A blogon múltkor a NieNie blog méltatása során a kommentekben előkerült, hogy mennyi mindenre nincs pénz és mennyivel könnyebb máshol élni. Én nem szeretek másra, az elérhetetlenre vágyni, mert az keserűséget szül. (Vágyaim ettől még vannak, mert ha nem lettek volna, nem lenne panyizsuzsi sem.) Ha valamit szeretnék, akkor arra koncentrálok, hogy hogyan érhetem el. A férjem régi nagy vágya volt, hogy menjünk el évi egy-két bálba. Néhány éve az iskola szülő bálján veszünk részt. Eddig mindig valamilyen koktélruhát viseltem, vagy hosszú szoknyát, ami egy iskolai bálba elmegy, de egy hagyományos nagy bálba már nem. A nagyestélyi kötelező volt. Felmértem a terepet. Gyorsan rájöttem, hogy ruhát nem fogok varratni. Egy felsőn gondolkoztam, de nem ijedtem meg és nem kezdtem el drága ruhák után vágyakozni. Nem aggódtam a ruha miatt. Nyitott szemmel jártam. Majd megoldódik. Ha más nem jön össze, marad a meglévő míderem és a földig érő szoknyám egy stólával. Aztán egy outletben megláttam 3 ruhát. Az egyik tetszett. Szűk volt, de kitaláltam, hogy hogyan lehet megoldani egy varrónő segítségével.
A bálozást sokan szeretik, sokan vágynak rá, de azt mondják drága dolog. Az elmúlt hetekben született cikkeimmel azt szerettem volna megmutatni, hogy szép ruhában, szép frizurával bálba menni nem feltétlen drága dolog.
Íme a költségvetés:
Vélemény, hozzászólás?