Győrfi András – életútját tekintve – simán lehetett volna vízilabdázó vagy akár építész is. Családjában apáról fiúra szállt a póló imádata: édesapja, nagybátyja, unokatestvére is olimpikon, őt magát valószínűleg csak egy makacs sérülés taszította le erről az útról. Életében azonban mindvégig meghatározó volt a rajzolás: már 9 évesen ötezer gyerekrajz közül az övét találták a legjobbnak az akkoriban világhírű shankari (India) gyermekrajzversenyen. Több más hasonló sikerélmény után pedig már nem nagyon volt megállás (azért persze – főként a szülők megnyugtatására – építészként még becsülettel lediplomázott).
Már nem emlékszem pontosan, hogy hol találkoztam először a festményeivel, de az egyik, ami leginkább megragadott, az a Don Quijote-szerű alak, aki rendszeresen fel-felbukkan a képein – egyszer lóháton, máskor teljesen őrült maskarákban, fürdőkádban, vitorláson, ősöreg repülőn. „Ez én vagyok… Don Quijote jelmezben…” – mondja, amikor erről faggatom. „A festőé egy magányos harc, mondhatni egy szélmalomharc… Néha.” Arról nem is beszélve, hogy kicsit hasonlít is rá: magas, nyúlánk alak, bajusszal, kicsi szakállal…
A képek visszatérő eleme a piros gömb vagy labda, egy vagy akár több is. András szerint azonban ez paradicsom. „A boldogságot jelképezi, a paradicsomi állapotot, amit kerestem, megtaláltam és talán egy kis ideig velem marad” – mondja, hozzátéve: ha egy ilyen képet látunk, biztosak lehetünk benne, hogy ő festette. Női alakok csak nagy ritkán bukkannak fel a festményein: ahogy mondja, a nő 2007-ben jelent meg, s azóta folyamatosan jelen van… Ennek oka egy új szerelem, ami azóta is tart. „Előtte a nőket tiszteltem annyira, hogy nem akartam groteszkké tenni őket… Most azonban a szerelmemet festem, és ő nem szokott haragudni az iróniáért” – teszi hozzá.
Feltűnő, hogy a képeken megjelenő alakok soha nem mosolyognak, az összhatás nekem azonban valahogy mégis mindig vidám. Ahogy ő mondja: az irónia, a csavar a lényeg, az, hogy az emberek elgondolkozzanak kicsit a képein. „Én nem a szépségre, a harmóniára törekszem, hanem éppen ellenkezőleg… Zaklatok, vagy legalábbis nem hagyok nyugodni… Ez a célom.”
Ha kedvet kaptatok, akkor október 26-ig a Pesti Lámpás étteremben megnézhetitek a képeit. Október 30-től Székelyudvarhelyen, november 7-től pedig Szentendrén lesz kiállítása.
Bévi mondta
Kár, hogy nem tudom megnézni élőben! Pedig de elmennék!! Tetszenek a színek, az összhatás; először a figurák nem tetszettek, de jobban megnéztem és simán beleillik a képbe. És az a paradicsom!!! Nagyon ötletes. Aláírás és nem is feltűnő a képen. Beleolvad abba! Szép és gratulálok ;) Csak így tovább!!