Benedek Zsanettet már gimnáziumból ismerem. Aztán egyetemre is együtt jártunk. Zsanett mindig extravaganciájáról volt ismert, de ezt olyan egyszerűséggel és természetességgel tudta megélni, mintha semmi különös nem lenne ebben. Azóta eltelt néhány év. Más utakat járunk, de azt hiszem mondhatjuk, mindketten odafigyelünk, hogy a másik mit is alkotott mosanában. A mai nap róla szól az „Ők 10-en. Nők és teremtők.” sorozatban, ami a panyizsuzsi blog rendhagyó sorozata a Design Hét 2012 alkalmából! A Tervhivatal lámpát itt tudjátok megnyerni, a műhelyéről szóló cikket pedig itt tudjátok elolvasni !
Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?
Sajnos nem emlékszem rá. De arra igen, hogy a kapcsolatom az építészettel négy éves koromban kezdődött, bár akkor nem a tervezésben vettem részt. A szomszédaink kalákában építkeztek, ahogy akkoriban szokás volt, az egész utca ott sürgött-forgott. Ellógtam otthonról és ott lábatlankodtam az építkezésen. Az egyik kőműves megkérdezte, hogy szeretnék-e segíteni, mire én lelkesen bólogattam neki. Igazi „gyerekmunkát” kaptam, a téglákat kellett neki kéz alá adogatni. A többiek mosolyogtak rajtam, de hagytak, mert látták, hogy szívesen csinálom. Késő délután a szomszéd egy nagy zacskó szilvát adott a kezembe, én meg büszkén vittem haza, hogy ezért én dolgoztam meg.
Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
Építészmérnökként végeztem a Műegyetemen. Gimnázium végén csak abban voltam biztos a pályaválasztással kapcsolatban, hogy a matek és a rajz érdekel, emiatt olyan egyetemet kerestem, ahol ezt a két dolgot tudom használni. Az építészet volt az egyetlen, amihez mindkettőre szükség volt. Akkor azt hittem, hogy ez friss ötlet, de pár évvel később egy lomtalanításnál megtaláltam az egyik általános iskolai 4. osztályos füzetemet, benne egy rajzzal, amin axonometrikusan ábrázolva téglákból kirakva áll egy szöveg-fal: „építész leszek”… Az lettem :)
Mivel az egyetemi éveim alatt született meg a két fiam, először otthon kezdtem el tervezni a gyerekek mellett. Amikor óvódás korúak lettek, egy japán-magyar építészirodába csöppentem, szinte mesébe illő módon. A Belvárosban laktunk, a fiúk a Bástya utcába jártak oviba és naponta többször elmentünk egy Fejér György utcai ház mellett. Mindig megálltam egy pillanatra és elképzeltem, hogy milyen lehet belülről. Ebben a házban működött a CD Fű és az egyik sarkán volt egy kiugró kirakatszerű rész, két Kozma székkel és USM Haller polcokkal. Ez annyira szokatlan társítás volt akkor itthon, hogy nem lehetett elmenni mellette szó nélkül. Akkor épp a környék építészirodáit térképeztem fel magamnak, az ideális munkahelyet kutatva. Egyik reggel kikerült a kirakatba egy kinyomtatott papír: Pálffy Építész Iroda. Azonnal hazarohantam a portfoliómért és becsengettem. Semmit nem tudtam az irodáról, de a házat nagyon szerettem. Kiderült, hogy az iroda magyar tulajdonosa Japánban él és csak időnként látogat haza, de akkor épp Magyarországon volt. Szimpatikusnak talált és felvett az irodába dolgozni. Nagyon izgalmas időszak volt, közel 3 év. Főleg Japánba terveztünk házakat, üzletbelsőket a tokyói társirodával közösen. Itthon a munka első vázlattervi fázisai készültek, aztán pedig a további munkarészekhez szükséges látványtervek.
A következő három évet egy teljesen más szerkezetű irodában töltöttem, Zoboki Gábornál és Demeter Nóránál. Közel 30 fős iroda, hatalmas léptékű tervekkel, sok külföldi megbízással. Itt a városszerkezeti tervektől a recepciós pultig mindenféle méretű munkában részt vettem.
Jelenlegi kollégám, Lakos Dániel ekkor szintén Zobokiéknál dolgozott. Az első közös munkánál kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni és ez azóta is tart. Nagyon különböző személyiségek vagyunk, az ízlésünk sem feltétlenül egyezik mindenben, de a tervezés során ezek a különbségek inkább előreviszik a dolgokat, mintsem hátráltatnák. Organikusan kialakult egy munkamegosztás is közöttünk, emiatt nagyon gyorsan haladunk a munkáinkban. Ez fontos mindkettőnknek, hiszen Daninak és a feleségének két kisgyereke van, nekem pedig a két fiam és Andor, így a lehető legtöbb időt szeretnénk a családjainkkal eltölteni, a munkát pedig a leghatékonyabban elvégezni határidőre. Negyedik éve működik a Tervhivatal, de az építészek „kedvelt” népszokását, az éjszakázást és a hétvégézést sikerült szinte maradéktalanul kiiktatni az életünkből.
Amikor belevágtunk a saját vállalkozásunkba és elindult a Tervhivatal, a gazdasági válság hatására elkezdett bedőlni az építőipar és ezzel együtt a tervezés is leállt. A lehető legjobban időzítettük a saját lábra állást :)
Ezzel együtt kisebb-nagyobb belsőépítészeti munkáink mindig akadtak és a bútorok kivitelezését is gyakran elvállaltuk. Daninak ebben volt tapasztalata korábbról; 19 évesen nyerte meg az IFDA nagydíját Japánban a Sinus polcával, amit saját maga gyártott. Több egyedi bútorával díjat nyert és elismeréseket kapott itthon és külföldön egyaránt. A Momén végzett építészként, de mindig érdekelte a bútortervezés és a kísérletezés. Megtanultam én is a bútorkészítéshez szükséges fogások egy részét és az együttes tervezés/kivitelezés ezen a területen is működik.
A megbízásaink mellett folyamatosan pályázunk külföldi építészeti- és bútor pályázatokon. A bútorok és tárgyak prototípusát el is készítjük és lehetőség szerint publikáljuk. Jellemzően a külföldi sajtó és az internetes blogok érdeklődnek a terveink iránt, világszerte több újság, magazin közölte a munkáinkat. Az egyik hongkongi könyvkiadó a kortárs irodabelsőket bemutató könyvének címlapjára tette az általunk tervezett iroda fotóit.
Az építészet továbbra is a legfontosabb része a munkáinknak, építésznek tartjuk magunkat, de megépült házzal egyelőre nem dicsekedhetünk.
Van-e mestered? Ki Ő? Mesélj róla!
Nincs mesterem. Sok épület és tárgy hatott rám és van olyan tervező, akinek a munkáit különösen szeretem. Például Sverre Fehn vagy Louis Kahn. Emellett nagyon izgalmas jelenségnek tartom a nendo-t, mint céget. Ők minden területen figyelemfelkeltő dolgokat alkotnak. Szeretném azt gondolni, hogy mi is hasonlóan sokoldalúak vagyunk.
Honnan inspirálódsz?
Főleg az internetről. Annyira szerteágazó és végtelen, hogy percenként rábukkan az ember valami újabb izgalmas dologra.De a könyvek legalább ilyen fontosak. Sokkal jobban szeretek egy könyvet lapozgatni, mint az egeret görgetni. Ha valamit keresek és tudom, hogy megvan otthon valamelyik könyvben, akkor órákig lapozgatok belemerülve, ahelyett, hogy pár perc alatt megkeresném az interneten.
Hogyan tervezel, alkotsz?
Fejben kezdődik, de hamar a papírért nyúlok. A problémától függ, hogy milyen gyorsan kerül elő a számítógép. Ha valami olyat kell tervezni, ahol minden centi számít a léptékétől függetlenül, akkor nagyon gyorsan átváltok a gépre. Hiábavaló krumplikat rajzolgatnom, amikor az számít például, hogy befér-e a telekre a megálmodott ház. De formálni könnyebb papíron vagy maketten. Belső tereket szinte csak számítógépen modellezek.
Hogy választasz anyagot/színt/formát?
A formálás számít leginkább, az anyag és a szín általában adódik a tervből. A fehér színt nagyon szeretem, mert semleges. Könnyebb a formára koncentrálni.
Melyik a kevdenc eszközöd/szerszámod?
Egy toll és az egerem. Mindkettőt Andor hozta Japánból. Az egeret kértem, a másik meglepetés volt. (Az egér egyébként szintén nendo , az egyik a cica, a másik a róka.)
Az alkotás melyik részét szereted a legjobban? Mesélj erről bővebben
A tervezést. Azt ritkán hagyom abba. Ha hosszabb ideig nyaralunk, a tengerparton fekve is tervezek valamit. Például, ha meglátok egy izgalmas telket vagy egy rossz beosztású lakást, rögtön elkezd járni az agyam, hogy mit lehetne kihozni belőle. De ugyanígy állandóan tervezem, hogy a lakásban hogy kerülhetnek a lehető legjobb helyre a dolgok. Amikből mindig túl sok van.
Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
A bútorok közül a Substitute egyik darabja, a felnyíló tetejű vitrin. Az Ecserin találtuk az ajtókat, szinte tökéletes állapotban. Egy tálalószekrény részei lehettek, de a bútor többi része nem volt meg. A leheletvékony hajlított üveg és a politúrozott fa olyan kézimunka, amilyet ma már nem készítenek. Ezt a finomságot emeli ki és keretezi a fehérre festett, egyszerű bútor, aminek a része lett az ajtó. Ez a darab egyébként még megvan, legközelebb a Design Hét központi kiállításán látható a designterminálban.
Van-e kedvenc történeted valamelyik alkotásod műhely életéről?
Ebben az esetben nem mi terveztük a bútort, de mi kiviteleztük. Ismerőseink, egy építész pár (Onodi András és Bauer Polla) megkerestek minket, hogy az interneten megvásárolt négy esztergált asztallábhoz készítsünk egy asztalt. A tervük is megvolt: hasonló elven, mint a Substitute bútorainknál, az új részek a régit kiemelve a lehető legegyszerűbb, fehér formát kapnak. Az egyetlen kérdéses pont az egyik asztalláb magasságállító talpa, illetve annak hiánya volt. Terveik szerint azt újraesztergáltatni és a meglévő lábakhoz hasonlóra öregíteni kellett volna. Ehelyett javasoltuk a fehér kockát, ami a hiányzó elemet pótolja jól elkülönülő protézisként. Ez az egy kocka volt a mi hozzájárulásunk a tervhez. Amikor elkészült az asztal, Bujnovszky Tamás lefotózta, négyünkkel közösen. Polláék a megrendelők és tervezők is egyben, mi pedig a beleérző kivitelezők. Polláék hazavitték az asztalt, néhány héten belül megszületett a kisfiuk és külön a Tervhivatalnak készült egy fotó az „asztalavatóról”, mert a tervezett íróasztal ideiglenesen átlényegült praktikus pelenkázóasztallá.
Egy másik szál: A kocka láb kivitelezése közben a viszonylag kis elemet egyszerre minden irányból össze kellett szorítani a ragasztás miatt. A pillanatszorítók tömege akár az „egeret szülnek a hegyek” illusztrációja is lehetett volna. A fotók alapján később úgy éreztük, hogy ebben a műveletben benne van a Tervhivatal leglényege, így ez alapján született meg a logónk.
Alkotáson kívül mit csinálsz?
A fiaim már kamaszodnak, Kornél 15 éves, a Radnótiban tanul, Ábel pedig 12 éves és a Budenzbe jár. Már szeretnek külön programokat szervezni, tőlünk függetlenül. Közös pont vasárnaponként a családi mozizás otthon. Mivel nincs tévénk több mint tíz éve, ez igazi mozi hangulatú, projektorral, vászonnal és pattogatott kukoricával :) Síelni és nyaralni elmegyünk közösen, de sokszor töltjük Andorral kettesben az időt. Az allergiánk miatt nyaranta rendszeres a tengerparti láblógatás, ahova egy táskányi ruhát és törölközőt viszünk és fejenként egy bőröndnyi könyvet. Könyv nélkül soha nem indulok el itthonról és ezt a szokást Kornél is átvette tőlem, aminek nagyon örülök. Egy hátránya van, hogy lassan nem férünk el otthon a teli könyvespolcoktól.
Fotók: Bujnovszky Tamás, Vigh Attila, Tervhivatal
Vélemény, hozzászólás?