Úti ruhatár konferenciára

Már évek óta van egy jól bevált rendszerem utazáshoz, amivel gyerekjáték megtervezni az utazó ruhatárat és amitől garantáltan jól fogsz kinézni az utazás minden napján.

Ha alaposan árt van gondolva a ruhatárad, amit magaddal viszel, akkor kevés ruhával tudsz utazni. Ha csak lehet nem viszek magammal feladandó bőröndöt, csak egy kis fedélzetit, hogy a reptéren ne kelljen a csomagokra várakozni, hanem megérkezés után azonnal indulhassak utamra. Az utazó ruhatár megtervezésének a lényege, hogy ne szettekben gondolkodj, hanem egymással jól kombinálható darabokat vigyél magaddal. A színeket tekintve egy vagy két semleges un. főszínt vigyél magaddal és ezt egészítsd ki maximum egy kiegészítő színnel.

Az adott színű ruháimat egy táblázatba rendezem, aminek a jobb szélén a tervezett szetteket is össze tudom állítani. Én mindig szoktam +1-et mellé írni, hiszem bármikor történhet egy “baleset” és nem szeretném ha bárhol úgy emlékeznének rám, mint “a levessel leöntött lebüfizett ruhájú lányra”.

Ez alkalommal fekete és kék alapszínekre építkezek és kiegészítésnek pinket használok.

Alap nadrágjaim a szűk farmer és a drapp vászon nadrágom. Ezek mindenféle színhez illik. Ha jól kombinálom a felsőket és a kiegészítőket, akkor ebből a kettőből elég sokat ki lehet hozni. (Aki melegebb éghajlatra utazik, annak a farmernadrág helyett ajánlom, hogy azonos anyagú minisziknyát vigyen, a drapp nadrág helyett pedig egy drapp shortot tegyen a csomagjába!)

A felsőket tekintve vittem két elegánsabb darabot: egy ujjatlan pink felsőt és egy fehér, nagy virágos, vékony, bő blúzt. Sportosabbnak egy csíkos pamutvászon inget és egy fehér pólót tartalékba.

Felsőnek két könnyű vékony kardigánt viszek, ami megvéd a légkonditól a repülőn és a konferenciateremben is, de ha nincs rá szükségem, akkor a táskámban is elfér.

Mindenképpen szerettem volna ruhákat is vinni magammal: egy fekete egyszínűt és egy kék mintásat választottam.  feketét ki tudom egészíteni pink sállal vagy egy kitűzővel. Ha hűvösebb van, akkor kardigánnal tudom viselni. A mintás ruhámat a szombat esti partihoz tervezem felvenni. Mivel a mintájában van pink, adott, hog melyik kardigán illik hozzá.

A cipőkön sokáig gondolkodtam. Nagyon csinos lenne ha magassarkút csomagolnék, de most a kényelemre szavazok és két lapos cipőt viszel magammal: egy mokaszin fazonú feketét és egy pink ballerinát. Az eleganciát a kiegészítőkkel pótlom. Viszek egy nagy virág kitűzőt, sálat, vékony övet, fragil és INTUÍCIÓ ékszereket.

A táskáimat illetően a pink-piros Lengyelzsuzsi bőr táskámat viszem és egy pink clutchot.

A ruhatáramról készült fotókat nyomonkövethetitek az Instagramon!

Tölts le az üres utazó ruhabár sablont itt!

Kattints a fenti linkre és mentsd el vagy nyomtasd ki az üres táblázatot,majd töltsd ki kedved szerint!

Régebbi utazásaim ruhatárai: Tunézia, Berlin

Forrás: flickr, innen, innen

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Most valóban Berlinbe utazom

Hetek óta olyan ruha összeállításokat teszek közzé a blogon, amelyek képzeletben valamely Európa nagyvárosba repítenek Benneteket blogolvasókat. Múlt héten azt írtam, képzeletben Berlinbe utazok. Azonban ezen a héten ez már valóság lesz a számomra!

Szeretek utazni. Nagyon szeretek! Mielőtt gyerekeim lettek utaztam is rengeteget. Aztán semmi. 2011 fordulópont volt a panyizuzsival beutaztam Európát: Basel, Berlin Brüsszel és egy kicsi Párizs is. Tökéletes év volt. Az utazások lelkesítettek és inspiráltak. Tavaly terhes lettem és nem véletlen használom ezt a szót. Nekem a baba születését megelőző 9 hónap nem egy könnyű időszak. Nemcsak nem utaztam, hanem tervezni is alig terveztem. Kivéve egy dolgot, egy utazást. Tavaly tavasszal rátaláltam egy konferenciára, a The Hivera. Megígértettem a férjemmel, hogy idén mindenképpen elmegyek.

A konferencia most hétvégén lesz Berlinben és én is ott leszek. Januárban első dolgom volt megvenni a jegyet, amint felkerültek a netre. Most már nagyon izgatott vagyok és sokat készülök erre a hétvégére. A konferencia és repülő jegyet megvettem és a szállást lefoglaltam. Ma elkezdődött a készülődés, hiszen egy 6 hónapossal repülök és jön velünk a férjem is, hogy a konferencia alatt a kicsire vigyázzon. A nagyokra itthon a nagymamák fognak vigyázni.

Miután a konferencia részvételi jegyet megvettem elsőnek a fapados járatok között néztem szét. Hiszen most nem csak fedélzeti csomaggal fogunk utazni. Egy kicsi babának a toalettje nagyobb, mint az enyém, hiszen minden eshetőségre készülni kell, a babakocsiról nem is beszélve. A szállás kiválasztása sem volt mellékes. Mivel esti programunk is lesz, a konferencia helyszínéhez legközelebb eső hotelben foglaltam szobát, hogy az esti etetést és vacsorát össze tudjam hangolni.

Múltkor a HelloEtsyre, ami szintén Berlinben volt lényegesen lazábban mentem. Egy is csomag, vonat és mertó a reptérről a városba, fiataloknak való hostel. Most a retérről való bejutásnál a három átszállás helyett a taxit fogjuk választani.

Ezen a héten sokat fogok blogolni a konferenciára való előkészületeimről és a ruhatáramról. Gondolom szeretnétek belátni a kulisszák mögé! Az Instagramon a héten rengeteg fotót fogok megosztani a készülődésről és magáról a konferenciáról. Kövessetek az Instagramon és utazzatok velem virtuálisan!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!