Évek óta mondom a férjemnek, hogy kell egy föld, egy kicsi, ami teremni tud. Teljesen egyetértett velem. Nézegettünk már szép területeket, de ezek kisebb fellángolások voltak. Így utólag nem is vettük őket igazán komolyan. Csak álmodoztunk. Először Erdély volt a megcélzott terület. Néztünk kisebbet, nagyobbat, házzal és kúttal. Csodálatos adottságai, vizei ellenére azért én kicsit messzinek találtam.
Aztán elhalt egy időre a FÖLD téma.
Egészen mostanáig, mikor egyik blogger barátnőm Veronika feltett egy csodálatos birtokot a netre. Egyből beleszerettem. Addig nem hagyott nyugodni, míg el nem mentünk megnézni. A birtok a Káli-medencében volt. Festői környezet, végtelen csend, tehénbőgés. A kínált föld és a hozzá tartozó ház azonban nem nekünk való volt. Sokkal több időt kellett volna rászánni, mint amit mi valóban szabaddá tudunk tenni. Az időnként túlhajszolt életünkben van egy szabály. Többlet terheket nem veszünk magunkra. Ez nem azt jelenti, hogy megfutamodunk a feladatoktól, de mérlegelünk. Sokat dolgozunk mindketten és keveset pihenünk. Ami hosszú távon nem jó. Könnyen megbetegít testileg, lelkileg. Az utóbbi években nagyon figyelünk arra, hogy olyan feladatokba vágunk bele, amit el is tudunk végezni. Van amikor ezek sok idővel és óriási energiabefektetéssel járnak, de meg kell őket csinálni. Ilyen volt tavaly a padlás. Aztán jöhet egy kis pihenő, ami néha azzal is jár, hogy egy-két dologra nemet kell mondani. Nem lehet és nem kell mindenütt ott lenni.
Föld szempontjából tudjuk azt, hogy olyanba szabad csak belevágni, ami nem felemészti az energiáinkat, hanem feltölt és megsokszorozza a meglévőeket! Márpedig az én férjem nem egy ezermester, nem tud betonozni és burkolni sem. Ezt be kell kalkulálni. Ezért egy építsd fel magadnak (DIY) ház nem nekünk való.
A hely azonban varázslatos a Káli-medence lankái, színei és illatai azonnal rabul ejtettek. Amint hazaértünk előkaptuk a laptopot és az ingatlan.com oldalait kezdtük el bújni. Régiókből, településekből és összegekből alkotott listákat kezdünk el esténként böngészni. Csak úgy lazán, nem is igazán komolyan.
Aztán következő hétvégén meglátogattuk kedves barátainkat, akik nemrég vettek egy pincét a Balaton-felvidéken. A terebélyes diófa alatt töltöttünk el velük egy remek vacsorát, ahol elhatározássá érlelődött bennünk az addigi álom. Kell egy FÖLD!
Vélemény, hozzászólás?