Magyarországon járt látogatott korunk sztárdesignere, Karim Rashid. Tegnap a MOME-n tartott előadásán jártam. Az őrületes tömegben utolsók közt jutottam be az előadóba, mintegy 45 percel a kezdés előtt. A pink öltönybe öltözött sztárdesignert többen méltatták, Zeisel Évához hasonlították, majd az első sorban ülő Rubik Ernőt is megemlítették, hogy a magyar designnal képbe kerüljön. A két órás előadás, showműsor számos elméleti témát érintett. Volt amelyikkel azonosulni tudok, de másokat teljesen elvetemült ötletnek tartok.
Az előadást Karim Rashid a gyerekkori szobájával és az abban található tárgyak esztétika értékével kezdte. Ezzel nagyon bevágódott nálam, hiszen régóta azt gondolom, ha egy gyermek szép tárgyak között, esztétikus térben nő fel, az nagyban meghatározza a szép iránti fogékonyságát és érzékenységét. Ennek ellenére ma már a szép játék is ritkaság számba megy. Ezt a fajta vizuális nevelést nem csak másokon keresztül tapasztaltam ezt meg, hanem saját gyerekeimen is. Egyik kedvenc példám, mikor a Möbelkunkstban járva megkérdeztem az 5 éves lányomat, mi tetszik neki a legjobban, a választása a piros tojásfotelre esett. No comment. Természetesen igaz ez a felnőtt emberre is. Magam is ügyelek arra, hogy az életemben, a lakásomban és még inkább a műhelyemben milyen tárgyak vesznek körül. A szép tárgyak jó érzéssel töltenek el és ez a nyugodt és jó érzés szükségeltetik ahhoz, hogy szép tárgyakat tudjak létrehozni.
A következő témakör a digitális világról szólt. Karim Rashid egy bibliai példát hozott, mikor Isten Bábel-tornyának építése során összezavarta az emberek nyelvét. Most ennek ellenkezőjét éljük. Szerinte a kommunikáció leegyszerűsödik a számítógépek által használt 0-ra és 1-re és hamarosan mindenki meg fog érteni mindenkit. Ennek a mai technikát szemlélve van esélye, de jó ez nekünk?
A pink pasi kizárólag a jelenben él. A jelen kor problémáira keres és talál megoldásokat és ez jó. Példaként elmesélte, ahogy egyik székét tervezte. A mai ember nem egyenes derékkal ül, hanem lecsúszva lazán, az átlag amerikai pedig szélesebb is az 50 évvel ezelőtti felmenőinél. Ezért ő a szék támláját 3fokkal megdöntötte és az ülőfelületet szélesebbre tervezte, hiszen a ma emberének tervez. Ez a korszerű design lényege és ez is jó.
Azzal is egyet tudok érteni, hogy a gyermeki kreativitást a konvenciók megölik. Karim Rashid szerint tervezni igazán az tud igazán, aki elereszti a fantáziáját és szabadon szárnyal és nem veszi figyelembe múltat, a tapasztalatait és nem épít arra. A tapasztalás, mint a kreativitás ellensége új és furcsa gondoltat. Szerinte akkor érsz valamit az életben, ha alkotsz. Mindenki képes alkotni, hiszen mindenkinek a rendelkezésére állnak az eszközök. Míg 20 évvel ezelőtt az emberek 20%-nak volt fényképezőgépe, addig ma majdnem mindenkinek a telefonjában ott van fényképezőgép, de vehetsz nyomtatót és megannyi más eszközt. A muránói üvegműves, aki egyesével olvasztja a kancsókra a fülüket, szerinte nem képvisel érték és úgyis át fogja venni a helyét egy gép. Akkor egy az üvegműves semmit nem fog érni. Rashidnak, az ipari formatervezés mai sztárjának víziója a kézműipar letűnése.
A pinkbe öltözött designer számára nem fontos a múlt sem, hiszen az egy letűnt világot jelképez. Minden nagy irányzat, -izmus, később stílussá degradálódik. A klasszicizmusból, klasszicista stílus lett, a minimalizmusból minimalista és így tovább. Innentől kezdve már nem érték, nem fontos. Rashid egy kozmopolita, világpolgár, aki gyermek kora óta a világ több pontján élt és érvényesült. Én magam is éltem külföldön, ami remek tapasztalatszerzés volt: sokat épültem belőle és általa alakultam azzá, ami ma vagyok. Nekem fontos a múlt, a tapasztalás, fontos a világ designerjeit ismerni, legyen az magyar vagy külföldi. Fontos a szakmám múltja. A múlt, amit Rashid szinte már elítél, számomra nem egy másolni való valami, hanem egy alap, amihez én is hozzáteszek néhány téglát. Ezekben a téglákban benne vannak a lelkem kicsi darabjai. A panyizsuzsi ékszereket nem egy gép készíti, hanem, mint a muránói mester, minden egyes darabot megérintek a kezemmel és annak lenyomataként az anyagból egy tárgy lesz. Ezzel elhelyezek egy téglát. Az utánam jövők az én tégláimra fognak tenni újabbakat. Nem fáj, hogy csak néhány tégla vagyok ebben a nagy falban. Boldoggá tesz, hogy egy tégla lehetek a falban.Nekem ez így jó. Rashid persze úgy gondolja, hogy Ő egy fal, sőt Ő a fal.
Végszó: Design to the moment we live! (magyarul: Tervezz a mának, amiben élsz.) Ez nem stílus, ez a Karinizmus.
Kedvenc Karim Rashid termékem a bobble, vízszűrős flakon amit mindenhova magammal viszek!
Piri mondta
Érdekes szemlélet…XXI. század….
Viszont a végén az a vízszűrős palack nagyon komoly! De jó lenne, ha Mo-on is lehetne kapni..
Éva mondta
Épp olyan kiszámított ez az állítás, mint maguk a dizájnolt tárgyai, része az egésznek. Az ilyesmi csak akkor ér valamit, ha a társadalom döntő többsége természetesen tiszteli a múltat, a mesterséget, és mindazokat, amelyeken ő nagyvonalúan átlép. Vándorcigány sincs letelepedett lakosság nélkül. Ez a dolgok logikája.
panyizsuzsi mondta
Ez a múlt nélküliség, ami egy kicsit gyökértelenség engem is megdöbbent. annak ellenére, hogy szeretem a tárgyait!
Tóthné B. Krisztina mondta
A magyar népnek nagyon fontos a múlt, én nagyon tudok csodálkozni, külföldiek néha mennyire gyökértelenek tudnak lenni.
De érdekes előadás lehetett, jó, hogy megosztotad velünk. :)
Polgár Zsuzsi mondta
Pedig semmi újat nem tud az ember kitalálni. Újat csak feltalálni lehet. Úgy értem, hogy olyat nem tud kitalálni, aminek akárcsak 1/1000-ed részét nem látta. A tudományos fantasztikus írók fantáziája határtalan- mondják. Pedig nem határtalan, olyat nem tudnak kitalálni, amit még nem láttak, hallottak, tapasztaltak. Csak az ismert részleteket rakják össze másképp, eddig még nem „használt” sorrendben, formában, így készül az un. új, az egyedi, az alkotás. Az eddigi tapasztalás pedig a múltból jön, akár a sajátunkból, akár máséból. Tagadni nem érdemes.