Háromkút

háromkút, erdély

Panyi Zsuzsi 14 éve járt először az erdélyi Gyimesekben népszokásokat és dalokat gyűjteni, majd sok év kihagyás után néhány éve ismét rendszeresen látogatja e vidéket. Idén nyáron Háromkútra látogatott, a gyimesi csángók hegyek közé felnyúló településére, hol a patak egyik oldalán románok, a másik oldalon magyarok élnek. Aszfaltozott út legközelebb 15 km-re van, az áramot mindössze 12 éve vezették be a faluba, a vizet a mai napig a patakról hordják és csatornájuk, telefonjuk sincsen (térerő is csak elvétve). A festői fekvésű völgyben sokszor nem egyszerű az élet, de az itt lakók összefogással, az egymáson való önzetlen segítéssel küzdik le a sok nehézséget és BOLDOGOK!


Zsuzsi arra gondolt, hogy szívesen támogatná a helyi iskolát. Anna, a helyi tanítónő azt mondta, tankönyveik, felszereléseik bőven vannak, az árvíz azonban csúnyán megrongálta a falu 4 osztályos iskolaépületét. Félő volt, hogy az életveszélyes állapotok miatt bezárják az iskolát. A látogatóban lévő magyarországi családok ezért azonnal jótékonysági akcióba kezdtek, amihez csatlakozott a romániai magyar nagykövetné asszony is. Anna tanárnő személyesen vett részt azon az adománygyűjtő esten, amit szentendrei családok (köztük Panyi Zsuzsi családtagjai) szerveztek a háromkúti iskola javára: könnyek között mondta el beszédét és hálásan megköszönte az iskola felújítására összegyűjtött pénzt.


Zsuzsi az anyagi támogatás mellett minden iskolás gyermeknek küldött egy nemzeti színű panyizsuzsi patrióta kitűzőt. Mert bár Háromkúton nincsenek villogó fényfüzérek, csillogó csomagolópapírok és drága ajándékok, de ott is karácsony van: nagyon boldog Karácsony!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: