Imecs Kata műhelye

imecskatamuhely05

Szerencsére otthon sikerült kialakítani egy kis műhelyt, ahol dolgozom. Ott van a legtöbb alapanyag, édesapámtól örökölt varrógéppel, interlockkal. Lassan alakult át a kis szoba műhellyé. Először kevesebb anyag volt, azután itt-is ott is tartottam őket. Kezdetben, kölcsönműhelyben kísérleteztem.

imecskatamuhely04

Ahogy eljött az ideje, átrendeztük a funkcióra váró szobát, bekerültek a gépek, a kellékekkel teli dobozok, minden a helyére került. Örülök, hogy nem kell időt töltenem az utazással, de mégsem ülök egész nap egy helyben, mert eljárok beszerezni a matériákat és a nyomtatás sem otthon történik. A babzsákok is nagyobb műhelyben készülnek. A készítési fázisok jól szétválaszthatóak, a nyuszik farkát például a kertben a legjobb csinálni.

imecskatamuhely03

A nyuszikról

A vattatartókon először kerámia nyuszik voltak, így kerültek nyilvánosság elé. Mindenkinek tetszettek, de valahogy nem volt az igazi. Tudtam, hogy jó az irány, csak még egy kis „élet” kell.

imecskatamuhely06

Amit megtudok, szeretem én csinálni ezért egy kölcsöngéppel elindultam nyuszit fotózni! Szentendrén egy kedves bácsi, Ferenc biztosította az első modelleket. Én pedig guggolva, hason kúszva nekikezdtem a munkának. Azóta tudom, hogy a nyuszik nem szeretik, ha hátulról fotózzák őket. Minden percét élveztem! Nemrégen fotóztam új nyuszikat, hamarosan ők is kaphatóak lesznek!

imecskatamuhely02


Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Pipacsos puff pottyan

A 2013. október 4. és október 8. között megrendezésre kerülő Design Hét 2013 alkalmából a panyizsuzsi blogon – rendhagyó módon! – 10 napon át pottyan valami. Ez alkalommal egy  cata, pipacsos puff keres gazdát, ami a ma (2013. október 4-én) 0 és 24 óra között hozzászóló és a panyizsuzsi hírlevélre feliratkozott olvasók között kerül majd kisorsolásra 2013. október 11-én, az ajándékok díjmentes kézbesítése 2013. október 15. után történik.

(A játékban való részvétel együttes feltétele tehát a kommentelés és a hírlevél-feliratkozás)
Az ajándékot Imecs Kata biztosítja.

cata_pipacs

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!