A kedvenc cipő, ruha vagy ékszer különleges történeteket tudna mesélni a viselőjéről. Mi viszont megfordítjuk a szituációt, és a panyizsuzsihoz közel álló ismert nőket és férfiakat kértük, hogy meséljenek a kedvenc ruhadarabjaikról. Ezúttal Kecskés Karinával beszélgettünk a divatról, a vásárlásról és az értékekről. A színésznő többek elmesélte azt is, hogyan változtatta kislánya születése királynővé, és melyik divatkorszakát törölné ki örökre az életéből.
„Az átlag párizsi nő inkább antinő”
Karina késve érkezik a napokon keresztül egyeztetett találkozóra, kislánya balett órája alatt rohant el és időre megy is vissza. Egy pillanattal később profi modellként pózol a kamera előtt, kezével gömbölyű pocakját simogatva. Kisfiút vár. Sugárzóan szép, van benne valami megfoghatatlan báj és időtlenség. Pár nappal korábban érkeztek haza Párizsból a családdal, ezért adja magát a kérdés, hogy milyen is a híres párizsi nő. „Az utcai divatban nem éreztem különbség a budapesti és a párizsi között” – mondja Karina, aki szerint a szerelem városában a nők még mindig a szellemiségre helyezik a fő hangsúlyt, a divat viszont csak ezután jön. – „Az átlag, metrózó párizsi nő inkább antinőként öltözik, mindenki sálat, zakót és nadrágot hord. Több nőt láttam zsíros hajjal, nadrágban, lepukkantan könyvet olvasni, mint hiperelegáns, gyönyörű ruhákban flangálni. Persze nem is az elegáns Párizsi életben vettünk részt.”
„A főiskola után libának öltöztem”
A divat a színésznő életében is másodlagossá vált, amikor 2007-ben megszületett a kislánya, Jadviga. Viszont nem ez az első olyan korszak az életében, amiben a divatozásnak kevesebb szerep jut. Tizenéves kamaszként viszont fontos volt számára, hogy másképp nézzen ki, mint mások. Órákon keresztül válogatta a ruháit, saját készítésű nyakékeket, eredeti holmikat viselt. „Mikor először mentem a barátnőmmel diszkóba Leányfalun, akkor színes gemkapcsokat tettem az ingemre, mert úgy éreztem, hogy ettől vagyok különleges. Később viseltem a szerelmem nadrágját is, mert az tetszett, hogy férfi gatyát hordok” – meséli nevetve. A Színművészeti Főiskolán volt az első olyan időszak az életében, amikor nem az volt a fontos, hogyan néz ki a civil életben, hanem milyen teljesítményt nyújt, mit gondolnak róla a munkája során.
A diploma magával hozta a „muciságot”, ahogy Karina mondja. „A főiskola után „libának” öltöztem, miniszoknyában jártam. Rémesen néztem ki. Akkor úgy éreztem, hogy úgy vagyok csinos, mint egy kis muci. Ezen a szinten is álltam szellemileg, úgyhogy ez a stílus jól tükrözi, hogy milyen voltam akkor. Ezt az időszakot nagyon szívesen kitörölném a divat-önéletrajzomból. Ma már nem szeretem az olyan holmikat, amelyek nagyon megmutatják a testet, hanem inkább azt, amik csak sejtetik.” A rengeteg munka miatt aztán háttérbe szorult a hétköznapi öltözködés, hiszen a színésznő éveken keresztül folyamatosan öltözött és vetkőzött. Reggelente próbaruhába, a délutáni edzés miatt megint átöltözés, majd a színpadon egy este alatt akár négyszer, ötször is – ahogy az adott darab megkívánta. „Rengeteg fülbevalómat és karkötőmet hagytam el így, ezért egy idő után nem is hordtam ékszereket.”
„Finom, elegáns, nőies, légies stílusú vagyok”
Az ékszerszeretetet a volt férje hozta vissza az életébe, akitől gyönyörű ékszereket kapott – fehéraranyat, gyémántot. „Akkor jöttem rá, mennyire tud öltöztetni egy kicsi ékszer is a fülemben, a nyakamon, hogy mennyire elegáns egy-egy szép darab, ami magára vonzza a tekintet.” Bár az ékszerek a pelenkázás és a kisgyerek miatt megint hiányoznak a mindennapjaiból, a finom dolgok azóta is közel állnak hozzá. A finomság, szépség utáni vágyra a kislánya érkezése csak még jobban ráerősített. A csipkés anyagokért teljesen odavan, egyre inkább meri megmutatni a nőiességét, szívesen visel szoknyát és magas sarkút. Azt mondja, egy kisgyerek és egy kutya mellett nem túl egyszerű a hétköznapi életébe belecsempésznie az eleganciát. Azt az eleganciát, amihez a divatnak semmi köze. „Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a másfajta minőség érdekel. A királynői minőség. A kislányommal együtt érkezett ez a „királykisasszony létforma”, ami nem a farmer, nem a nadrág, hanem a szoknya egy finom blúzzal” – meséli. „Egy kislányban veleszületett vágy van a királylányságra, és ez hatott rám is. Jó lenne, ha minden nő királynő lehetne – és persze elsősorban nem a ruházkodásban, hanem belső minőségben. A királylány, kedves, türelmes, odaadó. A nőiesség, mint princípium, nemcsak a külsőben kell, megjelenjen, hanem belül is. Majd előbb-utóbb megjelenik kívül is, a választásban. Számomra nagyon fontos a szépség, jóság, az igazság, a szerénység – ezek az értékek, amelyek ma nagyon hiányoznak az emberek életéből. Azok a versek, mesék vagy színházi előadások tetszenek, amelyeken sírok vagy nevetek, tehát, amelyek katarzissal járnak. És az öltözködésben is azt szeretem, ami tiszta és egyszerű. A kislányom a női oldalamat erősítette meg, és kíváncsian várom, hogy a fiam mit teljesít ki bennem.”
„Az ünnepek rajtunk múlnak”
Valamikor az 1930-as, 1940-es évek Magyarországán az ünnepelt színésznők voltak azok, akik megmutatták, mi a divat. Az újságok az ő ruháikról, cipőikről, kalapjaikról cikkeztek. A színésznők viselete volt az etalon. Az érdekel, ma milyen szerepe van egy színésznőnek a divatéletben, mennyire tud vagy mennyire akar példát mutatni. Karina szerint nagyon jó lenne, ha a mai színésznők is valahol divatteremtők lehetnének, de elég nehéz ez, amikor a divat kéthavonta változik, minden színpadon a minimalizmus trendje uralkodik, és ugyanazt lehet megvenni százezer forintért, mint a kínai piacon. „A fogyasztói társadalom azt diktálja, hogy vásárolj minél többet, teljesen mindegy, hogy jól áll-e neked az a szín vagy az a ruha. Az emberek fel sem mérik, hogy mi lenne nekik az ideális, vagy egyáltalán kik ők, és hogyan tudná egy ruha még jobban kiteljesíteni az egyéniségüket.”
Az viszont nem lenne ellenére, ha egy divatcég arca lehetne, de csak akkor vállalná, ha tetszenének neki a ruhák. A USE Unused például ezek közé tartozik. „Tavalyelőtt februárban én kaptam a Story Érték Díját és a Use tavaszi kollekciójának egyetlenegy elkészült ruháját viseltem. Csoda szép volt! A hétköznapokban nem tudom megfizetni, hogy rám szabott, nekem készített ruhákat viselhessek. Régen a színésznők más társadalmi rangon voltak és megengedhették maguknak. Persze, én is szívesen kipróbálnám, hogy sofőrrel járok vagy lovas hintóval, pezsgőt isznak a hódolóim a cipőmből, olyan ruhákat és cipőket viselek, amikről ránézésre látszik a remek minőség. Ezek csak külsőségek, valójában igazán jól meg vagyok ezek nélkül is, hiszen boldogabbá úgyse tennének, mint amilyen vagyok. Ha viszont elmegyünk a párommal vacsorázni, vagy színházba akkor megtisztelem a pillanatot azzal, hogy megadom a módját és kilépek a hétköznapok ruháiból és felöltöm a királynőit, mint Hamupipőke. Nekem ez fontos, mert ezekkel a kis ünnepekkel töltjük föl az életünket, az ünnepek viszont rajtunk múlnak.”
Vélemény, hozzászólás?