Észak-Afrika az asztalon

Ezt a bejegyzést vasárnapra terveztem, de a technika közbeszólt. Szerintem kedden is szeretni fogjátok. Hétvégéig még van idő az alapnyagokat beszerezni! ;-) Íme a kedvenc nyári vendégség-menüm:

HUMMUS ÉS HARISSA

A hummuszt már régóta szeretem. Először tizenévesen ettem egy nemzetközi táborban. Aztán évekig kerestem az ízt. Egyszer az egyik szomszédasszonyomtól kaptam meg a receptet. Akkoriban csak én ettem, de most már a férjem is szereti.

Először beáztatom egy fél napra vagy éjszakára a maréknyi csicseriborsót. Majd megfőzöm és kevés főzőlével együtt a turmixba teszem. Dobok bele 1-2 gerezd fokhagymát, egy fél citrom levét kb. egy deci olívaolajat, sót, borsot és egy evőkanálnyi római köményt. Az egészet összeturmixolom. Közben folyamatosan kóstolgatom és adagolok hozzá még fűszert vagy olajat/vizet. Egészen addig, amíg az én ízlésemnek tökéletes nem lesz.

A harissa nem az én világom, de a férfiaknak is kell valami… Itt a név megtévesztő, hogyan a harissa szó jelölő a fűszert és az abból készülő krémet is. A krém elkészítése mindössze annyiból áll, hogy a harissa port ki kell keverni kevés vízzel és olajjal. Én nem szoktam kóstolgatni, szerintem csak a bátrak tegyék!

MERGUEZ

Merguezt tavalyelőtt ettem először Párizsban. Mártival, a Kamchatka Design tulajdonosával mentünk ócskapiacozni és Márti minden áron merguezt akart enni. Olyan korán értünk az ócskapiacra, hogy csak az arab éttermes volt nyitva. Egyedüli nőként beültünk merguezt enni. Amikor tavaly nyaralni voltunk, újra ettem merguezt. Eredeti kivitelben. Már akkor tudtam, hogy ilyet én is szeretnék csinálni, különösen, hogy a konyhai masinám kolbászt is tud tölteni. A recept egyszerű volt. Az autentikus birkát azért marhára cseréltem. Íme a recept:

  • 1 kg darált lapocka
  • 20 dkg darált háj
  • 6 gerezd összetört fokhagyma
  • 2 ek apróra vágott koriander levél
  • 4 ek merguez fűszerkeverék
  • 2 ek harissa

Az egészet összekevertem és vékonybélbe töltöttem. (Ami a töltőben marad érdemes kis pogácsának kisütni, nekem remek reggeli lett belőle egy kis salátával!) Estig állni hagytam, mert így jobban összeérnek az ízek. Grillen sütve tökéletes!

TUNÉZIAI SALÁTA

Azt hiszem az uborkasaláta után ez a világ legegyszerűbb salátája. A uborkát, paradicsomot és egy nagyon kevés újhagymát szoktam kicsi kockákra vágni és összekeverni. Az egészet kevés olívaolajjal, citrommal, sóval, borssal fűszerezem.  Érdemes néhány órára hűtőbe teni, hogy összeérjenek az ízek! Ennyi.

RIZSFAGYI

Egy éve találtam ezt a receptet axi blogján. Azóta családi kedvenc, amit minimum dupla adagban kell készíteni!

Képek: saját, rizsfagyi axiskitchen
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: