozna.
Az alkotás melyik részét szereted a legjobban? Mesélj erről bővebben!
Legjobban a szitázást szeretem, itt egyértelmű a sorrendiség. Tulajdonképpen szitázás során az előbb említett összes dolog jelen van, hiszen a már korábban megrajzolt, majd pc-n megszerkesztett, általam megtervezett minta kel életre egy darab textilen. Meg a színek, meg az illatok…mindegyik festéknek más illata van. Más a friss nyomópép illata, más a fedőfehéré, más a habnyomóé…és ezeket szoktam keverni, és akkor újabb színek és illatok születnek. Ugyanazt a mintát más színnel lenyomva teljesen más hatást tudok elérni, s ez nagyon inspiráló. Szitázás közben folyamatosan ugranak be újabb ötletek, és rengeteg lehetőség rejlik benne. Ami még nagyon jó, hogy közben teljesen kikapcsol az ember, nem agyal, csak érez. Varrás közben pl. sokszor gondolkodom a hétköznapi dolgokon, ezt szitázáskor még sosem tapasztaltam. Egy kicsit olyan ez, mintha rajzolnék, csak itt a pillanat töredéke alatt elevenedik meg a rajz a textilen.
Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
Mindegyiket szeretném megtartani, de még erre sosem volt példa. Arra igen, hogy ugyanazt elkészítettem a kislányomnak, vagy magamnak is, bár ez ritka, mert az idővel mindig hadilábon állok. Kedvenc alkotásom a textil mesekönyv, egy igazi kis fejlesztőjáték. Juli, a Két Egérből így fogalmazott: „…vagány pirosak, karakteres feketék, jó kis pofák, kézbe való formák. A játékok egyszerűsége nem zárja ki, hogy képileg, sőt egyéb tartalmakban is gazdagok legyenek. Ami a legjobb az egészben, hogy még a textilkönyv is funkcionális! (Azon túl természetesen, hogy olvasható, tapintható, forgatható, lapozható…”.
Van-e kedvenc történeted valamelyik alkotásod műhely életéről?
Nem is olyan régi dolog, pont a napokban történt, hogy Anyukám egy kézműves vásáron volt a bimbákkal, segített, mert jómagam ki sem látszottam a munkából. Nem igazán design jellegű vásár volt ez, ahol amúgy a termékeimmel találkozni lehet, mégis egy ismeretlen hölgy odament Anyuhoz, miután meglátta a bimbákat, hogy -Jé, az ő gyermeke a keresztanyukájától kapott egy pólót ajándékba, amin ugyanez a minta volt!- Gyorsan vásárolt hozzá állatkát is. Ez azért volt kedves számomra, mert már látom, hogy egyre többen, és szélesebb körben ismerik a termékeimet, és remélem idővel még többen!
Alkotáson kívül mit csinálsz?
Jelenleg az alkotás minden időmet leköti. Egyelőre segítségem nincs, így mindent egymagam csinálok az anyagbeszerzéstől a szitázásig, a a tervezéstől a varrásig, a marketingtől az adminisztrációig. Mostanában jutottam el arra a szintre, hogy már varrónőt keresgélek, hogy több időm maradjon a tervezésre, és új termékek bevezetésére, kifejlesztésére. Nagyon kevés szabadidőm marad, ilyenkor a családdal vagyok, de szeretek moziba, kiállításra járni, beülni egy kávézóba, vagy egy fagyira, vagy egyszerűen csak fotózni. Az amúgy is nagy kedvenc. Olvasni is szeretek, de arra már végképp nem marad időm. Legutóbb Müller Péter, Titkos tanítások c. könyvét vettem ki a könyvtárból, 2 másik gyerekkönyvvel együtt. Mondanom sem kell, hogy a gyerekkönyveket már oda-vissza ismerem, de a Müller Péter kötetből még csak 10 oldalt sikerült elolvasnom…de nem panaszkodom, mert azzal foglalkozom, amit szeretek, a gyerekeim körüli teendőket is el tudom látni, mert saját magamnak osztom be az időmet, s tudom (legalábbis bízom benne), hogy a sok munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
Vélemény, hozzászólás?