Művészportré: davir dog design

Ősz óta nagyon elfoglaltak voltak az iparművészek és kézművesek. Mindenki a karácsonyra készült, így a régi megszokott és nagyon kedvelt panyizsuzsis művészportrék is elmaradtak. Most azonban folytatjuk a sorozatot. Az idei első portrét a Davir Dog design tulajdonosáról és tervezőjéről olvashatjátok.

Mesélj egy kicsit magadról!
Lappints Virágnak hívnak, 33 éves vagyok, a férjemmel, fiammal és kutyáinkkal élek Verőcén. A végzettségem szerint etnográfus vagyok, jelenleg otthon dolgozom.

Hogyan kezdődött az alkotás?
Szerettem volna valami igazán új és friss dolgot kipróbálni, így születtek a davir dog design első darabjai saját használatra. A mostanában kapható kutyafelszerelések vagy bőrből vagy az általam nagyon nem kedvelt műanyag anyagokból készülnek. Bőrt állatvédelmi okokból nem szívesen használnék, a műanyagok helyett pedig sokkal jobban szeretem a természetesebb (pl. pamut) anyagokat, amik amellett, hogy szebbek, fantáziadúsabbak, de ráadásul még jobban is esik kézbe venni, használni őket. Nem beszélve arról, hogy sokkal jobban „öltöztetnek” és egészségesebbek a kutyának is. Az első saját darabok elkészülte után hamarosan a barátok is benyújtották az igényüket egy-egy nyakörvre, pórázra, majd, ahogy ez lenni szokott, egyre több megrendelés érkezett. Hamar kiderült, hogy van igény ezekre az egyedi felszerelésekre, amelyek minden tekintetben felveszik a versenyt a bolti választékkal: design, strapabírás és – ez sem elhanyagolható szempont – az ár tekintetében is.

A felszerelések készítése szórakoztató, de kihívás is, hiszen a davir dog design cuccok kutya-egyéniségeknek készülnek. Mindig nagy öröm azt látni, ha egy gazdi pontosan eltalálja a kutyájára jellemző stílust. Ez meglepően sokszor előfordul és utal arra a fantasztikus kapcsolatra, amely az ember és a kutya között fennáll évezredek óta. Amellett, hogy minden kutya egyéniség, akinek megvan a saját jelleme, tulajdonságai stb., nagyon sokszor megfigyelhető, hogy a kutya és a gazdája teljesen egymásra hangolódnak és felveszik egymás stílusát. Ennek a kiteljesedését látom egy-egy jól sikerült választásban és amikor fotót kapok a kutyusokról – néha a gazdival együtt – az nagyon jó érzés.

Mit csinálsz az alkotáson kívül?
A kisfiammal foglalkozok, kutyázok – most különösen sokat, mert egy kiskutya költözött a családba –, sokat olvasok, főzök és igyekszem kikapcsolódni, amire mostanában nem túl sok lehetőségem akad. Üvegképeket is festek, a másik nagy szerelmem az írás. Szeretünk nagyokat kirándulni családilag és kedveljük a kulturális kikapcsolódásokat is.

Mik a kedvenc könyveid, filmeid, zenéid?
Mivel világéletemben rengeteget olvastam, nehéz kiválasztani néhány kedvencet. Szerencsés voltam, mert a nővérem mindig lepasszolta nekem az általa már olvasott könyveket. Így sokszor komolyabbakat olvastam, mint ami a koromnak megfelelő lett volna, de hamar meg is tanultam szelektálni. Kedvenceim közé tartozik Szerb Antal, Kosztolányi Dezső, Marquez és Salinger, szeretem Bulgakovot (A Mester és Margaritát nem is tudom megmondani, hogy hányszor olvastam) és általában az orosz írókat, a kikapcsolódós könyvek közül Agatha Christie, Leacock vagy James Herriot történeteit. A meséket is nagyon szeretem, a népmeséktől Tolkienig.

Számos film volt rám nagy hatással – és remélem, hogy lesz is –, így nem tudok választani. Életem minden korszakának megvoltak a meghatározó filmélményei. Szeretem, ha egy film inspirál, továbbgondolkodtat vagy megnevettet. Kevés időm marad filmnézésre, így ennek megfelelően igyekszem válogatni. Mivel nincs kábeltévénk, inkább otthoni mozizásról van szó: reklámok, híradók és egyéb sallangok nélkül. Legutóbb épp a Sírhant művek című sorozatot néztem végig és nem bántam meg.

Zenében sokmindent szívesen meghallgatok, komolyat és könnyűt, népzenét és népszerűt, hangulattól és érzelmi állapottól függően. Viszonylag sokszor szól nálunk mostanában: Alanis Morisette, Damien Rice, Csürrentő, Rahmanyinov, Pavarotti és (hosszú évek óta) Cseh Tamás.

Hogyan népszerűsíted műveidet?
Egyelőre főleg a blogomon, a Meskán és kutyás oldalakon (meg persze a saját kutyáimon ;-).

Hogyan látod magad tíz év múlva?
Az imént említett Cseh Tamással szólva: „Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen…”

Vannak titkos terveim, amikről nem szívesen beszélek – persze nem mind a davir dog design-nal kapcsolatos. Remélem, megvalósulnak. Tíz éves távlatokban amúgy sem szívesen beszélnék. Az életem során sokszor szembesültem már kacskaringós fordulatokkal, így általában inkább a közeli jövőre igyekszem koncentrálni. A közeljövőre nézve számos újdonságot tervezek (a 2010-es év első újításai, a davir dog deluxe fantázianevű termékek első darabjai hamarosan meg is tekinthetők a blogomon), nemcsak kutyafelszereléseket, hanem néhány kiegészítőt a gazdiknak is. Remélem, tetszésre lelnek majd az újdonságok! Ami a távoli jövőt illeti, leginkább egészséget kívánnék a családomnak és magamnak, valamint azt, hogy legyen lehetőségem az összes előforduló ötletemet kipróbálni.

Hogy megtudd, Virág mikor pottyint valamit potya péntekre, légy panyizsuzsi rajongó a facebookon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



2 hozzászólás van eddig

  1. 1. Kata

    2010. január 16. @ 00:44

    Nemcsak szép, hanem rendkívül praktikus a jutalomfalat tartó kis “tasak”! Nekem még sportboltos, magnéziumpor tartóm volt. Férfias kivitelt is megnéznék ;)

  2. 2. micu

    2010. január 18. @ 22:44

    csodaszép minden:)és persze praktikus, tapasztalatból mondom:)

Komment RSS

Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: