Karácsonyi kívánságlistám

Mi egy kívánságlistás család vagyunk! Ugyanis gyerekkoromban én nagyon nem szerettem, hogy az Anyukám kitalálta, hogy én mire vágyok és soha nem arra vágytam Ő meg nagyon várta, hogy örüljek, de ez valahogy nem volt felhőtlen. Én nem szeretnék így járni, olyan ajándékokkal szeretném meglepni a gyerekeimet, aminek egészen biztosan örülnek. Így én minden évben iratok velük kívánságlistát, meg néha év közben is. Az egyik lányom nagyon taktikus, neki van egy állandó kívánságaim listája a falon és rendszeresen frissíti. Vannak rajta kisebb-nagyobb dolgok és ha infóra van szükségem, csak rápillantok és remélem, hogy a legutolsó frissítés óta nem változott a kamaszom vágyainak tárgya.

Egyik évben csináltam ide egy kívánságlistát a blogomra és diszkréten elküldtem a Férjemnek. Rém boldog volt, mert kizárólag online boltokból válogattam össze és rendelhetőek voltak. Azóta már minden december elején kérdezi, hogy mikor lesz kész az idei aktuális listám és a hozzá tartozó blogbejegyzés.

Kész lett! Nehéz szülés volt, hiszen most valahogy úgy érzem, hogy egy jó könyre és egy bögre teára vágyom, meg arra, hogy mindenki itthon legyen nyugiban, rohanás nélkül! Azért összeraktam! kivínsaglistam

1. Kendermagolajos kényeztető ajándékcsomag

Ez a kedvenc The Body Shopos termékem. Az üvegpor szárítottam kezemet semmi nem ápolja jobban mint ez a kendermagolajos kézkrém. Még nem is volt Magyarországon Body Shop mikor én e krémnek már nagy rajongója voltam és akárhányszor külföldre utaztam betáraztam belőle. A szettben található ajakápoló és kézkrém is szintén nagy kedvencem!

2. Canon Pixima fotónyomtató

Idén komolyan elkezdtem PL-ezni azaz Project Life albumot vezetni az életünkről. Heti néhány fotó és egy-egy hétköznapi történet egy zsebes albumba. Hihetetlenül élvezem. Már a januári történeteket is oly jó visszanézni. Messzinek tűnik! A történetek, ha nem lennének néhány mondatban odaírva, már megfakultak és elkoptak volna…

Egyetlen nehézségem van, hogy nincsen fotónyomtatóm, színes nyomtatóm sem. Mindig elküldöm a heti 4-5 fotómat a laborba, ahova érte kell menni. Valahogy ez mindig visszavet abban, hogy napra kész legyek! Hónapok óta keresem az igényeimnek megfelelő nyomtatót. Azt hiszem most megtaláltam egy fehér Canon Pixima 7751-es formájában!

3. GAP arany pöttyös nadrág

A helyzet az, hogy idén végre lefogytam. Ez az évem egyik sikersztorija! A BBG-vel, ha nem is a lánykori alakomat, de egy 15 évvel ezelőtti formámat sikerült visszanyernem. Így azonban a meglévő nadrágjaim leesnek rólam. Nemrég találtam ezt a csodás darabot, azt hiszem el tudnám fogadni!

4. Fonott bőr öv

Az övekkel hasonló a helyzet, mint a nadrágokkal és én nagyon szeretek övet viselni. Egy ilyen csodás fonott bőr darabot egészen biztos, hogy sokoldalúan ki tudnék használni!

5. Jakupcsek könyv

Jakupcsek Gabival életemben egyszer találkoztam. A Ridikül egyik utolsó vendége voltam, mielőtt felmondtak neki. Nekem hihetetlenül szimpatikus volt az a profizmus, amivel Ő és az egész stáb dolgozott. A végén megajándékoztam egy piros MONO+ gyűrűvel, amit a délutáni felvétel során fel is vett. Az utolsó adásban ezért volt Jakupcsek Gabriellán panyizsuzsi gyűrű. Eddig az én történetem, de nagyon kíváncsi vagyok, mi az Ő története. Ezért szeretném ezt a könyvet!

kivínsaglistam-fb

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: