Ékszereket fotóztunk – videó

Már jó ideje nem készültek új stúdiófotók az ékszerekről, s mivel egy nagy eseményre készülök éppen aktuálissá vált a dolog. Kitűztem a fotózást szeptember közepére. Ez persze nagy hiba volt. Iskolakezdés, füzet és könyv kötés, gyurma, őszi ruhatár stb. Másodszor estem ugyanabba a hibába. Néhány évvel ezelőtt szeptember első hetében fotóztunk a Zagabo-val közösen. Két nappal előtte amíg én szülői értekezlete voltam az egyik gyerek agyrázkódást kapott. Az éjszakáimat a kórházban töltöttem. A fotózás előtti éjszakán a kórterem asztalán, a jelzőfénynél fejeztem be az ékszereket, mielőtt a hokedlin álomra szenderültem volna. Nem tanultam belőle. Most fogok. Többet nem fotózunk szeptemberben. Szóljatok rám, ha ilyet terveznék!

A fótózás minden nehézség ellenére remekül sikerült. Ez volt az első alkalom, amikor nem egy másik márka vagy egy stylist rakta össze nekem a stábot. Többször volt már olyan tapasztalatom, hogy a képeken nem azt kapta vissza, amit látni szerettem volna. Ez biztos, hogy az én hibám is. Valószínű nem elég érthetően mondtam el, hogy mit szeretnék. Ez alkalommal mind a koncepciót, mind a stábot én raktam össze és a sztyling munkát is magam végeztem. Kicsit féltem is tőle, de közben arra gondoltam, hogy legjobban az én fejemben, az én gondolataimban van benne, hogy milyen is egy igazi panyizsuzsi nő. Rengeteget készültem rá és mindent alaposan megterveztem.

Egy fantasztikus stábbal sikerült összerakni. Biztos vagyok benne, hogy a következő fotózáson is sokukkal ismét együtt fogok dolgozni. A saját munkámat kritikusabban ítélem meg. Finomhangolásra szükség van, de első próbálkozásra nem rossz. Szeretem az új képeket. Csodálatosan szépek lettek és igazán panyizsuzsisak. A fotózásról ez alkalommal werkvideó is készült, hogy Ti is bepillanthassatok a kulisszák mögé és megnézzétek, hogyan is zajlik egy beauty fotózás!

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: