Egy éve, az iskolaév végén volt lehetőségem bepillantani a magyar oktatás rejtelmeibe. Lesújtó volt. Dühített. Sokat gondoltam rá, hogy megírom a történetet, de megvártam míg lehiggadok és csak az eszenciáját teszem közzé. Egy év már eltelt…
Önálló, két lábbal a földön járó ember vagyok. Szeretek élni, szeretem a családom és szeretek dolgozni. Nem vagyok átlagember. Nem félek a munkától, a kihívásoktól. Van véleményem elképzelésem az engem körülvevő világról. Ezeknek megfelelően élek. Sokszor, sokan nem értenek. Nem zavar. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a saját mércémnek feleljek meg. A saját életemet szeretném élni, a saját álmaimat megvalósítani. Elvárásokkal persze mindannyian körül vagyunk véve. Én azonban úgy érzem, hogy ha az elvárásoknak megfelelően élnék, akkor nem a saját, hanem mások életét élném. Majd életem végén elég lesújtó véleményem lenne önmagamról, visszatekintve mindarra amit tettem, ahogy éltem. Példámmal, szavakkal és tettekkel a gyermekeimnek is ezt tanítom.
Azonban van egy bökkenő!
A magyar oktatási rendszer nem szereti az egyéniségeket és még kevésbé az olyan embereket akik kicsit mások mint a többi. Különösen így van ez, ha a gyerek még hangot is ad a véleményének. A magyar iskolarendszerben, a legtöbb iskolában nem az egyéniségét formálják. Nem az erősségeit erősítik. Nem boldog gyerekeket nevelnek! :-(
Ez az iskolarendszer pontosan olyan, mint a másfél éves gyerek forma bedobója. 5-féle formát ismer fel: négyzet, kocka, kör, csillag és szív. Akinek a gyereke csillag csak éppen eltérő domborulatokkal, az szív, de nagyon! A jó gyerek az, aki beleillik valamelyik nyílásba. Ha nem, akkor a pedagógus „segít” neki az 5-ből a számára legideálisabb formára alakulni. Buzdítja, bünteti, csiszolgatja, reszelgeti. Ha sikerül, akkor látszólag minden ok, mert a gyerek rendszer kompatibilissé válik. Látszólag. Ugyanis a gyerek nem önmaga, hanem egy sémának próbál megfelelni. Boldogtalan, szorongó gyerek és boldogtalan felnőtt lesz belőle. Azonban ha gyerek önmaga szeretne maradni, azaz a pedagógiai kísérlet kudarcot vall, azonnal felcímkézik a kezelhetetlen jelzővel. Ez önmagában annyit jelent, hogy itt és most nem tudtunk vele mit kezdeni!
Személy szerint azt gondolom, hogy ezek a nem-rendszer-kompatibilis gyerekek végtelenül kreatívak. Az intézményi problémáik pontosan abból adódnak, hogy rengeteg dolgot új és más módon látnak. Ez önmagában egy kincs. Mi lesz azonban ezzel a kreativitással addig míg valóban értelmes, nagyvonalú dolgokra tudják a gyermekeink használni. Itt vannak a csodálatos rügyek, melyek még bimbózni sem kezdenek, máris letörik őket. Pedig locsolni sem kellene őket, csak engedni, hogy nőjenek. A szívem szakad meg.
Folyamatosan azon gondolkodok, hogyan lehetne a gyerekek kreativitását úgy megőrizni?! Hiszem, hogy még vagy éppen már vannak olyan iskolák, amelyek a gyerek érdekét nézik. Az egyik gyerekem most iskolát vált. Ő akart egy másik típusú iskolába menni, mi csak kerestünk egyet neki. (Erről még fogok bővebben is írni!) A próbanapok után az osztályfőnök azzal búcsúzott tőlem, hogy itt minden és mindenki a gyerekekért van. Számomra ez volt a legfontosabb mondat, pedig mondania sem kellett volna, ezt érezni lehetett!
Végül egy TEDx előadás arról, hogy milyen egy jó tanár:
Petra mondta
Mi most leszunk elsosok, ughogy tavasszal beultem nehany nyilt nap orara, tobb iskolaba. Az egyik legjobbnak szamito iskolaban konkretan zombi gyerekeket lattam, akik mindent tudnak. Utaltam!:(
Tóth Julianna mondta
Én 25 éve tanítónő vagyok.( 3 gyerekes anya.) Ma reggel eljutottam oda, hogy a tegnap éjjel írt óratervemet meg merjem-e valósítani. Megfelel-e a gyerekek, szülők, kormányzat, elöljáróság és még igen sok ember elvárásainak. Sajnos egyre gyakrabban ez az érzésem. Senkinek nem jó semmi. De senki nem mondja, írja meg egészen PONTOSAN? KONKRÉTAN, hogy mi lenne a jó. Szép szavak / kreativitás, önmegvalósítás, tolerancia, egyéni bánásmód, differenciálás, stb./ elhangzanak, de hogy valóban milyen munkaformák felelnek meg ennek, az nem. Én óráról órára küzdök, nyomtatom otthon a külön feladatokat, laminálom a csoportmunkás társasjátékokat. Sajnos mégis úgy érzem , hogy nem biztos megfelelek az elvárásoknak. Illetve nem tudom, hogy hogyan kellene megfelelnem. Az utóbbi hónapok vitái nagyon nyomasztóak számomra. Nem hiszem, hogy van még egy olyan hivatás, munka, amibe külsős / néha hozzá nem értő emberek/ egyének ilyen mélyen beleszólnak. Szeretnék tanítóként majd nyugdíjba menni, de épen és nem egy kiégett emberként.
panyizsuzsi mondta
Kedves Julianna!
Köszönöm a hozzászólásod, olyan jó arról az oldalról is hallani véleményt, hiszen mi csak a szülői és a gyermeki oldalt tapasztaljuk meg!
Zsolti mondta
6. eve Angliaban elek, gyerekeim itt jarnak iskolaba.
Mindenkepp haza akarunk koltozni, minel elobb, es az okok kozott az elso az oktatasi rendszer.
Alairom, hogy a magyar sem tokeletes, tavolrol sem, de meg mindig „merfoldekkel” (hogy angolos legyek) elorebb van, mint az angol.
Ami ugye, fejlett nyugat, ahova sokan vagynak.
panyizsuzsi mondta
Zsolti! Miben látod jobbnak az itthoni és az ottani oktatást?
Zsolti mondta
Tudnek meselni, probalok rovid lenni
Az itteni=angol oktatas szamomra egyetlen elonye, hogy nyugodtabb, kevesebb terhet ro a gyerekekre. nincs annyi streszz, izgulas.
Az mas kerdes, hogy ez elony-e?
Ugyanis ezzel szemben otthon, Magyarorszagon van kovetelmeny, van tananyag (politikaba ne menjunk bele), vannak szabalyok.
pl tanitanak tortenelmet, foldrajzot, van, ha nem is alap rendszerben (sajnos) neprajz, stb…
Igen, sok embernek ez furanak tunik, nekem ez mar extra!
Tortenelem oktatas – egyelore a primary school-rol tudok reszletesen beszelni – egyszeruen nulla, nincs. Nagyon nagyon alap dolgokat tanitanak csak meg, azt sem rendszerben. Nehez elkepzelni, de meg csak idobeli rendszer sincs. Romai birodalom utan ipari forradalom, aztan inkak, masodik VH, majd Athen. Csak mondtam valamit, de kb ilyen rendszerben haladnak.
Foldrajz nincs, csak emlites szintjen, hihetetlen felszinesen. Nekik Wales mar kulfold.
A kozepiskolarol meg csak hallottunk, megvarni nem szeretnenk, de ott a harom kotelezo tantargy az angol, matek, es a tudomany (science). ha valakit nem erdekel a tortenelem, peldaul, ugy no fel, hogy nem tanult tortenelmet.
Rendben van, hogy otthon nagy a kovetelmeny, sokat kell tanulni, de valamit valamiert. Ok mar hagytak/hagyjak magukat lebutitani, nekunk miert kellene?
Barmilyen szakkor, kulonora erdekli a gyereket, iszonyatos penzekbe kerul.
Jut eszembe, sokszor volt szo mostanaban arrol, hogy pl fenymasolo papirt kell vinni az iskolaba. Nevetnem kell :)
Itt ugyanez van, rendszeresen kernek erre-arra penzt. Anglia, mondom megegyszer. Van pl „non uniform day”, amikor nem kell egyenruhaban menni, olyankor penzt kell vinni cserebe, plusz valamilyen adomanyt!!!
KELL, nem csak lehet.
szoval Welcome to Europe, vagy maradjunk csak meg Magyarnak?!
a lenyeg: semmi aron nem szeretnem, hogy a gyerekeim ebben a rendszerben nojenek fel / mindenaron azon vagyok, hogy a gyerekeim a magyar iskolarendszerben nojenek fel!
Rácz Viktória mondta
Én azt gondolom hogy túl sok van a gyerekeken. A követelmény, elvárás hatalmas, amit mi sokkal kesobb tanultunk nekik már jóval előbb kell, és azért ne felejtsük el ha 6-7 évesen ők mégiscsak gyerekek és ez a rendszer pont ezt veszi el tőlük! Elmegy a gyerekkor,(a sokszor felnötteknek is nehéz iskolatáskákról ne is beszéljünk) és mi van ha a gyerekek igenis nem vagy nehezen tudják felvenni a ritmust, ezzel méginkább stresszeljük őket. Bár én még csak pici babával vagyok itthon de erősen meggondolom hogy milyen iskolába iratom a gyerekemet!
panyizsuzsi mondta
Zsolti! Én sem vagyok a liberális (értsd: a gyerek megtehet bármit és nem kell tanulnia semmit) rendszernek a híve, de itthon valami nagyon elcsúszott. ! gyermekem van, ilyen is, olyan is. Van amelyik minden tettével tiltakozik az iskolarendszer ellen (az iskola is ellene, jegyzem meg, néha jogosan) és van olyan, aki próbál megfelelni 120%-ra és ha nem figyel oda a szülő, a pedagógus, akkor szorong.
Valahogy úgy érzem nem róluk szól a történet. Nem gyerekek vannak a rendszerben, hanem a teljesítmény, amibe belehajtják és belehajtjuk őket. Közben mindegyiknek van valamihez tehetsége, de arra az iskola mellett nincs idő, energia, stb.
Az egyik gyerekem szeretne zenélni. 9 éves. Nem engedem neki. Azért, mert zenét tanulni csak heti 4 alkalommal lehet, se kevesebb, se több. Neki van 3 délutáni elfoglaltsága. Ha berakok még 4-et, akkor lenne 7, de Ő még szeret futkározni, játszani. Ezt nem akarom tőle elvenni. Ezért letiltom a zenélésről a csodaszép hangú gyereket.
Jól van ez így?
Zsolti mondta
Nem jo, persze, de meg mindig jobb, mint a fejlett nyugaton.
En is tanultam ejszakakat, mentem vizsgazni, dolgozatot irni alvas nelkul, nem egyszer. Csak akkor meg nem volt facebook pl hogy felhaborodjunk, es legalabb megtanultuk, amit kellett.
Itt nincs ilyen gond, mert nincs tananyag.
A zenelest nem ertem, nincs olyan, ahova csak hetente egyszer mehetne?
panyizsuzsi mondta
A zeneiskolában csak így lehet. Egyébként, ha vesz a szülő 200.000 Ft-ért egy hangszert, akkor kereshet magántanárt is!
Nóri mondta
Sziasztok!
Végigolvastam a kommenteket és mint leendő zenetanár épp ajánlani akartam a zeneiskolát, mint roppantul kreativitás megőrző és fejlesztő helyet! :)
Zsuzsi! A négyet le lehet redukálni kettőre :) 2 hangszeres óra (2×30 perc) és 2×45 perc szolfézs óra a kötelező, ha ügyesen csináljátok, akkor megoldható hogy a hangszeres óra és a szolfézs egy napra kerüljön. Én évekig úgy jártam és megoldható volt. Nem tudom, hogy most mi a helyzet az általánosban, hogy mennyire terheltek a gyerekek, de én is ilyen mindent-csinálok-délutánonként gyerek voltam, és nem volt belőle hátrányom soha (max igényeltem egy hosszabb alvást). Egyébként regényeket lehetne írni a zenetanulás transzfer hatásairól, ami mind-mind segíti a tanulást (koncentráció, állóképesség, összefüggések felismerése, memóriát fejleszti stb.) Én csak ajánlani tudom :)
A másik dolog – hallottatok már a Waldorf – pedagógiáról? :) Sajnos nincs róla sok infóm, de úgy tudom, hogy az nagyon rámegy a művészi oldalra, az önkifejezésre.
(És még egy pillanatra visszanéztem a legutóbbi kommentre – Zsuzsi, nagyon mázlista vagy, ha 200.000 ft-ért találsz hangszert a gyerkőcnek :) De ha találtok egy jó zeneiskolát, viszonylag olcsón meg lehet úszni hangszerkölcsönzéssel. Persze ha zongorázni szeretne, nem árt ha van otthon valami, amin gyakorolhat).
panyizsuzsi mondta
Itt csak 4-et lehet és mivel tele van a zeneiskola, harc van az időpontokért és külön helyen van a szolfézs és a hangszer!
A Waldorf nem rossz megoldás, de nekem az túlzottan szabadelvű. Az életben nincs Waldorf munkahely. Amikor átkerül Waldorfból hagyományosba, szerintem ott megreccsen a gyerek!
Nóri mondta
Sajnálatos. Esetleg magántanár nem kerülhet szóba? Lehet, hogy egyetemisták szívesen foglalkoznának vele, akár házhoz is mennek. Legalábbis az évfolyamunkon ez működik. Kellemest a hasznossal :)
(Hogy megint csak a zene mellett érveljek – esetleg ha van időd, kedved, érdekel Kodály zenei neveléséről, annak hatásáról érdemes kicsit olvasgatni. Nagyon érdekes!)
panyizsuzsi mondta
Köszi Nóri! Utána nézek!