Az IKON

 

Az IKON határozott és meghatároz.
Az IKON tisztában van az értékeivel és tudja mit akar.
Az IKON nyíltan felvállalja önmagát.
Az IKON dominál.
Az IKON egy állítás.
Az IKON szenvedélyes.
Az IKON dramatikus.

Igazi IKON nagyon kevés van.

Az IKON maga a domináns domina, akit nem lehet nem észrevenni, de lehet nem szeretni!

Az IKON tervezése nagy feladat volt. Nem éreztem ennek a súlynak a nehézségét, de ha ránézek az ékszerekre bennük van. Filctollakat fogtam és rengeteget rajzoltam. Több ötvöst keresem meg és készíttettem vázlatokat az IKON gyűrűre. Ha megnézem őket hasonlítanak. Szinte egyformák, de mégsem. Visy Dóri gyűrűje volt az, amelyikről éreztem, hogy IKONná tud válni.

Elkezdtünk együtt dolgozni. A változatok egymás után készültek. Nézegettem őket napokig. Aztán hordtam. Közben rengeteget beszélgettünk Dórival és az üvegek is sorra jöttek ki a kemencéből. A vázlatgyűrűk jók voltak, de nem tökéletesek. Márpedig egy IKON nem engedheti meg magának, hogy ne legyen tökéletes. Újra és újra új gyűrűk születtek. A végén megszületett az igazi. Ránézésre láttam, hogy Ő lesz az. A teszteken is átment. IKON gyűrű.

 

Az IKON lánc egy sokkal magától értetődőbb folyamat volt. A kemencében kísérleteztem, mikor két üveg egymásba folyt. Csodálatos fúzió volt ez. A piros és a fekete, két ikonikus szín egymásba olvadása. A két különböző méretű üveg egy harmadikat kívánt maga mellé. Csodálatos, harmonikus asszimmetria tárult elém,mikor kinyitottam a kemencét. Egy textil darabba csomagolva vittem ki a WAMP-ra megmutatni Dórinak. Ő is látta benne a fantáziát. Az üveg szinte meghatározta az ezüstöt. Mikor a lánc elkészült, elsőre tökéletes volt. Erre vágytam. Egy IKON.

Az ikon gyűrűket jelenleg megrendelésre készítjük, amihez a kapcsolat oldalon keresztül írj nekünk. Az ikon medálokat a webshopban találod meg. Az IKON továbbfejlesztett verzióit pedig hétfőn mutatom meg itt a blogon!

 

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Ismét ezüst gyűrű!

A 2011. szeptember 30. és október 9. között megrendezésre kerülő Design Hét alkalmából a panyizsuzsi blogon – rendhagyó módon! – 10 napon át pottyan valami. Ez alkalommal egy Kárpáti Róbert gyűrű és egy panyizsuzsi vidám este keres gazdát, ami a ma (2011. október 4-én) 0 és 24 óra között hozzászóló és a hírlevélre feliratkozott olvasók között kerül majd kisorsolásra 2011. október 13-án, az ajándékok díjmentes kézbesítése 2011. október 15. után történik.

(A játékban való részvétel együttes feltétele tehát a kommentelés és a hírlevél-feliratkozás)
Az ajándékot Filter Galéria és panyizsuzsi biztosítja.

egy gyűrű, két nézet

Az ékszerkollekció alapját a félgöbök/gömbcikkek és a vonal szerű huzal játéka képezi. Egy-egy darab nem több, mint két pont összekötve egy vonallal. Ez a két “motívum” jól variálható, sok formát képes kiadni a hurok szerű huzalok segítségével. Ezek a hurkok viseléskor hol eltűnnek, hol előbukkannak.
A pontokat színes műgyantabetétek zárják le.
A kész tárgyakról sokan asszociáltak hangszerekre. Legtöbben a fúvós hangszerek kunkorait vagy más hangszerek billentyűit vélik felfedezni.
Az ékszer a Filter Galériában kapható!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Ezüst gyűrű I.

Úgy gondoltam egyesével is bemutatom Őket. Első delikvens egy ezüst gyűrű. Egyedileg készül, mindenkinek a saját méretére és természetesen tetszőleges színben.

Ez éppen egy fekete narancs kombináció, de mind az alapszín, mind a csíkok színe változtatható. E pecsét gyűrű névre keresztelt darab egy robosztus, karakteres gyűrű, a mit mind férfiaknak, mind nőknek ajánlok. Az ezüst fényesre van polírozva ezen a darabon, de ez matt vagy akár szálcsiszolt is lehet.

Az áráról és az elkészítés határidejéről érdeklődjön a kontakt oldalunkon keresztül!

ezüst gyűrű

ezüst gyűrű

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!