Annak idején, mikor hobbiként üvegékszerek tervezésébe és készítésébe kezdtem, nem sokat törődtem az előzetes felkészüléssel: 3 órás tanulást követően rögtön a gyakorlatban kezdtem ismerkedni az üveggel. Azonnal feszegetni kezdtem a határokat. Nekem ugyanis ez az alapvető tanulási módszerem; én csak azt tudom igazán elhinni, amit ki is próbálok. Mindent tudni akartam az üvegről, hiszen jó „üvegesnek” lenni számomra azt jelenti, hogy ismerem az anyag összes tulajdonságát és karakterét. Rengeteg dolgot kipróbáltam és folyamatosan új gondolatok, tervek születtek meg bennem. Aztán jöttek az egyre bonyolultabb szakmai kérdések, amire Apunál vagy könyvekben kerestem a választ. Az elmúlt évek alatt mindezeknek köszönhetően sokmindent megtanultam.
A legtöbb művészeti területen az anyag az alkotó kezei között formálódik. Az üveg és a fusing technika sajnos nem ilyen. Az üveg a kemencében alakul, formálódik, változik. Ennek a misztikumnak a tudatában kellett megismernem és éreznem ezt a különleges anyagot. Hiszen ez a varázslat valójában racionális alapokon nyugszik: a végeredmény kulcsa a művészi tervezés és a szakmai tudás!
A közelmúltban meghívást kaptam Sopronba, egy szakmai képzésre egy iparművész műhelybe. Nagy örömmel és várakozással mentem a professzionális kurzusra. Kíváncsi voltam; elsősorban magamra. Tudni akartam, hányadán állok a szakmai tudásommal. Szerettem volna érezni, hogy az a sok idő és energia, amit az elmúlt években tanulással töltöttem, engem igazol. Sopronban a legfőbb célom egy új technika, a casting egyik változatának megtanulása volt. De bővebben erről majd holnap írok!
Vélemény, hozzászólás?