Felújítottam Blaha Lujza ágyait!

Közel másfél éve nem írtam a nyaralónkról és annak felújításáról és ez nem véletlen. Ugyanis, főként idő és energiahiány miatt 2016-ban nem történt semmilyen változás. Még a kezdet kezdetén a férjemmel úgy döntöttünk, hogy a nyaraló projektet nem tűzön-vízen át, izzadságszagúan fogjuk megvalósítani, hanem sokkal inkább az öröm kell, hogy meghatározza az életünknek ezt a részét. Nem belehalni kell, hogy készen legyen, hanem élvezni minden percét! Tavaly az élet más területein jobban szükség volt ránk, ezért a nyaralót egy időre elengedtük!

Most azonban már mindenképpen szerettük volna befejezni a szobát, hiszen a férjem a munkája miatt sok időt, értsd éjszakát, tölt a pince nyaralóban! Ebben a posztban megújult és teljesen elkészült ágyakat mutatom meg Nektek!

Tavaly ősszel döntöttük el, hogy rendbe kell hozni a szobát és a régi hihetetlenül kényelmetlen, retró ágyakat le kell cserélni. Tudtam azt, hogy a gyerekeknek a régi festett Blaha Lujza ágyait szeretném megcsinálni. Egyet össze is szereltem, azonban az oldaldeszkának a fa anyaga annyira öreg és szuvas volt, hogy már alig tartotta a vasalatot. Mivel tavasztól őszig a Balaton-felvidéki mestereknek egy perc idejük nincsen, már ősszel odaadtam a mintadarabot és a vasalatokat az asztalosnak, hogy tavaszra készítse el az ágy oldaldeszkáit. Ezek a márciusra készültek el és én alig vártam, hogy legyen néhány napunk és összeszereljük őket.

agyak-napfeny

A régi bútorokat pajszer segítségével lehetett kivinni a szobából. A festett ágyakkal először csak az összeszerelésig jutottam. Az ágy szerkezete nagyon érdekes, ugyanis egy különleges vasalat segítségével csak be kell akasztani az oldaldeszkákat az ágyvégbe. Mivel kicsit tartottam tőle, hogy semmi más nem tartja az oldaldeszkákat, féltem, hogy a flexibilis ágyrács szétnyomja azokat és a gyerekek éjjel a földre estnek. Így IKEÁ-s keresztmerevítővel erősítettem meg minden egyes darabot és erre fektettem a szintén IKEÁ-s ágyrácsot, amiből néhány centit le kellett vágni.

agyracs

Ezek után már összeszerelve pirosra festettem az ágyak oldaldeszkáit. Ezek eredetileg zöldek voltak, de esélytelen volt ugyanazt a zöldet kikeverni, így a gyerekek maguk választották helyette a piros Annie Sloan krétafestéket.

Ezt a festéket nem csak az oldaldeszkákon használtam, hanem a bútorok, nem csak az ágyak, hanem az éjjeli szekrények és a ruhásszekrény “párkány” részeit is újrafestettem vele az egységesebb hatás érdekében!  A festett felületeket először világos, majd sötét waxxal zártunk.

gyerek-agyak

Magunknak egy FB adok veszek csoportban találtam egy natúr fenyő franciaágyat, ami tökéletesen alkalmas volt arra, hogy lefessük. Ennek a festését magam találtam ki. Szerettem volna a többi bútor színét használni, de mégsem egy ódon belső tér hangulatát kelteni!

franciaagy-in-progress

Mivel a többi bútor sötét, a falak pedig fehérek és azok is fognak maradni, így a fehér alapból indultam ki és csíkos mintát használtam a régi bútorok színeiből! Mivel ezt az ágyat darabokban hoztuk le, így a festés is darabjaira szedve történt! Először teljesen fehérre festettem Old White színnel az egészet, megvártam míg megszárad, majd maszkoló szalaggal kijelöltem a csíkok helyét és lefestettem azt. Minden csík után megvártam a tökéletes száradást, hogy az újabb helyre felragasztott maszkoló szalag ne szedje le az előző réteg festéket. Pirosnak az Emperor Silket, okker sárgának az Arles színárnyalatot használtam, míg a zöldet az Olive és Antibes árnyalatokból kevertem ki! Erre a bútorra csak világos wax réteg került!

freanciaagy

Ezután a jött a matracvadászat. Ezt semmiképpen nem akartuk otthonról szállítani, így a gyerekágyakba matracot a veszprémi JYSK-ben vásároltam. A mi ágyunkkal az egyedi méret miatt sokáig vacilláltam. A megrendelt matrac 4-6 hét alatt érkezett volna meg és még felárat is toltak volna rá. Ezért vettem egy szabvány IKEA darabot, kizip-zároztam és sniccerrel levágtam belőle 10-10 cm-t a rövid és hosszú oldalából is. A huzatfelesleget pedig ágyazásnál szépen betűröm, hogy ne ráncolódjon.

szoba-kesz

Az ágyakon fehér pamut ágytakarókat vannak és színes párnákkal egészítem ki őket. Ezek színeit úgy választom meg, hogy azok összhangban legyenek a festett bútor valamelyik színével!

szoba szekrennyel

Az egyetlen dolog, ami még nem készült el a nagyon csúnya, barna nyílászáróknak a festése. Ezen sokat hezitáltam, hogy a 3 hetes nyaralás alatt belekezdek és befejezem, de a gyerekekkel való pihenés, a baráti találkozók, beszélgetések és fröccsözések mellett tettem le a voksomat. A fa szerkezetek jövőre is megvárnak!

IMG_4061

A szobában helyet kapott még egy leülő “sarok” és egy kis komód is, ami szintén DIY módon készül, erről majd egy későbbi blogbejegyzésben fogok írni! Addig olvassátok a többi nyaraló felújítós blogbejegyzésemet!

gyerek-agyak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!