Zsuzsi és a Budapest Bank

Mint tudjátok, elindultam a Budapest Bank Valóraváltó Pályázatán. Szeretném, ha tényleg valóra válna a panyizsuzsi álom: minél előbb be tudjam fejezni a a környezettudatos műhelyem kialakítását.

Mikor elindultam a pályázaton, elgondolkoztam, mi közös bennem és a Budapest Bankban. Azon túl, hogy ott vezetem a céges számlámat és egy jól működő, lendületes banknak tartom, akinek használható a honlapja, eszembe jutott még egy érdekes sztori a múltamból.

Az “Úti Madonna” nevű erdei kápolna Berger János teológus professzor a Farkasvölgyben, – a még ma is meglévő – nyaralójától 300 méterre,   1883-ban emeltette. Egy 1936-os utikönyv is már mint “elhanyagolt kápolnáról” számolt be. Később a birtok a rajta álló villával és a kápolnával együtt a Wahl,  Zwack családokra, később Weiss Manfrédra szállt. A II.világháború után a területet felosztották, államosították majd a 70-es évek elején a Pilisi Parkerdőgazdaság tulajdonába került. Évek során vandál pusztítás áldozatául esett.

A 90-es évek vége felé, a Pilisi Parkerdő részéről Csepely József erdész és Baranyi Katalin erdőmérnök kezdett el foglalkozni a Farkasvölgyben található, romos állapotban álló zsebkendőnyi alapterületű kápolna ügyével. 1995-ben az erdész megemlítette dr. Nádai Béla cserkész vezetőnek, aki azonnal építész hallgatókat keresett a kápolna felújítására. Engem talált meg, majd hamarosan három évfolyamtársam állt az ügy mellé: Arany Beáta Virág, Tombor Balázs és Reith András. Hétvégenként kimentünk a kápolnához és elkezdtük felmérni és lázasan kutattuk az addigra már alig felismerhető állapotba került kápolna történetét, fotókat, leírásokat kerestünk, ami az eredeti állapotát megfelelően leírta.

Közben készítettük a terveket és terveztük a kivitelezést. Ekkor csatlakozott hozzánk ifj. Madarassy Walter, szobrász, restaurátor tanárunk. A tervünk megvalósításához azonban pénzre volt szükség. Házalni kezdtünk, rendi főépítészt és a városvédőket is megkerestünk, de pénzzel senki nem tudott segíteni. Aztán 1997-ben eljutottunk a Farkasvölgyi Baráti Körhöz, akikkel közösen nyertünk pénzt a főváros Városképvédelmi Bizottságánál, majd a Budapest Bank Budapestért Pályázatán is elindultunk, amit meg is nyertünk.

A kivitelezést  Madarassy tanár úr cégére bíztuk, aki még 1997 tele előtt elkezdte, majd 1998 tavaszán folytatta az építmény helyreállítását. Az építés során újabb részletek tárultak fel, így a terv folyamatosan változott. Madarassy tanár úr minden menthető darabot felhasznált és visszaépített a kápolnába. A megújult kápolna ünnepélyes átadására és megszentelésére 1998 október 3-án került sor.

Jól emlékszem a Budapest Bank Alkotmány utcai székházban a pályázat eredményhirdetésére. Nemrégiben átadott, csodálatos székház: nagy fehér aula, már-már patetikus tér és bennünk óriási izgalom. Lelkes egyetemistaként ott álltunk és egy álom, melyben csak néhányan hittünk, megvalósulni látszott. Átadták az okleveleket és abban a pillanatban már nem álom volt, hanem valóság! Egy lépéssel közelebb kerültünk a célhoz!

Megdöbbentő most ezeket a szinte megfakult élményeket felidézni, s rádöbbenni arra, hogy egyszer már sikerült, egyszer már bizalmat szavazott nekem és társaimnak a Budapest Bank! Most nem a bank dönt, hanem Ti, akik szeretitek, csodáljátok és viselitek a panyizsuzsi ékszereket!

Most ismét elindultam a Budapest Bank pályázatán, mely egy millió ft-tal támogat egy vállalkozást, ha környezettudatos beruházást álmodott meg. Dezsávü érzésem van és hiszek benne, hogy nem csak a pályázat izgalma, hanem az eredményhirdetés is megismétlődik! Kérlek segíts abban, hogy mindennapi szavazataiddal közösen valóra tudjuk váltani a terveinket!

kattints és szavazz most és minden nap!

Bizony,minden nap újra, meg újra le tudod adni a szavazatodat panyizsuzsira!

Szavazás menete:

A szavazáshoz klikkelj a linkre, majd szép sorban az alábbi feliratokra, gombokra:

  • engedélyezem
  • like
  • szavazás ötletek
  • vállalkozások ötletei
  • napi toplista vagy ötlet toplista (az utóbbinál alul lehet lapozni)
  • Panyi Zsuzsi mezőben SZAVAZÁS
  • Share / Megosztom – akkor a barátaid is fogják látni a FB-on

Minden nap szavazhatsz egyszer, amit előre is nagyon köszönök!

A második alkalomtól már egyszerűen csak a fenti linkre kattintva fog menni. Esetleg még egy “tovább”gombra kell kattintani, hogy eljuss az ötletemhez! Köszönöm!

 

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Női álmok

Néhány évtizede, amikor a vállalatoknál először jelentek meg a női vezetők, a férfiaktól igyekeztek ellesni a szakma fortélyait. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Manapság külön kategóriává nőtte ki magát a női vállalkozás és a gazdaság bizonyos szektoraiban – különösen a divatszférában – megkerülhetetlen piaci tényezővé vált.

No de milyenek is vagyunk mi, nők a munkában? Ha tulajdonságok vagy képességek mentén jellemezzük magunkat, úgy hiszem, hogy általánosságban kiemelkedő az együttműködési és kommunikációs készségünk, erősségünk a munkatársak segítése, a céltudatosság és az igényesség. Tehát a csapatmunkában otthonosan mozgunk, így egy-egy munkafolyamat során egymásba kapaszkodva, sőt egymástól inspirációt kapva repítjük a közös teljesítményünket a magasba.

2 éve egyedül vágtam neki a vállalkozásomnak. Iszonyú sok munka van mögöttem, de úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, mert mindig sikerült a csapatomat úgy bővíteni, hogy nagyot lendítsen a panyizsuzsi fejlődésében. Komoly küldetésemnek tartom, hogy munkatársaim, együttműködő partnereim elsősorban hasonló helyzetben lévő nők, édesanyák legyenek. Jelenleg kilenc munkatárssal (grafikus, marketinges, blogger, sajtós, értékesítési asszisztens, programozó, könyvelő, üvegtechnikus és jogász) dolgozom együtt.

Mi közösen küzdünk meg mindazon női mivoltunkból fakadó nehézségekkel, amit a különböző szerepek (anya, feleség, munkatárs) magukban hordoznak. Büszkék vagyunk arra, hogy a panyizsuzsi vállalati kultúrájának alapértéke a női pozitív diszkrimináció! Ez a munkakörnyezet mindannyiunk számára azért igazán motiváló, mert nem kell választani a munka és a család között. A csapattagok egytől-egyig élvezik az életükbe lévő szerepeiket, azáltal kiegyensúlyozott és harmonikus munkatársak és édesanyák is egyben.

Ennek a nagy csapatnak természetesen korszerűbb élettér is kell, ahol a panyizsuzsi ékszereket meg tudják álmodni. Elindultunk a Budapest Bank pályázatán, mely egy millió ft-tal támogat egy vállalkozást, ha környezettudatos beruházást álmodott meg. Kérlek segíts abban, hogy mindennapi szavazataiddal valóra tudjuk váltani a terveinket!

kattints és szavazz most!

Minden nap egyszer tudod leadni a szavazatodat panyizsuzsira!

Szavazás menete:

A szavazáshoz klikkelj a linkre, majd szép sorban az alábbi feliratokra, gombokra:

  • engedélyezem

  • like
  • szavazás ötletek
  • vállalkozások ötletei
  • napi toplista vagy ötlet toplista (az utóbbinál alul lehet lapozni)
  • Panyi Zsuzsi mezőben SZAVAZÁS
  • Share / Megosztom – akkor a barátaid is fogják látni a FB-on
  • Minden nap szavazhatsz egyszer, amit előre is nagyon köszönök!

A második alkalomtól már egyszerűen csak a fenti linkre kattintva fog menni. Esetleg még egy “tovább”gombra kell kattintani, hogy eljuss az ötletemhez! Köszönöm!)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!