A mienk!

Másnap délben hívott az ingatlanos. Az eladók elfogadták az árat. Repestünk a boldogságtól! A gyerekek azonnal az kérdezték, hogy ez azt jelenti, hogy már a minek. Még nem, feleltem, de egyre nő az esélye.

A következő napok jogi procedúrákról szóltak. Kiderült, hogy a telek nem is egy hanem kettő és az egyik osztatlan közös tulajdon. Ez megrémisztett minket, de mint kiderült ez mezőgazdasági területen, márpedig egy szőlőhegy az nem is olyan ritka. Foglaló, szerződés, elővásárlási jog, hegyközség és hegybíró. Minden elrendeződött. A végleges szerződést egy balatonfüredi ügyvédnél írtuk alá, majd a kulcsátadáshoz a helyszínre mentünk.

Kati és Pali, egy nagy adag pincepörkölttel kedveskedtek nekünk. Pali megmutatta a zárakat a férjemnek, Kati meg elmesélte, a konyhában mit hol találok. Mindent otthagytak számunkra, egy komplett háztartást örököltünk. Amit tudtunk megkérdeztünk a gyümölcsfákról és az ápolásukról. Elmesélték, hogy ők is akkor vették ezt a pincét, mikor a gyerekeik kicsik voltak. A felső szintet ők építették és a gyümölcsfákat is ők telepítették és nevelték. Még két fotót is kaptunk ajándékba, hogy lássuk, milyen volt ez a terület húsz-egynéhány évvel ezelőtt.

Aztán elköszöntünk és kezdetét vette a nagytakarítás, hiszen a hétvégét már itt terveztük eltölteni. Ezen a napon csak a szobára koncentráltunk, hiszen tudtuk, este fogunk ideérni és aludni szeretnénk. Hétvégén úgyis lesz majd idő a konyhát és a pincét rendbe rakni!

Ami felesleges volt, azokat kidobáltuk, ami várólistára került, azt levittük a konyhába. Minden bútort elhúztunk és jól kitakarítottunk mögötte. A bútorokat a lányok letörölték és belül is kitakarították. Nagyon lelkezek voltak, még magát a tükröt is befújták prontóval, biztos, ami biztos.

Ilyen volt munka közben:

Ilyen lett:

Szerintem elsőre egészen jó! Kezd letisztulni, innen lehet építkezni!

A festett bútorokat anno a Blaha Lujza emlékházból vásárolták ide. Ehész szép kis szobabelsőt lehet belőlük csinálni, mert a képen látható két szekrényen és két éjjeli szekrényen kívűl, még 8 db ágyvég is tartozik hozzá, amihez megvannak az oldaldeszkák is. Így minden gyereknek lehet majd hosszú távon egyforma fa ágya!  Ezeket biztosan meg fogjuk tartani.

 

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Íme, a felhozatal!

Ahogy megvolt, hogy milyen szempontjaink vannak a férjemmel az estéinket már az ingatlan.com előtt töltöttük, de napközben is küldözgettük egymásnak a hirdetéseket. Néhány nap után már annyit pincét és házat néztünk meg vitruálisan, hogy kezdtünk elveszni a kínálatban. Ekkor készítettem az alábbi összeálítást, hogy mégis kiemeljük azokat, amelyek szóba jöhetnek, amelyeket érdemes megnézni!

Ikerház szőlővel

Ez a ház egész jó méretű lenne és tetszik is kívülről. Szerintem sok lehetőség van benne. A két oldalát össze lehetne nyitni. Az egyik lehetne a szoba, a másik a konyha és az étkező. A kér boltív egymás mellett kicsit furcsa, de a szőlő felől nézve szép az épület formája. Áram van benn, a vizet ciszternából lehet szivattyúzni. A szőlővel azért nem nagyon tudok megbarátkozni!

 

Designos

Minden háznak adtunk egy becenevet. Ez a designos névre hallgat. Egy biztos, aki építtette nem sok szépérzékkel rendelkezett. Alapvetően a kilátás miatt nézzük meg, mert szerintem a fa felépítmény azonnal megy a levesbe és újra kell gondolni az épület tömegének kialakítását. Itt azonban víz és villany is van, valamint aszfaltos, majd murvás úton lehet megközelíteni. Ebből arra lehet következtetni, hogy jó az elhelyezkedése, de az épület szerkezete vagy állapota hagy kívánni valót maga után.

 

Szép, de nomád

Ez a ház nagyon pici területen fekszik. Se szőlő, se gyümölcsfa nincsen hozzá. A közművek is hiányoznak. Mindezekért nagyon baráti ára van, pedig 60m2, ami ebben a kategóriában nem kicsi. Nekem a diófa tetszik a ház előtt. Nagy vágyam, hogy egy terebélyes fa árnyékában ebédeljen a család. A szép alatt meg azt értem, hogy rendben van a tömege, a képek alapján a belső terek elosztása, de látok benne fantáziát, vannak ötleteim, amivel igazán remek kis nyaralóvá lehet varázsolni.

 

Egyszerű

Ez szintén egy nagyon kellemes árú pince egy csodás falu határán. A panorámája lenyűgöző és a főúthoz is közel van. A villanyt bevezették, de a víz itt is ciszternából van megoldva. Tetszik még a belső lépcső, ami pincék esetében igen ritka. A tömege egyszerű, de ez számomra előny. Egy előtetővel vagy spalettával könnyen esztétikussá varázsolható. Összesen egy diófája van és sok szőlő, ami álmaim vágya! Sajnálnám a szőlőt kivágni és mire az újonnan ültetendő gyümölcsfák termőre fordulnak, az még jó néhány év.

 

Festett bútoros

Ennél a pincénél végre valóban gyümölcsfák vannak. A külső rendben van. Teljesen átlagos pince. A belső is elég jól néz ki, látszik, hogy rendben van tartva. Szerintem ezek a festett bútorok jól illenek ide. Kilátást eltakarják a fák, de mind gyümölcsfák és szőlő sincsen. Vezetékes víz van az udvarban és villany a házban. Egyről nem szól a leírás, mennyire van a beton úttól.

 

A héten megnézzük őket és remélem jövő vasárnap már többet tudok róluk mesélni. Ti képek alapján melyikre szavaztok?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!