Vasárnapi kenyér

Nekem a kenyér fontos dolog. Erről írtam is már bejegyzést itt a blogon. Sokáig sütöttem géppel, majd kézzel is kenyeret. Azután jött az új helyzet, az egyik gyerek gluténérzékeny lett! Újra meg kellett tanulnom kenyeret sütni, de most gluténmentesen. Ugyanis ez teljesen másképp működik, mint a hagyományos. Kísérleteztem mindenféle megoldással. Több kevesebb sikerrel. Aztán rátaláltam egy magyar GM receptes könyvre. Innen már jó kenyereket tudtam sütni. alba01

Az egyetlen problémám az volt, hogy rengeteg időbe került, ugyanis ezek a kenyerek akkor lesznek finomak, ha 4-5 lisztből áll a tésztájuk. Nálam a vasárnap az konyha nagyüzem és aznap muszáj a kollégistának egy friss kenyeret is prezentálnom a vasárnapi ebéd mellé, no meg egy sütit is. Rengeteg meló volt pont vasárnap kenyeret sütni, amíg rá nem találtam a nemrég megjelent GLUTENNO lisztekre. Tudom nem olcsók, de ami gluténmentes, szinte sohasem az. Nálunk meg ez az helyzet nem hóbort, hanem egészségügyi állapot, tehát, jobb ha követem az előírásokat!

Ma is sütöttem kenyeret, méghozzá egy fehéret. Ez a lányom kedvence! Múltkor majdnem egy egészet megevett a lányom, mikor pénteken hazajött. Csak úgy simán, vajjal!

alba02

Ezzel a liszttel pillanatok alatt elkészül és napokig finom puha marad! Annyira szép lett, hogy nem tudtam nem lefotózni. Ennek a kenyérnek egyébként egyetlen trükkje van: nem szabad melegen felvágni. Langyosan már lehet.

Hozzávalók:

  • egy tasak Alba kenyérliszt ( A dobozban két tasak van, így csak egyet előveszek, nem kell mérni még egyszer sem a lisztet!)
  • 1 kk cukor
  • 1 kk só
  • 1 kk szárított élesztő
  • 220-230 ml meleg víz (A dobozon kevesebbet ír, de nekem így lesz lágy a tészta!)

alba03

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Búza + kenyér

búza Ezen a nyáron sokat utaztunk az országban. Mindig elbűvöltek az ezerszínű és árynalatú búzatáblák. Ma Szent István mellett az Új Kenyérnek is az ünnepe van. A legtökéletesebb alkalom arra, hogy megosszam Veletek a buzatáblákról és bálákról készült fotomontázsomat!

Boldog augusztus 20.-t! Élvezzétek a nyár utolsó napjait!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!