UJB | Zöld az asztalon

plants-flowers01-logo

Ebben a hónapban is közzétette kihívását az UrbanJungleBloggers. A feladat a zöld növényekkel együtt virágokat is fotózni. Megmondom őszintén, hogy a kihívás nem esett nehezemre. Fontosnak tartom, hogy a lakásban, leginkább az asztalon legyen virág! Ez lehet egy nagy csokor, amit épp egy vendégség alkalmával kaptam, vagy egy mezei, amit a piacon vettem vagy ha éppen nincsen semmi, akkor egy néhány szál a kertből, ami éppen most virágzik. Nem is tudom, hogy mikor és miért alakult ez ki bennem, de fontosnak tartom.

Így ma reggel kiszaladtam a kertbe és leszedtem néhány szál virágot, hogy az asztalt díszítse és az asztalra került! Ideiglenes jelleggel mellétettem a nyár folyamán óriásira nőtt pozsgásaimmal!

plants-flowers02

Az UrbanJungleBloggers egy közös célért dolgozik: hogy minden ember gondozzon és ápoljon minél több növényt a lakásában. Ezt a nagyon különleges online közösséget Judithés Igor   hívta életre és működteti. Ők ketten minden hónapban meghirdetnek egy témát, és minden érdeklődő blogger megmutathatja képekkel teli blogbejegyzésben, hogy ő mit gondol erről a témáról.

plants-flowers03

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Internátus és az anyák

zselyke-fal

A múlt század elején mi sem volt természetesebb, mint a tehetséges, okos gyermeket jó iskolába és ezzel együtt internátusba, bentlakásba küldeni. Nekem egy éve ment el az egyik fiam kollégistának, amin sokan meglepődtek. El mered engedni? Bíztam és bízok benne: el mertem!

Egyet azonban hozzátettem: lányt sosem küldenék kollégiumba! Ember tervez, de a kamasz és Isten végez. Néhány hónappal később a legnagyobb lány rágni kezdte a fülünket. Kollégiumba akar menni, mert neki ez tetszik. Jó viccnek gondoltuk, kb. a 10. ilyen jellegű bejelentéséig. Aztán elkezdtük félig komolyan venni és szülőhöz illő módon károgni: mi lesz a barátnőkkel, meg a fuvolával, meg a … A gyermek azonban kitartott.

Januárba már a vidéki kollégiumokat gugliztam és ismerős szülőktől kértem referenciákat. Találkoztunk kollégiumba járó gyerekekkel és a lányom beszélgetett velük. Lépésről lépésre haladtunk! Választottunk, elmentünk, megnéztük, próbanapokra mentünk. Felvették!

Most még inkább meg van lepődve a környezetem: egy lányt kollégiumba? 12 évesen? Miért küldöd el? Sírt mikor otthagytad? Nem lesz …?  Jönnek felém a vészjósló gondolatok, anyai gondoskodásomat megkérdőjelező impulzusok. Ami egykor természetes volt, ma durva dolognak tűnik. Megváltozott sok minden, megváltoztak az anyák. Gondoskodóbbak, néha túlgondoskodóak lettek. Körberajongják a gyerekeiket, sokszor alig eresztik őket. Az én gyermekem most kirepült. Kicsit korán, de Ő akarta!

Én közben egy cseppet sem aggódom! Tulajdonképpen nem is értem, hogy mért nem ugrottam bele ebbe az első szóra? Alapvetően egy szuper iskolát sikerült neki találni. Egész életében azt hallgatta tőlünk, hogy milyen fontos tanulni és Ő most pontosan azt teszi, amit mondtunk. Ennek örülök! Ezen felül pedig megkíméljük egymást a kamaszkor adta súrlódásoktól és hétvégén élvezni tudom a kamaszt! Ennek még jobban örülök!

A három napos próbanapról hazafele büszkén kiselőadást tartottam neki az autóban (akkora lendülettel tettem ezt, hogy közben majdnem kifogyott a benzin, de ez a kis stressz megérte!) Ugyanis a legtöbb vele egyidős gyerek azon gondolkozik, hogy gumicukrot vagy éppen tépős rágót vegyen a boltban. Itt van azonban az én 12 éves gyermekem, akinek az a fontos, hogy hova és milyen iskolába jár, hogyan tanul majd tovább; aki át tudja gondolni, hogy mi a fontos és mit szeretne elérni az életében. Nem csak a kollégiumra és az iskolaválasztásra vagyok büszke, hanem arra, hogy ezt a lányom egyedül találta ki, hogy addig beszélt nekünk míg mi is elhittük neki, hogy tényleg szeretné. Mi, szülők ehhez az egészhez nem tettünk hozzá semmit, csak asszisztáltunk.  A 12 éves azonban tudja mit akar,  van célja az életében és el is tudja érni azt. Ez óriási dolog! Erre vagyok a legbüszkébb!

Azért kicsit hiányzunk egymásnak…

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Kreativitás kontra magyar oktatás

kreativitas-oktatas-text

Egy éve, az iskolaév végén volt lehetőségem bepillantani a magyar oktatás rejtelmeibe. Lesújtó volt. Dühített. Sokat gondoltam rá, hogy megírom a történetet, de megvártam míg lehiggadok és csak az eszenciáját teszem közzé. Egy év már eltelt…

Önálló, két lábbal a földön járó ember vagyok. Szeretek élni, szeretem a családom és szeretek dolgozni. Nem vagyok átlagember. Nem félek a munkától, a kihívásoktól. Van véleményem elképzelésem az engem körülvevő világról. Ezeknek megfelelően élek. Sokszor, sokan nem értenek. Nem zavar. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a saját mércémnek feleljek meg. A saját életemet szeretném élni, a saját álmaimat megvalósítani. Elvárásokkal persze mindannyian körül vagyunk véve. Én azonban úgy érzem, hogy ha az elvárásoknak megfelelően élnék, akkor nem a saját, hanem mások életét élném. Majd életem végén elég lesújtó véleményem lenne önmagamról, visszatekintve mindarra amit tettem, ahogy éltem. Példámmal, szavakkal és tettekkel a gyermekeimnek is ezt tanítom.

Azonban van egy bökkenő!

A magyar oktatási rendszer nem szereti az egyéniségeket és még kevésbé az olyan embereket akik kicsit mások mint a többi. Különösen így van ez, ha a gyerek még hangot is ad a véleményének. A magyar iskolarendszerben, a legtöbb iskolában nem az egyéniségét formálják. Nem az erősségeit erősítik. Nem boldog gyerekeket nevelnek! :-(

Ez az iskolarendszer pontosan olyan, mint a másfél éves gyerek forma bedobója. 5-féle formát ismer fel: négyzet, kocka, kör, csillag és szív. Akinek a gyereke csillag csak éppen eltérő domborulatokkal, az szív, de nagyon! A jó gyerek az, aki beleillik valamelyik nyílásba. Ha nem, akkor a pedagógus “segít” neki az 5-ből a számára legideálisabb formára alakulni. Buzdítja, bünteti, csiszolgatja, reszelgeti. Ha sikerül, akkor látszólag minden ok, mert a gyerek rendszer kompatibilissé válik. Látszólag. Ugyanis a gyerek nem önmaga, hanem egy sémának próbál megfelelni. Boldogtalan, szorongó gyerek és boldogtalan felnőtt lesz belőle. Azonban ha gyerek önmaga szeretne maradni, azaz a pedagógiai kísérlet kudarcot vall, azonnal felcímkézik a kezelhetetlen jelzővel. Ez önmagában annyit jelent, hogy itt és most nem tudtunk vele mit kezdeni!

kreativitas-oktatas01

Személy szerint azt gondolom, hogy ezek a nem-rendszer-kompatibilis gyerekek végtelenül kreatívak. Az intézményi problémáik pontosan abból adódnak, hogy rengeteg dolgot új és más módon látnak. Ez önmagában egy kincs. Mi lesz azonban ezzel a kreativitással addig míg valóban értelmes, nagyvonalú dolgokra tudják a gyermekeink használni. Itt vannak a csodálatos rügyek, melyek még bimbózni sem kezdenek, máris letörik őket. Pedig locsolni sem kellene őket, csak engedni, hogy nőjenek. A szívem szakad meg.

Folyamatosan azon gondolkodok, hogyan lehetne a gyerekek kreativitását úgy megőrizni?! Hiszem, hogy még vagy éppen már vannak olyan iskolák, amelyek a gyerek érdekét nézik. Az egyik gyerekem most iskolát vált. Ő akart egy másik típusú iskolába menni, mi csak kerestünk egyet neki. (Erről még fogok bővebben is írni!) A próbanapok után az osztályfőnök azzal búcsúzott tőlem, hogy itt minden és mindenki a gyerekekért van. Számomra ez volt a legfontosabb mondat, pedig mondania sem kellett volna, ezt érezni lehetett!

Végül egy TEDx előadás arról, hogy milyen egy jó tanár:

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Kalligráfia ecsettel

brush-calligraphy01

Emlékeztek még a néhány hónappal ezelőtti blogbejegyzésemre, amikor a mimi / events with love-nál jártam egy kalligráfia workshopon? Ott és akkor beleszerettem az írás tudományába. Azóta rengeteget írok mártogatós tollal és a példámat a lányaim is követik. Néhány hete egy újabb workshopot pillantottam meg mimi oldalán: ecset kalligráfia. Tudtam, hogy ezt nagyon fogom szeretni. Azonnal írtam Miminek, hogy van-e még hely. Szerencsére volt!

brush-calligraphy07

Egy péntek esete, bölcsis évzáró után indultam be Pestre, félúton a dugóban elgondolkoztam, hogy muszáj volt-e erre a péntek estére budapesti programot tervezni, de gyorsan leparkoltam az autót és a föld alatt folytattam az utamat! Később egy rövid séta után megérkeztem a Palomába. A kétségeim kb. 10 perc alatt oszlottak el. Rövid bevezető után megvizsgáltuk az ecsetet, tintát gyártottunk, óriási papírokat kaptunk magunk elé és kezdődhetett a nagy péntek esti kaland.

brush-calligraphy06

A múltkori workshop óta finom tollszárral A5-ös papírokra és kis kártyákra írtam kalligrafikus betűket. Most meg ott volt előttem az a nagy A2-es üres lap. Te jó ég! Hogyan kezdjek neki, ekkora papíron? Meg mit írjak. Leírtam a legújabb kollekcióm a DROP nevét. Nagyon tetszett. Aztán valaki kitalálta, hogy a “hello” milyen szép ívekből áll, mind “hello”-t kezdtünk írni. … és jöttek a szavak, fogytak a papírok váltogattuk a stílust és a tónust. Közben remekül csevegtünk Vicával, a BigBagPR-tól és Líviával, az Urban:eve bloggerével és Katával, a Klassdsign tulajdonosával és tervezőjével.

brush-calligraphy03

Mikor a nagy betűhöz szükséges alapmozdulatok megvoltak, Bogi, a Fanatikus Kalligráfus finomításként megmutatta, hogy a betűkön belül hol érdemes vékonyan, hogy pedig vastagon húzni az ecsetet. Szinte újre leírtam az addigi összes szót, immár ilyen kis nüanszokra is odafigyelve. Aztán mikor ezzel is végeztünk, Bogi különböző betűtípusokat mutatott meg és azokat próbáltuk több kevesebb sikerrel utánozni, ki-ki saját ízlése szerint. Nekem, azt hiszem egy egyéni betűtípusom fog kialakulni. Minden jel erre mutat: a balkezességem és a saját esztétikai világom is. Mostantól gyakorolok! Egyet már itt láthattatok!

brush-calligraphy04

Az idő oly gyorsan elszaladt, hogy majd egy órával tovább maradtunk, de szerintem hajnalig tudtunk volna beszélgetni és szebbnél szebb, újabbnál újabb betűket kanyarítani fehér és barna papírokra.

Köszönöm a Miminek és a Boginak ezt a csodás napot!

Nézd meg és kövesd Pinteresten a Kalligráfia táblámat, ahol még több érdekes és hasznos információt találsz a témában!

Ha te is szeretnél részt venni egy ilyen workshopon, akkor jelentkezz a Potya Péntek játékunkra, ahol 2015. június 16-án megnyerheted a részvételed egy kalligráfia workshopra!

brush-calligraphy02

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Őrizd a gyermeki kreativitást

boya06

Minden gyerek született művész. A probléma, hogy hogyan marad az, miközben felnő!

Picasso

Az én életemben a kreativitás egy fontos és meghatározó dolog. Ebből élek és ez éltet. Nap, mint nap használom. Nem csak az ékszerek tervezésében, hanem a hétköznapi életben, a napjaim megszervezésében és megannyi más dologban. Mint anya, nagyon foglalkoztat a gyermeki kreativitás. A kis gyerekek nincsenek még beleszorítva sablonokba, tudnak és mernek kreatívan gondolkozni.

Azonban amint intézménybe kerülnek a kreativitás helyett a szabályokra tevődik a hangsúly. Hogy hogyan lehet ebben a helyzetben megőrizni a gyerek kreativitását? 4 gyerekes anyaként és kreatív “munkásként” 3 fő elvet tartok fontosnak a saját tapasztalataim alapján:

1. Önállóság
Egy gyerek kreativitását nagyban segíti, ha nem kényszerítjük bele a saját sémáinkba, hanem hagyjuk önállónak lenni. Ez elég időigényes, de megtérül, hiszen ha egyszer kivárjuk, hogy bekösse az oviban a cipőjét a maga módján, azzal megtanulja, hogy egy folyamat végén, amit elejétől a végéig neki kellett megoldani, övé a sikerélmény, így legközelebb is fog gondolkozni azon, hogy egy számára fontos dolgot, hogyan lehet megoldani. Azonban ha bekötjük neki, nem fog a kérdésen gondolkodni. Ha túl sokat megcsinálunk neki, akkor pedig szinte semmin nem fog gondolkodni, hanem kér. Tetteket, tárgyakat és természetesen hozzá az elismerést, mintha Ő érte volna el.

2. Korlátlan tér élménye
A másik dolog, ami nagyban segíti a gyerekek kreativitását, az az egybefüggően eltöltött hosszabb idő a természetben. Nálunk ez a Balaton-Felvidéken valósul meg, ahol a nyaralónk pillanatnyilag egyetlen szobából áll 6 darab ággyal, így bent nem lehet semmit csinálni. (Kamasz gyerekesek kedvéért jelzem, hogy térerő sincs!) Szerencsére! Ergo a gyerekek kikényszerülnek a szabadba. Mint afféle városi gyerekek, baromi nagyokat szoktak unatkozni, aztán szép lassan kitalálnak maguknak valamilyen megvalósítandó projektet. Múltkor például hintázni akartak. Elkérték a fészer kulcsot, ahol csak spárgát találtak. Azzal akarták a hintát felfüggeszteni. Mikor megláttam, mondtam nekik, hogy az nagyon vékony lesz és nem fogja őket elbírni, inkább fonjanak egy vastagabbat. Megcsinálták, az Apjukkal felkötötték a fára, az aljára meg egy ócska deszkát kötöttek, olyan lett, mint egy tányéros felvonó. Nagyon büszkék rá és sokat játszanak vele, pedig a hinta már több, mint egy éves!

boya08

3. Esztétikai környezet
A harmadik és egyben legfontosabb dolog az a környezet. Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerek milyen közegben nő fel. És itt elsősorban a gyereket körbevevő épített környezetre gondolok. Nem a drága designer bútorról szól ez az bekezdés, hanem sokkal inkább az igényességről. A gyereket körbevevő rendről (OK, ebben én sem vagyok erős) a bútorok arányáról, arról, hogy ne a bútorok és a játékok uralják a gyerekszoba terét, hogy a színek és felületek harmonizáljanak egymással és a funkciójuknak megfeleljenek. Végül, de nem utolsó sorban pedig a tárgyak, a játékok és könyvek, amik a gyerekeket körülveszik igényesek legyenek.

boya09

Pontosan mire is gondolok? Íme egy példa! Nálunk a legkisebb, legtöbbször a nagyoktól örökölt dolgokkal játszik. Neki nem veszek új dolgokat, régebben úgy vásároltam, hogy a játékaik minőségiek és tartósak legyenek. Karácsony előtt bajban is voltam. Ekkor találtam rá egy csodálatos dologra, egy gyermekkézbe tervezett zsírkrétára a boya-ra. Nekem rögtön megtetszett már a csomagolása is. Amikor kibontottam, láttam rajta, hogy ez nem az a napon elfolyós, mindent összezsírozós kréta lesz. Legjobban azonban a formája tetszett meg. Ahogy ránéztem a boya krétákra, rögtön azt éreztem, hogy ezeket a tárgyakat arra tervezték, hogy kicsi gyermekkéz kulcsolódjon rájuk. Fantasztikus élmény volt mikor a 2 éves a Karácsonyfa alatt kibontotta. Azonnal rajzolni akart. A nagy ajándékcsomagoló papírokat adtuk oda neki és hihetetlenül boldog volt. Azóta is ezzel a krétával és csomagoló papírra szokott rajzolni.

Az öltözködésükbe próbálok nem beleszólni. Hagyom hagy válogassák össze a dolgaikat, még ha nem is tökéletesen passzol. Ritkán teszek csak hozzá egy-egy gondolatot a mintákról és a színekről és azt általában ügyesen beépítik a saját stílusukba. Azt gondolom ezzel segítem Őket művésznek maradni. … ahogy Picasso mondta!

Most a boya zsírkrétákat meg is nyerheted itt a panyizsuzsi blogon!
Kattints ide és hagyj egy hozzászólást!

boya07

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!