A fény

A múlt héten itt járt Karolina, az építész, aki felmérte és felszerkesztette a tetőteret és elkezdtünk  közösen gondolkozni, elsősorban a fényekről. Ez azért nagyon fontos nekem, mert a műhelyben a lehető legtöbb természetes fényt szeretném beengedni, hiszen az üvegek színe és csillogása természetes fényben mutatkozik meg a legszebben, nem is beszélve arról, hogy milyen jó érzés lesz szinte közvetlen az égbolt alatt ragyogó fényben dolgozni!

Ablakok

Az ablakok esetében mindenképpen tetősíkba süllyeszthető ablakokban gondolkodok. A belső kialakítására több jó példát is találtam. Nagyon szépek azok az ablakok, amikor közvetlen az ablak aljától függőlegesen elgipszkartonozzák azt a kis részt, ahova már úgysem tud senki odaférni. Ezen a képen ha megnézitek különösen szépen van megoldva,  annyira szép és letisztult, mintha kevesebb síkból állna az egész tetőtér.

Egyszerűsége ellenére ennek a megoldásnak van egy kis hiányossága, ugyanis az ablak alatti kis terek remekül kihasználhatóak tárolásra. Egy egyszerű beépített szekrény hihetetlen mennyiségű dolgot tud magába rejteni és egy műhelyben ez fontos. Erre is találtam jó példát:

Az ablakok egy részét úgy szeretném kialakítani, hogy ki lehessen látni rajta. Azonban a magasan elhelyezett ablakoknak is van egy varázsa. El tudom képzelni, hogy a műhely üvegező asztala felett jó magasan legyen egy vagy két tetőablak, ami szinte egész nap megvilágítja az asztalt. Íme egy csodás példa!

Ha már az ablakokról beszélünk, akkor egy tetőtérben nem árt, ha árnyékoló is van ezeken az ablakokon. A Velux honlapján Karim Rashid tervei alapján készült árnyékolókat is találtam. Volt köztük pink is! Ilyen biztosan lesz a panyizsuzsi padláson!

Lámpák

A lámpák esetében alapvetően kétféle megoldás közül fogok választani. Míg az egyiknél közvetlen a fogópárok aljára szerelt, vagy azok közé süllyesztett lámpatestek világítják meg a teret a másiknál a tetőről lelógó nagy lámpák látják el ugyanezt a feladatot. Hogy melyik lesz, még nem tudom, de íme néhány kép.

Lámpák közül nagyon tetszik Pongrácz Farkas Plümo lámpája.

“A Plümó rugalmas, fényáteresztő, hőálló műanyag lemezből egyszerű hajtásokkal áll össze. Formája feszes és finoman ívelt. A tárgy funkcionális, és minimális anyagot használ a természet erőforrásaiból. A felületet alkotó lemez könnyedén cserélhető más színűre vagy grafikájúra, így adva új karaktert a fénynek és a tárgynak. Ez a karakterváltás valójában egy új »bunda« a Plümón, mégis egyfajta megoldást jelenthet az »eldobható világ« megújulási igényére minimális hulladék keletkezése mellett.”

Az IKEA FADO lámpákat is el tudom képzelnia panyizsuzsi padlás világításaként.

Azért még a spotlámpákat sem vetettem el teljesen, hiszen ez még csak tervezés. Lehet, hogy minden pontosan így lesz és elképzelhető a mostani elgondolások ellenkezője is. Ha tudni szeretnéd hogy áll a panyizsuzsi padlás olvasd itt a blogon keddenként a padlásmeséket!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!