Olvasd el Zitával készült interjúnkat és ha tetszik, kattints ide, hogy megnyerhess egy eredeti Felvinczy ékszert!
Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?
Gimnazista koromban került előtérbe az ékszerkészítés, nyilván bimbózó nőiségemmel együtt keletkezett igény efféle dolgokra, bár a családi legendárium szerint nem nagyon volt szabad engem már kiskoromban sem magamra hagyni ékszeres dobozokkal.
Visszatérve az eredeti kérdésre, pontosan nem emlékszem az első ékszerre, azonban arra igen, hogy meggy-, vagy cseresznyemagokból szerettem volna nyakláncot készíteni magamnak, de ezek átfúrására nem volt megfelelő szerszámpark, így az osztálytársnőm bátyja fúrta át az összeset a nagypapájuk műhelyében, nem túl lelkesen, főleg amikor már kiderült, hogy nem olyan egyszerű művelet az. Azóta is emlegetik, a nyaklánc pedig még valamelyik titkos dobozomból előkerülhet..
Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
Ha patetikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy egész életemben erre készültem. Ami lényegében igaz is, csak akkoriban ez nem tűnt annyira „értelmes” döntésnek, a szüleimet akkoriban nem nagyon érdekelte, hogy milyen ügyes gyerek vagyok, és ha a kezembe adnak egy darab rongyot, bőrt, fát vagy bármilyen formázható anyagot, abból előbb-utóbb ékszer lesz, vagy táska, vagy pénztárca, vagy tolltartó, vagy VALAMI. Ez a képességem később is megmaradt, a sulik mellett, ha jól megnézzük, eléggé kreatív területekre kalandoztam, hiszen több mint egy évtizedet dolgoztam reklámgrafikusként, később lakberendezőként, ahol valamelyest kamatoztattam ezeket az, akkoriban még rejtett képességeimet.
A nagy vízválasztó a fiam születése után jött el, még meg is próbáltam visszailleszkedni a dolgozó emberek világába, de már egyre kevesebb kedvem volt hozzá, és egyre furább ajánlatokat kaptam, mígnem egyszer rá kellett döbbennem, hogy anyaként főállásban dolgozni, esetleg még túlórákat vállalni – mert hiszen nem kivételezhetnek velem csak azért, mert gyerekem van – nem akkora élmény. Ekkorra már nyakig benne voltam az alkotásban, gyakorlatilag minden szabad percemben ékszereket készítettem, terveztem. Erről álmodtam, ezzel keltem, ezzel feküdtem. Kicsit olyan érzés volt, mintha gyengén bedrogoztak volna, így ebben a nagyon különleges állapotban tulajdonképpen megpecsételődött a sorsom. Minden jel arra utalt, hogy ebből nem lehet felépíteni egy normálisan működő vállalkozást, így lelkesen belevágtam.
Honnan inspirálódsz?
Lehet, hogy közhelyes, de a természetből merítem a legtöbb ötletet, annyira pontos, különleges, meglepő, és lehetetlen dolgokat produkál, hogy elegendő kimennem a kertbe. Egyébként folyamatosan flow-ban vagyok, egyik ötletből esek a másikba, néha úgy érzem, hogy kevesebb ötlettel jobban elboldogulnék. Kedvenc városom Barcelona, imádom a város építészetét, de az épületek természetesen a világ minden pontján el tudnak bűvölni, mint ahogyan a régiségek, régi bútorok, egy-egy gyönyörű, de váratlan ív, forma, megoldás. Egy-egy ember, arc, kéztartás, fintor. Tulajdonképpen ha kiléptem az utcára, én már mozizok…
Hogyan tervezel, alkotsz?
Az esetek többségében nem rajzolok, hanem elindulok egy forma, egy érzés felé, és addig csinálom, míg elégedett nem vagyok a végeredménnyel. Alakul a kezemben az anyag, sodrásban vagyok, és nem látok, nem hallok, míg el nem készültem.
Hogy választasz anyagot/színt/formát?
Addig dolgozom egy bizonyos színnel, anyaggal, formával, míg meg nem unom, vagy míg ki nem aknázok mindent ami számomra benne van. Ebből születnek aztán a kollekciók, így lett Marrakesh, Granada, Verona, Tangó, Midnight in Paris kollekcióm, és még sorolhatnám… Szeretem ezeket a sorozatokat, mert nem érzem utána úgy, mintha befejezetlenül lépnék egy következő témához.
Melyik a kedvenc eszközöd/szerszámod?
A horgolótű számomra alapszerszám, anélkül nem is létezem már lassan, de kalapács, vasak, beütők, és persze a jó öreg fogóim nélkül legalább olyan nagy bajban lennék. De a szuper kedvencem mostanság a forrasztóm, olyan kis tüzes, hercig darab, és csodákra képes.
Az alkotás melyik részét szereted a legjobban? Mesélj erről bővebben!
Vállalkozó vagyok, így nem csak tervezek, néha egy darabból többet is kénytelen vagyok készíteni. Nem kell itt nagy tételekre gondolni, ez a technika elég lassú, minden darabot egyenként kell kialakítani formázni, mégis a legelső darabokat imádom csinálni, ott épp születőben van valami, az az érzés felbecsülhetetlen.
Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
Általában az utolsó alkotás a kedvenc, de van olyan, amit megtartottam. Tulajdonképpen az összeset megtartanám, az első belső konfliktusom alkotóként pontosan ez volt, meg kellett tanulnom elengedni az ékszereket. Mostanra már kiválóan megy, legalább akkora öröm számomra viselni az ékszereimet, mint rácsodálkozni arra, hogy mások milyen örömmel, milyen szeretettel és elkötelezetten hordják munkáimat.
Alkotáson kívül mit csinálsz?
Amikor nem dolgozom… már leírni is rossz, hiszen valamilyen formában mindig dolgozom. Illetve ilyen értelemben én soha nem dolgozom, az alkotás egy életforma, e körül forognak a gondolataim, ebben élek, ezzel kelek, ezzel fekszem. Nyaralásra is viszek munkát, egy kis dobozban mindig ott van velem egy kis tekergetni való. Tudom, beteges…
Mindeközben családanya vagyok, van egy friss iskolás kisfiam, Félix, még sok közös feladatunk van, igazi kis csibész. Imádok utazni, kalandozni, családostól és egyedül is, most épp olaszul kezdtem el tanulni, mert nagyon megszerettem a nyelv dallamát.
Szeretnék megtanulni szörfözni, ejtőernyőzni. Kb. egy-másfél éve elkezdtem futni is, és egyelőre még nem sikertörténet, mint oly sokaknál, de aki ismer engem, az tudja, hogy nálam már a futócipő megvétele felért egy maratonnal…
Rángatom a határaimat folyamatosan, és igyekszem komfortzónán kívül kotorászni, mert túl sokáig voltam a biztonságos langyos vízben, és most van mit bepótolnom.
Ha tetszett, amit itt olvastál, láttál, kattints ide, hogy megnyerhess egy eredeti Felvinczy ékszert!
Szabina mondta
Meseszépek mind egytől egyig!!