ÚJ: rövid fragil ezüst lánc

A Twiggy kollekcióról egy hete azt írtam, hogy ez a valaha leglassabban elkészült kollekcióm és mos íme itt egy újabb kollekció egy újabb történettel: új fragil lánc rövid kivitelben.

fragil-rovid Ezt a kollekciót is régóta dédelgetem, de ezt sosem raktam félre. Ahogy megvolt az ötlet, kitaláltam, lerajzoltam és máris kezdődött a gyártása. Az ezüst részből rögtön 50 darabot rendeltem, hogy a fotózáshoz minden színnek külön meglegyen a lánc és az első rendelésekhez se kelljen újra gyártatni. Alig érkeztek meg a láncok, az első darabot felragasztottam. Szép lazacszínű üveg került rá. Mivel pont aznap volt a barátnőm születésnapja, dobozba tettem és elvittem neki. Mikor megkapta, nagyon örült. Azonnal felvette. Aznap közösen ebédeltünk. Velem szemben ült, így jól láthattam a láncot, ami egyáltalán nem feküdt fel a szegycsontjára, sőt össze-vissza billegett. Rettenetesen éreztem magam és visszakértem a láncot. Nagyon mérges voltam magamra, hogy nem viseltem előtte magam is ezt az ékszert. Másnapra megragasztottam 3 darabot és mindenkinek ezt kellett hordani a panyizsuzsi műhelyben. Én meg lestem, hogy kin hogy áll. A rejtély kiderült. A lánc attól függően állt szépen vagy éppen borzasztóan, hogy kinek milyen kulcscsontja volt. Tudtam, hogy a webshopba nem lehet azt írni, hogy ezt csak lapos kulcscsontú nőknek ajánljuk. Délre döntöttem, az összes elkészült medált be kell olvasztani és újrakezdeni a tervezést.

fragil-rovid

Új gondolatok. Új rajzok. Új modell. Újragyártás. TESZTELÉS. Minden fajta kulcscsonton.

Mostanra elkészült a vágyott ékszer. Egy színes üvegpötty egy vékony ezüst láncon. Ennyi. Semmi több. Egyszerűségében szép. Pont az a kevés, ami néha több. Kifejezetten azoknak a nőknek, akik a finom, filigrán ékszereket kedvelik. Egy új fragil. A fragil kollekció ezzel tökéletes párhuzama lett a MONO+-nak. A MONO+ a nagy és domináns ékszerek kollekciója. A fragil a finom és visszafogott ezüstöké. A fragil kollekció néhány ékszerrel, egy gyűrűvel és egy fülbevalóval kezdődött. Ma a kétféle hosszúságú lánccal kollekció vált belőle.

Fogadjátok szeretettel! Kombináljátok az ékszereket és a színeket egymással, egy szóval, viseljétek a fragil kollekciót!

testen-fragil

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

IKON, ahogy én hordom!

Az én kedvenc ezüst ékszerem, az IKON horizon őszirózsa színben. Nagyon sokszor viselem, többnyire egyszerű, alkalomhoz illő ruhával. Ez a lánc, majd minden stílushoz illik.

Egy üzleti tárgyaláshoz a lazacszín szoknyámat választom, ehhez társul a kedvenc lazacszín körömlakkom és egy ezüst fülbevaló a fragil kollekcióból. Felsőnek a kedvenc átkötős fehér blúzomat szeretem viselni. Ennek a dekoltázsa rövid nyakláncot követel! Az IKON láncom a szoknyához és a fülbevalóhoz is remekül passzol. A lazacszínt a sminkemben is szeretem. A táskánál több választási lehetőség van. Ez passzolhat a cipőhöz, de a lánc egy másik színét is ki lehet próbálni!

 

IKON office

Városi ügyintézéshez a farmeromat vagy a bézs nadrágomat szeretem felvenni fehér pólóval. Ezt, az üzletinél sokkal lazább szettet is remekül egészíti ki a kedvenc IKON-om! Bézs szandálom és táskám szintén nagy kedvenc. Megannyi összeállításhoz illik. Stólákat meg kifejezetten szeretek hordani ebben a nagy melegben. Nekem remekül beváltak a légkondi és a tűző nap ellen is!

IKON T-shirt

Ez már az esti szerelésem. Hiszen a héten indul a Szentendrei Nyár és benne a Teátrum, remek előadásokkal. Ide már a kis fekete ruhámat veszem fel és a sminkem lazac színe mellé betársul az ünnepélyes lila. Borítéktáskával és körömcipővel lesz teljes a szett. Ha hűvös este lesz, akkor a Városháza Udvarára is elviszem az egyik stólámat!

 

ICON patry set

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Új ékszer

Tegnap készült el ez az új ékszer. Megrendelésre készítettem, de prototípus. Még sok ilyen ékszert fogok csinálni.

Mivel a tulajdonos még nem kapta meg és a blogot szokta olvasni, még nem árulhatjuk el, hogy kinek, miért készült és mit ábrázol.  Természetesen, ahogy megkapta az illető, akkor itt a blogon is lehull a lepel.

Addig pedig lehet tippelni, ötletelni, mit ábrázol ez az ezüst lánc?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!