Balaton felvidéki színpaletta

Tavaly nem sokat írtam a pincéről. Akkor, annyi minden történt az életünkben, hogy azt az időt, amit ott töltöttünk nem a felújítási munkákra szántuk, hanem a pihenésre. Ez nem egy versenyfutás. Pontosan azért lett nyaralónk, hogy legyen egy hely, ahol ki lehet és ki is tudunk szállni a hétköznapi mókuskerékből. Idén rápihenve vetettük bele magunkat a “nyaraló-fényezésbe”.

Ezt, a kicsit másodlagos háztartásomat teljesen minimális infrastruktúrával, de esztétikusan és komfortosan rendezem be. Ami mellett fontos, hogy a felújítási munkálatok, a pince berendezése minél kevesebb költséggel járjanak. Folyamatosan agyalok és ötleteket gyűjtök, hogyan lehetne, költséghatékonyan, de kényelmesre és szépre varázsolni a Balaton-Felvidéken álló pincénket. Az inspirációimat pinterest táblákra gyűjtöm. Van külön táblám a inspirációknak, DIY (csináld magad) ötleteknek, a tűzrakóhelynek és készítettem egy bevásárlólistaként működő kívánságlistát is. Kövess pinteresten és már jó előre bepillanthatsz a terveimbe! Ezekből az ötletekből keverem ki az én saját megoldásaimat!

balaton-moodboard01

Az első dolog, amit meghatároztam, az a nyaralóban szereplő színek voltak. Nem tudok kilépni a bőrőmből, muszáj a színekből kiindulni. Nem kellett nulláról kezdenem, mert ha még emlékeztek rá a pincét megannyi színes festett bútorral együtt vásároltuk, amiket feltétlen szeretnénk megtartani. Így a színpaletta a szobában ezeknek a bútoroknak a színére épült. kiegészítőnek az aranyat választottam, aminek nyomós oka van. Évekig utáltam az aranyat, mint színt, mint ékszert. Azonban egyszer megkaptam a Nagymama velencei tükrét, ami valahogyan vonzott és kiraktam a nappaliban. Megszoktam, majd beleszerettem a színébe és mostanra arany mániás lettem. Így ide fémszínnek az aranyat választottam!

balaton-moodboard03

A második dolog amit eldöntöttem az a tematika volt. Bár mi ezt a kis házat balatoni háznak nevezzük, de azért nem árt tisztázni, hogy a balatoni panoráma 10 kilométeres távolságból nyílik a tóra. Ezért a manapság oly divatos és csodás vízparti házikó hangulat kicsit furcsa lenne egy gyümölcsfákkal teli szőlőhegyen. Így a környezetben kerestem inspirációt. Sokáig hezitáltam a gyümölcsök és az erdei állatok között, de ami a szobát illeti maradok az állatoknál.

balaton-moodboard04

Ezek után a döntések után készítettem el ezt a csodálatos moodboardot, avagy inspirációs kollázst, hogy nektek is meg tudjam mutatni, hogy mire gondolok most!

Most pedig kezdődjön a munka! A felújítás során nagyon sok mindent magam, magunk csinálunk és csak a végszükség esetén hívunk szakembert. Így elsősorban ne nagy építkezésre gondoljatok, hanem megannyi DIY projektre, amit rendszeres-rendszertelen bejegyzésekkel itt a blogon fogok dokumentálni, előreláthatólag őszig, aztán tavasszal ismét jön a folytatás! Azt hiszem így lesz ez jó néhány éven át!

balaton-moodboard02

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Blogger konferencián jártam – beszámoló

The Hive Conference

Harmadik éve veszek részt a The Hive Konferencián, ami a digitális történetmesélők, trend szetterek, és bloggerek európai konferenciája. Idén ismét Berlinben volt a konferencia, a Potsdamer Platzon lévő Scandic Hotelben, ami nagyszerű választásnak bizonyult, mivel nagyon könnyen elérhető volt a reptérről és remek kiszolgálást kaptunk!

A konferenciát pénteken este egy remek beszélgetés előzte meg a Microsoft Digital Eatery-ben! Ez egy nagyon különleges este volt. Több mint 100 blogger kisebb körökben folyamatosan beszélgetett. Találkoztam a régen látott ismerősökkel és természetesen újakkal is. Itt egy óriási megtiszteltetés ért! Jana, az egyik idei előadónk volt és akinek a blogja, a Plique alapján nagyon kíváncsi voltam az előadására, megdicsérte a néhány órája feltöltött videónkat, hogy mennyire jól visszaadtuk benne a családi történetet, amiből a panyizsuzsi angol kistestvére a bold.color.glass elindult. Ugyanis Rékával már hetek óta ezen a videón dolgoztunk, ami erre az eseményre készült el a panyizsuzsi YouTube csatornájára.

The Hive Conference

A konferencia két újdonsága a Book Lounge és a Beauty Bar volt. A Book Lounge egy óriás könyvespolc volt, ahol olyan könyvek voltak, amiket bloggreknek vagy bloggerek írtak. Ennek nagyon örültem, mert én nagyon sokszor rendelek online könyveket és ez remek alkalom volt végig nézni, átlapozni könyveket és tudni pontosan, hogy mire van szükségem és mire nincsen. Az asztalon volt egy kártya is amin fel volt sorolva az összes könyv és mindenki be tudta magának jelölni, hogy mire van szüksége a munkájához. A mások nagyon kedves gesztus a konferencia szervezője, Yvonne részéről a Phillips által szponzorált Beauty Bar volt, ami egy olyan szépségszalon volt, ahol kívánságra megcsinálták a hajunkat és a sminkünket. Itt a kedvencem a bársony bevonatú kúpvas volt, amivel a fodrász pillanatok alatt begöndörítette a nem éppen kevés hajamat! Ez remek dolog egy konferencián, ahol megannyi fotó készül rólunk bloggerekről!

The Hive Conference

Az előadók közül is szeretnék kiemelni néhányat. Rám a legnagyobb hatást Jana, a Plique bloggere tette. Ő a divat és a fenntarthatóság szöges szembenállásáról mesélt. Számomra a téma nagyon érdekes volt, hiszen nőként, kisvállalkozóként én is fontosnak tartom a fenntarthatóságot, azonban a körülöttem lévő szakma, az iparág és minden, ami a divathoz kapcsolódik nem ezt tartja fontosnak és a fenntarthatóság nagy kérdésére csak részmegoldásokat és nyakatekert válaszokat tud adni. Az előadás annyira megérintett, hogy ebben a témában még fogtok tőlem blogbejegyzést olvasni!

A másik nagy kedvencem Niki, a My Scandinavian Home bloggere volt. Niki a blog látogatottságának a növeléséről tartotta az előadását, a szakmai tudása mellett engem a személyisége ragadott meg, bár azt már a konferencia első napjáról ismertem, hiszen együtt ebédeltünk és nagyon jót beszélgettünk! Köszönöm Neki az előadását, sokat tanultam belőle!

The Hive Conference

Az instagramról is hallottunk egy rapid előadást ami után rengeteg kérdést tehettünk fel az előadónak. Sok válasz segített abban, hogy ma már egészen másképp nézek az instagram fiókomra és mostantól próbálok nem három naponta, hanem napi többször bepillantást nyújtani a saját életembe. Ez az a csatornám, amiben a legszemélyesebb oldalamat mutatom meg Nektek!

A Hive-on persze szponzoraink is voltak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy vannak cégek, akik végig jelen vannak. Előadást tartanak a márka stratégiájáról, működéséről és együttműködési lehetőségekről. Én a LEGO workshopját választottam idén. A kreatív márka stratégiáiból és technikái sok új gondolatot indítottak el bennem! Számos cég pedig a konferenciacsomagon keresztül szponzorált, ugyanis egy bloggerkonferencián egy ilyen csomag tele van hasznos bloggoláshoz, DIY/Csináld Magad! témákhoz használatos apróságokkal. Idén a szponzorok között volt az Aussie hajápolócsalád, ami alapból is nagy kedvencem és rendszeresen használom őket, az Edding remek kerámiára és üvegre égethető filctollakkal lepett meg, a Farrow and Ball festékkel támogatott, de kaptunk Nutellát és Holly Becker és Leslie Shewring Dekorálj virágokkal könyvét is a csomagunkba tették! Köszönet és hála minden szponzornak!

The Hive Conference

Idén szerencsére már nem az egyedüli magyar voltam a konferencián! Réka, akivel a panyizsuzsi angol testvérblogját, a bold.color.glass-t írjuk és Anitával, aki az Inspirációk bloggere együtt utaztunk, Berlinbe. A konferencián pedig Magdival, a silksofine bloggerével találkoztunk, aki Németországban élő magyar. Már alig várom és ígérem jövő héten jövő évi konferenciát!

The Hive Conference

Nem csak négyesben töltöttük az előadások közti szabad időnket, hanem megannyi már előző konferenciákról ismert vagy most megismert bloggerekkel beszélgettünk, tapasztalatokat cseréltünk vagy éppen együttműködések terveit szövögettük. Theia és Toni, akik a SisterMag-t írják, már ismertem az előző berlini konferenciáról. Karakteresen tündéri öltözködésüket és stílusukat nem lehet elfelejteni. A Scandinavia Standard-os lányok sem voltak újak számomra, Rebecca és Freya két energiabomba, akik hihetetlenül professzionálisan építik fel a skandinávoknak és skandi-phileknek szóló blogjukat! Niki, My Scandinavian Home bloggere, akivel az előadása előtti napon már együtt ebédeltünk teljesen elvarázsol engem és az egész a hallgatóságát. Nat and Tip, az Apartement Diet bloggerei, pedig nagyon vidám emberek!

Addig se búslakodjatok, néhány hét múlva elkészül a konferencián készített videóm. Ha elsőként akarsz értesülni róla, iratkozz fel a panyizsuzsi YouTube csatornára MOST!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

5 tuti tipp, blogger konferencia előtt

Két évvel ezelőtt mentem életem első blogger konferenciájára a The Hive Konferenciára, Berlinbe. Akkor teljesen zöldfülűként készülődtem, néhány dologban azonban biztos voltam, a felszerelést illetően, ezt az 5 tipp, hogyan készülj egy blogkonferenciára bejegyzésemben írtam össze. Azóta számos ilyen eseményt megjárva, sokkal nagyobb tapasztalattal és magabiztossággal készülök egy ilyen utazásra. Most először csatlakozik hozzám más magyar bloggertársam is: Réka, akivel a panyizsuzsi angol testvérblogját, a bold.color.glass-t írjuk és Anita, az Inspirációk bloggere! Hogy többeknek is kedvet csináljak a konferenciához, összeírtam mit tanultam az elmúlt konferencákra való készülődésből!

1. Készülődés:
Én ha egy konferenciára megyek, mindig megnézem, hogy kik lesznek a résztvevők. Követem a blogjukat, megkeresem azokat a bloggereket, akivel közös pontot találok: ékszer tervezők, bloggerek webshoppal vagy a nem világnyelven blogolók is hasonló témákról beszélgetnek, mint én. Kíváncsi vagyok, kik, hogyan dolgoznak, milyen az asztaluk, ahonnan blogolnak és hasonlók…

TIPP: Amit soha nem lehet eleget hangsúlyozni az a megfelelő mennyiségű névjegy, mert enélkül, szinte nincs is értelme útnak indulni!

conference

2. Öltözködés
Az amerikai blogger konferenciákon mindenki a maximumot adja, amit az öltözködést illeti. Csodás alkalmi ruhákat, magas sarkú cipőket látni az itt készült fotókon. Ez európai közönségre inkább a visszafogottan elegáns jelző illik. A magam uti ruhatárát két fontos szempont alapján állítom össze. Egy rendezvényen, ahol a blogger egyik fő célja más bloggereket megismerni, nagyon fontos, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben. Ez magabiztosságot is ad, ami már fél siker! Emellett mindig figyelek a helyi időjárásra, mert annál kellemetlenebb nincsen, mikor azért nem tudom magam jól érezni, mert éppen fázok!

A fodrász és körmös időpontomat ilyenkor mindig a konferenciát megelőző napokra szoktam időzíteni. Semmi extrát nem szoktam kérni, csak a megszokott minőséget!

TIPP: Ne vadotat új cipőt vigyél magaddal, mert akkor érhetnek meglepetések!

3. A blogodat is öltöztesd szép ruhába
Egy konferencián nem csak az öltözködés mesél rólunk, hanem maga a blog is. Én előtte át szoktam nézni, hogy a közösségi média linkek rendben működnek-e, ha valamin változtatni kell, azt mindenképpen ilyenkorra időzítem.  Hacsak nem friss bloggal vág bele az ember egy ilyen kalandba, akkor érdemes odafigyelni, hogy naprakész és jó minőségű bejegyzések legyenek az oldalon, esetleg olyan, amiből a többi résztvevőt is érdekelheti!

TIPP: Fontos dolog egy blogon a rólam/ rólunk oldal!

people

4. Amit biztosan nem viszek magammal
Fent már említettem a fényképezőgépem teljes lencsekészletét, amit biztosan itthon hagyok. Azonban egy blogger konferenciára, különösen, ha az ember nem marad ott nyaralni néhány napot teljesen felesleges laptopot is vinni. Facebbokra, instagramra posztolni telefonnal is tökéletesen lehet. Az idő eltelik a remek előadásokkal és a kávészünetekben pedig fantasztikus beszélgetések színhelye. Különösen most, hogy 17 C lesz Berlinben és a konferencia helyszín a teraszra nyílik.

TIPP: Ami biztosan kell: mobil töltő, a sok közösségi média poszttól lemerült telefonodhoz!

mtb-ams-14-03 5. Csomagolás:
Az első konferenciámra mega nagy nő fotóstáskát vittem magammal. Benne volt a fényképezőgépem, megannyi lencsével, vakuval és egy fél túlélő készlettel. Ezek után megkaptam a design tárgyakkal teletömött konferencia táskámat, hogy kiegyenlítsem a súlyt a két vállamon, azonban a 200 méterre lévő hotelig alig tudtam elvonszolni magam a fárasztó nap után! Azóta vettem egy jobb fényerejű lencsét és csak ezzel az egy lencsével, vaku nélkül utazok. A fotóstáskát lecseréltem egy ENIHORN minimini-re, ami pontosan arra elég, hogy az irataim, pénzem és a névjegyem elférjenek benne, de a repülőn ne számítson csomagnak. Bőröndként egy 47 cm-es pink kabinbőröndöt használok. Ebbe nagyon praktikusan kombinálható ruhatárat teszek egy külön rendszer szerinte, de ez már egy másik blogbejegyzés.

TIPP: Hidd el, minnél kevesebb dolgot viszel magaddal, annál élvezetesebb az utazás!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

#take12trips február: Párizs

Akik ismertek tudjátok, hogy nagyon szeretek utazni. Egyedül, családdal, gyerekekkel és nélkülük is. Azt elmúlt 3 évben azonban nem voltunk sehol kettesben a férjemmel. (Még itthon sem egy hétvégét! :-() Nagyon megérett az idő, hogy az otthontól távol, kettesben, azaz majdnem kettesben pihenjünk. … végre sikerült. A terveket már november óta szövögettük és februárban útnak indultunk. Az uticél Párizs volt!

Szeretem ezt a várost! Van benne valami csodálatos, ami mindig elvarázsol. Van benne ragyogás, elegancia, egyfajta gőg, pezsgés. Különleges hely, amivel nem lehet betelni, nem lehet végignézni és azt mondani, hogy már láttam. Az utazást ezért úgy szerveztem meg, hogy volt benne klasszikus túristalátványosság és voltak benne modern, friss látnivalók is, aminek nem sok látogató tulajdonít jelentőséget, de nekem valami miatt fontos! Íme az én TOP 6 látnivalóm és egy videó az utazásunkról.

Ha már megtekintetted a videómat, ne felejts el feliratkozni a panyizsuzsi YouTube csatornára!

LeCourbusier – Maison La Roche

Le Corbusier egy építészeti zseni. A 20.század legismertebb modern építésze, aki főként Franciaországban alkotott. Mindenképpen meg akartam nézni és be akartam menni egy LeCorbusier épületbe. először a Páriz-közeli Villa Savoy szerepelt a terveim közt, aztán, hogy ne utazással töltsük az időnként inkább egy párizsi épületet, a Maison, La Roche-t választottam.

Nagyon meglepő volt, hogy az épület nem túlságosan jól volt kitáblázva és a járókelők is alig tudtak róla. A jelenleg felújítás alatt álló ház fele volt látogatható, ami jelenleg bútorok nélkül áll. Nagyon különleges élmény volt érezni a csupasz tereket. Ezek egyáltalán nem voltak grandiózusak (ez Párizsban meglepő) a közlekedők szűkek, a szobák az éppen szükséges méretűek voltak. Egyszóval az egész olyan emberléptékű volt. Az egész épületre egy óriási nagy összhang és kidolgozottság volt jellemző. Azt éreztem, hogy minden él, minden ív tökéletesen megkomponált és kitalált. Élveztem minden ott öltött percet!

corbusier04

corbusier05

corbusier03

Kirakatok

Szeretek kirakatokat nézegetni. Szeretem, ha szép dolgokat árulnak egy boltban, de ennél is jobban érdekel, hogy ezt hogyan tálalják. Különösen mióta ékszereket terezek és ezeket be is kell mutatnom (régebben vásárokon, ma már fotókon) nagyon izgat ez a téma. Párizsban gyönyörő kirakatok vannak. Míg itthon az a lényeg, hogy minél többet megmutassunk a francia kirakatokban csak néhány dolog van. Azok viszont csodálatosan elrendezve, megkomponálva és egy kis zöld nővénnyel kiegészítve.

green-shopwindow02

green-shopwindow01

Pompidou Center

A kibelezett épület. A Richard Rogers és Renzo Piano tervei alapján készült modern művészeti központ legnagyobb érdekessége, hogy az összes gépészet és közlekedő az épületen kívül helyezkedik el. Ettől az egész nem egy letisztult kubus, hanem egy megannyi csővel körbevett hasáb. Sokan vitatják ennek a szépségét és magam is inkább különlegesnek nevetném. Azonban ennek a szerkezeti kifordításnak van egy óriási előnye: a belső tereket nem szabdalják fel különböző, gépészetet magában rejtő elemek, hanem óriási letisztult tereket találhatunk, ami jót tesz a kiállításoknak. Az időszakos Jeff Koons kiállítás mellett megnéztük a kortárs művészeket összegyűjtő tárlatot is. Rám legnagyobb hatást .Thomas Hirschhorn Outgrowth, az az Kinövések című földgömbös projektje tett. Ez az installáció földgömbökön jelenítette meg a világ nagy robbanásait és robbantásait és ahol a földgömb sérült, ott bekötözték.

pompidou-center

pompidou-center-fang-lijun

pompidou-center-thomas-hirschhorn

pompidou-center01

Street Art

A Pompidou Központ környékén nem csak számos designbolt található (erről külön blogbejegyzés készül) hanem az utcasarkokon, jóval szemmegasság felett különös, de nem túl nagy méretű street art munkákat lehet látni. Nem csak itt-ott, hanem sokat! Egyáltalán nem szembetűnőek, szerintem sokan észre sem veszik. Remek színfoltjai a városnak.

street-art03

street-art02

street-art01

Louis Vuitton Foundation

Nem vagyok a márka nagy rajongója, inkább Lengyelzsuzsit és ENIHORN-t hordok. azonban egy, Párizs jól ismerő illetőtől hallottam erről az épöletről. A Boulogne-i erdőben található épület a kortárs művészeteknek tervez új lehetőségeket adni, hogy azok egymással spontán dialógust tudjanak folytatni, ezért kiállításoknak, performanszoknak, zene programoknak ad otthont a 2014-ben átadott, Frank Gehry tervezte épületben. Jelenleg elég kevés kiállítást lehetett megtekinteni, azonban az épület külső-belső lenyűgöző szépsége varázslatos. Egyszerre modern és grandiózus, ugyanakkor letisztult. Minden folyosó, minden kanyar, minden tér és tömeg rejteget valami különlegeset!

LV-fondation02

LV-fondation03

LV-fondation01

A #take12trips lényege, hogy utazz 12 hónap alatt 12 alkalommal. Az ötletgazda, Claire, Need Another Holiday bloggere 2013-ban indította el a saját 12 utazásával a kezdeményezést. Az utazások lehetnek kicsik és nagyok. Lehet egy tengerentúli út vagy egy hétvége valamelyik európai városban egy fapados járattal, egy Balatonon eltöltött néhány nap vagy egy kirándulás valamely közeli városban. Nekem megtetszett Claire ötlete és csatlakozok hozzá. 2015 februártól panyizsuzsi egy éven át havonta utazni fog. Ezeket az utazásaimat itt a blogon fogom dokumentálni egy, néha több blogbejegyzésben és minden esetben egy rövid videóval.

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

#take12trips: Utazz minden hónapban!

eiffel-torony01 Januárban éppen az éves utazásaimat tervezgettem. Családi és céges utakat illesztettem be a naptáramba, mikor egy remek kezdeményezésre bukkantam, amit Claire, Need Another Holiday bloggere indított 2013-ban. A dolog lényege, hogy utazz 12 hónap alatt 12 alkalommal.Én nagyon szeretek utazni és élvezem minden pillanatát, de tudom, hogy másoknak ez lehet, hogy soknak tűnik. A dolog azonban mégsem olyan veszélyes. Nem kell minden hónapból egy hét szabadságot kivenni. Az utazások lehetnek kicsik és nagyok. Lehet egy tengerentúli út vagy egy hétvége valamelyik európai városban egy fapados járattal, egy Balatonon eltöltött néhány nap vagy egy kirándulás valamely közeli városban. Nekem megtetszett Claire ötlete és csatlakozok hozzá. 2015 februártól egy éven át szeretnék havonta utazni. Ezeket az utazásaimat itt a blogon fogom dokumentálni egy, néha több blogbejegyzésben és….

TaDaaaamm! Íme a nagy hír: ezeket a blogbejegyzéseket nem csak képekkel, hanem videóval is fogom illusztrálni!

nikond5300

Ugye, emlékeztek, hogy karácsonyra egy új fényképezőgépet kértem és kaptam. Egy Nikon D5300-asra cseréltem a régi Đ3000-esemet. A legfőbb oka ennek az volt, hogy a régi nem tudott videót készíteni. Azonban vannak olyan élethelyzetek egy blogger életében, amit sokkal jobban meg lehet mutatni videóval. Azt szokták mondani, hogy egy kép felér 1000 szóval. Azt hiszem, hogy egy néhány perces videó pedig felér megannyi képpel.

Ennek a fényképezőgépnek kicsit kalandosra sikerült a története. Ugyanis én kitaláltam és ragaszkodtam hozzá, hogy nekem piros fényképezőgépre van szükségem. Azonban ez a szín nem volt a boltokban, később kiderült, hogy az országban sem, majd még később azt is megtudtam, hogy Európában sincsen. Én türelmes voltam és kivártam. A gépem február elejére érkezett meg. Pont az első #take12trips utazásunk előtt. Így holnap egy videóval illusztrált blogbejegyzést olvashattok, itt a panyizsuzsi blogon, az egyik kedvenc városomról, Párizsról!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!