Az Eperfa design megálmodóival beszélgettünk

Mi az amit életetekben először készítettetek és a mai napig emlékeztek rá vagy éppen meghatározó volt?
Az első alkotásainkra egyikünk sem emlékszik konkrétan. Emese kiskorában is nagyon szeretett textil anyagokkal foglalkozni, ruhát varrni, kötni, én órákon keresztül szívesen rajzoltam már óvodáskoromban is. Nóri saját bevallása szerint nem az az igazi alkotó típus, így őt már akkor is inkább a könyvek kötötték le.

eperfa1

Tanultátok ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtatok bele?
Emese textilipari mérnökként, Nóri közgazdászként, marketingesként, én pedig építész tervező művészként végeztem, így mindhármunk tanulta a „szakma” alapjait, de természetesen ez csak ahhoz volt elég, hogy egyáltalán bele merjünk vágni az Eperfába. A játék és egyéb kiegészítők tervezésének és készítésének ötlete már régóta foglalkoztatott, de a tervezésnek végül akkor fogtunk neki, amikor felkérést kaptunk a MOME inkubációs programjában való részvételre, ahol a sok tanács mellett hatalmas bizalmat, hitet és támogatást is kaptunk. Az indulás óta nagyon sokat tanultunk mindhárman, és nem csak a saját területünkkel kapcsolatban, hanem hogy egyáltalán hogyan is működik egy vállalkozás a mindennapokban. Talán ez jelentette a legnagyobb kihívást mindannyiunk számára, megtanulni hirtelen vállalkozóként gondolkodni, és egy vállalkozás mindennapjait megszervezni, és összeegyeztetni a korábban megszokott életünkkel.

eperfa2

Van-e mesteretek, ki ő, meséljetek róla!
Nem szeretnénk egy valakit megnevezni. A már említett MOME inkubációs program mentorai indítottak el minket az úton, így őket mindenképpen szeretnénk kiemelni. Később szintén nagyon sok segítséget kaptunk szakmai szervezetektől, vállalkozásoktól a tárgyak tervezésekor, így nekik is nagyon hálásak vagyunk. Ki kell emelnünk még azokat a mesterembereket is, akik a játékokat készítik, hiszen nélkülük nem létezhetne az Eperfa.

eperfa3

Honnan inspirálódtok?
Az inspiráció talán az egyik legfontosabb dolog a játékaink tervezésekor, had idézzem ezzel kapcsolatban a korábban már megfogalmazottakat: „Az Eperfa játékok a mi életünk két legmeghatározóbb szerepet betöltő helyszínéhez, a Balatonhoz és a budai Hegyvidékhez kapcsolódnak. Ismerjük és szeretjük az itt élő állatokat és növényeket, a házakat és a Gyermekvasutat, hiszen mind a saját gyerekkorunkat idézi fel és meséli el újra, most már a saját gyerekeinknek is.” Ez a két helyszín a mai napig fontos szerepet játszik a mindennapjainkban, mindhármunknak az itt töltött percek, napok jelentik az igazi kikapcsolódást.

Hogyan terveztek, alkottok?
A tervezés általában egy közös beszélgetéssel szokott indulni, ahol a felmerült ötleteket átbeszéljük és mindenki elmondja, hogy mit gondol, mi jut eszébe még róla. Miután eldöntjük, hogy mi lesz a következő tárgy és mit fog megformázni, utána következik a tervezés, a rajzolás. Emese foglalkozik a textil darabokkal, én meg a fajátékokat tervezem. A rajzokat mindannyian véleményezzük, majd a végleges terv alapján elkészülnek a mintadarabok és végül a versek.

eperfa4

Hogy választotok anyagot/színt/formát?
Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már kiskorukban minél több természetes anyaggal találkozzanak. Szeretnénk, ha már ekkor megtanulnák értékelni a természetes anyagok szépségét, egyediségét, különleges tapintásukat, így nem véletlenül, hogy elsősorban fajátékok tervezésével foglalkozunk. A faanyag kiválasztásakor pedig ügyelünk arra, hogy lehetőleg olyan fákat válasszunk, amelyek bár nem kis kort éltek meg, de a kivágást követően mégis tüzelőként végeznék, így mi egyfajta lehetőséget adunk számunkra a továbbélésre.

Melyik a kedvenc eszközötök/szerszámotok?
Erre a kérdésre mindhármunknak egységes a válasza: a ceruza. Emese és én rajzolunk vele, Nóri inkább íráshoz használja.

eperfa5

Az alkotás melyik részét szeretitek a legjobban? Meséljetek erről bővebben!
Az alkotás mindegyik fázisa más miatt szép és érdekes. Az ötlet megszületése annak izgalma miatt különleges. Kitalálni azt, hogy az ötlet hogyan megvalósítható, mit kellene változtatni annak érdekében, hogy megvalósítható legyen, ez a legizgalmasabb fázis. A tervezéskor a részletek kidolgozása az igazi kihívás, talán minden tervező számára ez a legkedvesebb szakasz. És végül a mintadarabok elkészülése, látni, hogy mi is lett az ötletből, ez a legszebb rész.

Melyik a kedvenc alkotásotok? Volt már olyan, amit annyira szerettetek, hogy megtartottátok?
Mindhármunknak más a kedvence, mindhárman ahhoz a tárgyhoz kötődünk a legjobban, amihez talán személyesen a legtöbbet tettünk hozzá. Emese otthonában egy szélzsák van kiakasztva, Nóri munkahelyén az ablakban egy cinke és egy őszapó áll, de én vagyok a legszerencsésebb, hiszen nálam a műhelyben az összes állatból van jó pár darab.

eperfa6

Van-e kedvenc történetetek valamelyik alkotásotok,  műhely életéről?
Számtalan kedves és megható levelet, üzenetet kaptunk, ezúton is köszönjük őket. Volt olyan megrendelőnk, aki Spanyolországban él jelenleg, de mivel Tapolcán született, így nagyon sokat jelentett számára, hogy ha pici méretben is, de a balatoni tanuhegyeket magával vihette. Van olyan kisgyerek, aki még alig beszél, de az őszapót már ki tudja mondani. Volt olyan kismama, aki első gyermeke számára választotta a hálózsákunkat és nagyon izgult, hogy nehogy hamarabb megszülessen a baba, mint ahogy odaér a csomag.

Alkotáson kívül mit csináltok?
Emesének és nekem is 2 gyermekünk van, nekem a kisebbik lányom még csak pár hónapos, így ők kitöltik minden percünket. Emese és Nóri dolgoznak is, így jelenleg túl sok szabadidővel egyikünk sem rendelkezik.

A Eperfa nyereményjátékon itt tudsz résztvenni!

Az Eperfás lányokkal készült interjúnkat itt olvashatod! 

A Eperfa műhelyének kulisszái mögé itt tudsz belesni!



Eperfa játékok pottyannak

A 2016. szeptember 23. és október 02. között megrendezésre kerülő Design Hét 2016 alkalmából a panyizsuzsi blogon – rendhagyó módon! – 10 napon át pottyan valami. Ez alkalommal egy Eperfa csomag (Hegyvidék szett, légycsapó és pörgettyű) keresi gazdáját, ami a ma (2016. október 02-án) 0 és 24 óra között hozzászóló és a panyizsuzsi hírlevélre feliratkozott olvasók között kerül majd kisorsolásra 2016. október 15-én, az ajándékok díjmentes kézbesítése 2016. október 20. után történik. (A játékban való részvétel együttes feltétele tehát a kommentelés és a hírlevél-feliratkozás)

eperfa2

Az ajándékot az Dombon a Tanya ajánlotta fel!

Az Eperfás lányokkal készült interjúnkat itt olvashatod! 

A Eperfa műhelyének kulisszái mögé itt tudsz belesni!



Hock Judit műhelyében jártunk

hockjudit-muhely1

Külön kis nyugalomsziget. Rengeteg alapanyag egy helyen, minden a kezem ügyében legyen. Napfény és fény – nagy ablak. Alkotás közben hatalmas kupi, egyébként mindennek megvan a maga helye. Színek, sok sok szín.

hockjudit-muhely2

A HJD műhelye az otthonom egy külön kis szobájában van az alkotó asztalom, mellette pedig a sok sok alapanyagokat tartó dobozok. Szeretem magam mellett tudni ezeket, ha bármire szükségem van, ott legyen a kezem ügyében. Ha pedig nyugalomra vágyom, magamra csukom az ajtót és nem zavar senki az ékszerkészítésben.

hockjudit-muhely3

A másik kedvenc helyem az étkezőasztalnál van. Esténként, amikor a férjem is otthon van, akkor úgy alkotok, hogy ő is ott van körülöttem. Beszélgetünk, egy térben töltjük az időnket úgy, hogy közben a kezeim között ékszerek születnek. :)

hockjudit-muhely4

Ahogyan írtam is, fontos hogy alkotóhelyem ne legyen messze tőlem, hogy munka után hazafelé indulhassak. Szerencsés vagyok, hogy minden, ami a HJD ékszerek készítéséhez szükséges, azt az otthonomban is meg tudom teremteni. (Egyelőre… de a többi még a jövő zenéje… nagyon sok megvalósításra váró gondolat, ötlet kavarog bennem és jelenleg is dolgozom ezek kivitelezésén.)

hockjudit-muhely5

A Hock Judit Design nyereményjátékon itt tudsz résztvenni!

Hock Judittal készült interjúnkat itt olvashatod! 



Hock Judittal beszélgettünk

Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
Alkotni gyerekkoromtól kezdve szerettem, mindent kipróbáltam, amit egymagam tudtam: hímzés, kötés, horgolás, rajzolás, stb. de az ékszerek főiskolás éveim alatt léptek be az életemben, és azóta töretlenül a részét képezik annak. Ma már mosolygok rajta, hogy egy szerelmi bánat miatti álmatlan éjszaka bukkantam az interneten rá a kézzel készített ékszerekre .
Az alapok elsajátítása tanfolyamokon történt, aztán egyre bátrabban nyúltan önállóan a technikákhoz, míg végül meg nem találtam azt, amiben kiteljesedhetek – ez pedig nem más, mint a gyöngyhorgolás.
A legnagyobb lépés? Kiállni a nyilvánosság elé, és azt mondani, ezek az én kézzel készített ékszereim, amiben egy kicsit ott van a lelkem is. Olyan, mint amikor egy titkos szoba ajtaját kinyitod, hogy számodra még ismeretlen emberek is beláthassanak a világodba. Szívesen fogadom az építő kritikákat, mert mindig van hova továbblépni, fejlődni.
A nehézségek? Egy személyben lenni tervezőnek, alkotónak, marketingesnek, értékesítőnek, anyagbeszerzőnek, “üzletasszony”-nak , fotósnak, grafikusnak… Egy brand építése rengeteg háttérmunkával. A HJD mögött ott állok én, aki ezeket a feladatokat mind-mind ellátja.  :)

hockjudit1

Honnan inspirálódsz?
A természet, a különböző évszakok nagyon sokszor inspirálnak. Kimeríthetetlen téma, egy egy táj színeit figyelve alkotni. A másik kedvenc témám az építészet. Szín és forma gazdag épületek ihletet adnak, amiből inspirálódom. Most épp az utolsó ilyen nagy hatással az Abu dhabi-i mecset volt rám. Biztosan készül majd ékszer, ami visszatükrözi az ott kapott benyomásaimat.
Fontosnak tartom, hogy az elkészült darabok időtállóak legyenek és az ékszerek viselői különböző alkalmakkor, jól variálhatóan hordhassák azokat.
De volt olyan megrendelésem is, amikor egy adott ruhához kellett ékszert készíteni. Nagyon izgalmas volt ez a fajta alkotás is.

hockjudit2

Hogyan tervezel, alkotsz?
Ha kapszula kollekcióban gondolkodom, akkor előre tervezek. Egy gondolatmenetet, érzést több ékszeren végigvinni számomra mindig kihívás, így jobban át is gondolnom. Kézzel fogható anyagokat, képeket gyűjtők az adott témával kapcsolatban, aztán az érzéseket megpróbálom beledolgozni az ékszerekbe is.
Egyébként van, hogy “csakúgy” kialakul egy elképzelés, és azt valósítom meg.
Nagyon szeretem az egyedi megrendeléseket. Így jobban megismerhetem a HJD ékszerek viselőit is, és teljes mértékben olyan ékszert tudok készíteni, ami az illető stílusához legközelebb áll, és szívesen viseli azt.

Hogy választasz anyagot/színt/formát?
A technika adott az ékszereimnél, így én a színekkel játszom leginkább. Szabadon variálom a rózsaszínt a grafit szürkével, a rose goldot a matt fehérrel vagy éppen egy csillogó feketével. Ha hétköznapi darabra vágyom, akkor egy színből készítem az ékszert. Egy szép élénk vörös, vagy matt sötétkék kiegészítő feldobja a farmeres öltözetet is!

hockjudit3

Az alkotás melyik részét szereted a legjobban? Mesélj erről bővebben!
Amikor a kezeim között alakul az ékszer. Ha minta is kerül bele, akkor általában a minta kirajzolódása motivál a legjobban. A kapocs a legvégén kerül rá a darabra, de van amikor a legjobban ki is egészíti, teljessé teszi.
De a legjobb érzés, mikor az ékszert átadhatom és láthatom az örömöt az arcokon. Ha ajándéknak rendelik meg, akkor is sokszor kapok visszacsatolást az elkészült munkáimról, aminek mindig nagyon örülök.

Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
A legkisebbek – a pötty fülik a kedvenceim. Éreztem, hogy a karakteres nyakláncok és karkötők mellé valami visszafogott, de színekben harmonizáló bedugós fülbevalóra lenne szükség. Így születettek meg a pöttyök.
Ha konkrét darabot kell megneveznem, a starlights – csillagfények kapszulakollekció Monoceros darabja – Monoceros jelentése egyszarvú – az egyik kedvencem. (Még keresi tulajdonosát.)
És igen, van hogy egy-egy darab megmarad nálam, mert annyira tetszik. Minimum egy HJD ékszer mindig van rajtam, akárhova megyek. Munkába, kirándulni vagy este kikapcsolódni. Ettől érzem, hogy hiteles vagyok, hogy a saját darabjaimat magam is szívesen hordom.

hockjudit4

Van-e kedvenc történeted valamelyik alkotásod műhely életéről?
Ohh igen. Egyszer egy anyuka rendelt tőlem a lánya 30. születésnapjára 3 darab karkötőt – mert  a lánynak nagyon tetszettek az ékszereim. Sokat egyeztettük az anyukával a részleteket telefonon és közben egy kicsit megismertük egymást is.
Nagyon kedves és igazán megható benne lenni egy fontos családi eseményben az ékszereimmel. Időben elkészültek és megérkeztek a karkötők a fontos eseményre.  Az igazi öröm pedig az volt, amikor magától a megajándékozott-tól kaptam egy kedves üzenetet az öröméről és hogy mennyire szereti az ékszereimet viselni. Ennél nagyobb elismerés egy designernek szerintem nem is szükséges.

hockjudit5

Alkotáson kívül mit csinálsz?
Igazából nekem az alkotás a hobbi, a kikapcsolódás. Főállásban az építőiparban (kivitelezésben) dolgozom. Szeretem a munkámat, mert ott másképp “alkotok”. Este hazaérve pedig örömmel foglalkozom az ékszerekkel. Az én saját kis világom, amiben otthon érzem magam, amiben magam vagyok.
Egyébként pedig a természetjárás kapcsol ki. Szeretek hegyek között lenni.

A Hock Judit Design nyereményjátékon itt tudsz résztvenni!

A Hock Judit Design műhelyének kulisszái mögé itt tudsz belesni! (15 órától aktív)



Hock Judit ékszerszett pottyan

A 2016. szeptember 23. és október 02. között megrendezésre kerülő Design Hét 2016 alkalmából a panyizsuzsi blogon – rendhagyó módon! – 10 napon át pottyan valami. Ez alkalommal Hock Judit ékszerszett keresi gazdáját, ami a ma (2016. október 01-én) 0 és 24 óra között hozzászóló és a panyizsuzsi hírlevélre feliratkozott olvasók között kerül majd kisorsolásra 2016. október 15-én, az ajándékok díjmentes kézbesítése 2016. október 20. után történik. (A játékban való részvétel együttes feltétele tehát a kommentelés és a hírlevél-feliratkozás)

hockjudit-potya

Mágneskapoccsal záródó, metál (fémes)rózsaszín karkötő hozzá illő pötty fülivel. Egy nagyon csajos szett, amit egy hétköznapi farmeres összeállításhoz éppúgy el tudok képzelni, mint egy eseményre felvett szép anyagú koktélruhához. Az egyszerűségétől lesz szép ez a szett.

Az ékszert a Hock Judit Design ajánlotta fel!

Hock Judittal készült interjúnkat itt olvashatod! 

A Hock Judit Design műhelyének kulisszái mögé itt tudsz belesni! (15 órától aktív)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...