Lázár Veró ékszerei most!

LazarVero_portre

4 éve írtam rólad, azóta mire vagy a legbüszkébb?
4 évvel ezelőtt, amikor beszélgettünk, éppen akkor váltottam az építészetről az ékszerekre. Azóta rengeteg dolog történt… Több kollekcióm is készült, amiket nagyon szeretek. Ilyen a Medúza, a Végtelen, a Pont.vero és a legutóbbi, a Barokk kollekció. Mindegyiknek megvan a maga története, varázsa, ami ihlette. Megvalósult a webshopom, ez is egy komolyabb munka eredménye. Így már bárki tud rendelni tőlem közvetlenül ékszert bárhonnan a világon. Az elmúlt években több kiállításon is részt vettem, egyik legérdekesebb Indiában volt.
Legtöbben nem is tudják, hogy egy nemzetközi iskolában gyerekeknek tartottam ékszer klubbot. Érdekes volt a gyerekeket bevonni az ékszerek világába és minden alkalommal valami új dologgal megismertetni őket. 4 év alatt egyértelművé vált, hogy nekem az ékszerekkel van dolgom, egyszerűen imádom!

Lazarvero_pontvero_kollekcio_1

Építészet van még az életedben? Megtaláltad az ékszerben, amit kerestél?
Az építészet az ékszerekben jelenik most meg az életemben. Persze figyelem az építészetet továbbra is, hogyan változik, milyen jelentősebb épületek valósulnak meg, épületlátogatásokon veszek részt. Amikor egy ékszert megalkotok, biztos vagyok benne, hogy formavilágában is hatással van rá a korábbi életem. A letisztult formákat szeretem a legjobban, amikben mégis van valami csavar. Azt is mondják, hogy a nemes egyszerűség jellemzi az ékszereimet. Nagyon élvezem a kisebb léptéket, ahogy az emberi testhez igazodik az ékszer. Igen, elmondhatom, hogy megtaláltam az ékszerekben, amit kerestem. Evvel kelek és fekszem. Például, ha autót vezetek, újabb és újabb ötletek ugrálnak a fejemben. Folyton e köré alakulnak a gondolataim. Azt gondolom, hogy ez mindent elmond.

LazarVero_oriaskagylo_nyakek

Mi izgat, inspirál mostanában?
Nagyon sokszor az új kihívások inspirálnak. De az inspiráció mindig indirekt. Például, ha utazom, vagy csak a tavaszi tájat nézem, megérint a szépség, újdonság. Vagy egy élethelyzetben lévő érzés hat az ékszerek fejlődésére. A kísérletekből adódó váratlan helyzetek segítenek az új ékszerek megszületésében. Több kortárs ékszerkurzuson vettem részt Barcelonában. Fantasztikus volt katalán, francia, skót világszintű ékszertervezőktől tanulni, és a csoportban is hozzám hasonló szemléletű tervezők voltak. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor egymásra is hatunk, együtt alkotunk és gondolkodunk. Vannak még vágyaim, újabb technikákat szeretnék még megtanulni, amik további lehetőséget adnak a kifejezésmódban.

LazarVero_meduza_korall

Mi az amit tanultál az ékszerkészítésből?
Egyik legfontosabb a türelem. Az ihlet sem vezényszóra érkezik és a technikákhoz is rengeteg idő kell. Például a műgyanta az egyik kedvenc alapanyagom. Csak a műgyantázásra rendszeresen egy hetet szánok. Tehát, ha van egy elképzelésem, legtöbbször sok időre van szükség, hogy a kész tárgy elkészüljön. Ez izgalmas is számomra, várakozással teli, milyen is lesz a végleges ékszer. Azt is élvezem, hogy a megrendelők élete is belefolyik egy-egy egyedi ékszerbe, az ő személyiségük is hatással van rám. Egyre többen keresnek meg eljegyzési gyűrű vagy jegygyűrű készítésével. Itt mindig egyedit készítek számukra, ami róluk szól.

LazarVero_jegygyuru

Mik a távlati terveid?
Kifejezetten egyedi ékszerek készítését szeretném folytatni, egy vagy nagyon limitált számban. Sok külföldi megrendelésem volt már. Remélem, tovább bővülhet a nemzetközi megjelenésem. Úgy veszem észre, a külföldiek is nagyon szeretik a munkáimat.

Mi a következő lépés?
Természetesen most is új kollekció készül. Már gyűlnek bennem az érzések, gondolatok, rajzok, kísérletek. Az új ékszerek mindig megérnek, mire megvalósulnak. Sosem úgy jönnek létre, mint a divatban, hogy kell egy nyári vagy egy téli kollekció. Ebben az évben nagyon izgalmas kiállítást tervezünk az Ékszerek Éjszakája Fesztiválra, ami novemberben második alkalommal kerül megrendezésre Budapesten. A mi témánk és helyszínünk még meglepetés!

LazarVero_vegtelen_kollekcio_2

Melyik a kedvenc saját ékszered? Mesélj róla!
Kedvencem az óriáskagylós nyakékem. Ezt egy búvárkodás alatt látott óriáskagyló ihlette. Ha valami megkapót és váratlant látok a természetben, nagy az esélye, hogy az érzést ékszerben is megjelenítem. Amikor ezt az ékszert viselem, mindig eszembe jut az élmény, ahogy a víz alá merülök, szabad vagyok és látom azt a gyönyörű lényt. A hétköznapok persze munkával telnek, talán ezért is fontos ez a felszabadító érzés. Szerintem az ékszerek a személyes történetektől lesznek értékesebbek, nem csak attól, milyen anyagból készülnek.

LazarVero_vegtelen_gyuru

Lázár Veró elérhetőségei: honlap – Facebook – Pinterest – Instagram

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Lázár Veró, építész-ötvös műhelye

Műhelyem egy apró szoba az otthonomban. Még csak márciusban váltottam építészetből ötvösségre és otthon rendezkedtem be. Nagyon élvezem, hogy akkor tudok dolgozni, amikor akarok. Lehet az hajnal vagy éjszaka, nem kell utaznom az irodába. Nem igazán „munkaidőhöz” köthető mikor jön az ihlet.

A kis szobát lehető legpraktikusabban rendeztem be az adottságoknak megfelelően. Persze még vágyom rengeteg új dologra. Szeretnék egy Brett asztalt, azon kényelmesebben lehet dolgozni, mint az építész rajzasztalon. Még rengeteg szerszám beszerzését tervezem, pl. polírgépet is szeretnék. De a jó minőségű ötvös szerszámok nagyon drágák, így szépen szakaszosan tudok evvel haladni. Persze a kis szobán kívül az egész lakás a munkaterületemmé válik. A nappaliba, teraszra is rendszeresen szétrámolom az alapanyagokat, a félkész tárgyakat és nézegetem őket. Fotózni a teraszon is szoktam, vagy a konyha alakul át fotós műteremmé.

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Lázár Veró, építész – ötvös

Lázár Veró nem az egyetlen a Design Heti sorozatunkban, akit a Műegyetemről ismerek. Egy évvel felettem járt és a szépérzékével már akkor kitűnt a többiek közül. Aztán sokáig, családi indíttatásból is építészként dolgozott. Mostanra ért révbe. Csakúgy mint én, léptéket váltott: épületek helyett ma ékszereket tervez. A mai nap róla szól az “Ők 10-en. Nők és teremtők.” sorozatban, ami a panyizsuzsi blog rendhagyó sorozata a Design Hét 2012 alkalmából! Veró fülbevalóját itt tudjátok megnyerni, a műhelyéről szóló cikket pedig itt tudjátok elolvasni !

 

 

 

 

 

 

Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?

15-17 évesen rengeteg drótékszert készítettem. Imádtam újabb és újabb formákkal kísérletezni. Azonban komolyabb szerszámok hiányában nem tudtam tovább lépni. Nem sokkal később egyik legizgalmasabb első munkám fémmel egyetemi építész tanulmányai alatt történt. Amerikában voltam kint ösztöndíjon és tervezéssel párhuzamosan a fémszerkezetekről tanultunk. Mint a Bauhaus iskolában itt is azt a módszert követték, hogy az adott anyaggal közvetlenül meg kellett ismerkedni. Fém szobor készítését adták ki feladatul. Mindenki óriási szobrokat készített, még betont is öntöttek, ill. fémet hegesztettek. Nekem nem volt könnyű dolgom, mert egy bőrönddel érkeztem az egyetemre, nem volt nálam semmi felhalmozott anyag. Egy apró szobrot készítettem kiskanálból és acél drótokból. Nagyon izgalmas lett, a kanál és a drótok egymást feszítették, érdekesen alakultak a feszültségek közöttük. Én készítettem a legkisebb szobrot, de láthatóan a tanárok kedvence lett.

Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
Gimnazista koromban már ötvösnek készültem, de egy nagyon tehetséges hölgyet ismertem, aki láthatóan nem tudott a 90-es évek elején boldogulni a design ékszereivel. Így tovább gondolkodva, mi is legyek, apukám nyomdokaiba léptem és építészetet tanultam. Közben mindig figyeltem a kortárs ékszereket és sóvárogtam utánuk. 15 évet dolgoztam építészként. Nagyon izgalmas projectekben vettem részt, sok megvalósult épületen dolgoztam. Ez a sok év biztos vagyok, hogy nem volt hiába való. Nőként nem volt könnyű sokszor érvényesülni, az építész szakma szerintem elég férfias. Ennyi év után viszont megint felébredt bennem a vágy, hogy kitanuljam az ötvösséget. A Budai Rajzoskolán végeztem tavaly OKJ képzésen. Teljesen más volt érett fejjel tanulni. Tényleg szenvedéllyel tanultam és tanulom még most is ezt a szakmát.

Van-e mestered? Ki Ő? Mesélj róla!
Nagyon szerencsém volt, mert a Budai Rajziskolában egyből Gera Noémi kezdett tanítani. Nagyon izgalmas Noémi világa. Szerintem ő tényleg az ország egyik legtehetségesebb ékszertervezője és készítője. Nemzetközi szinten is kitűnik mindenki közül és varázslatosak a munkái. E mellett egy hihetetlen vidám jelenség. Teljesen nyitott szemlélettel tanít, ami szerintem csak előre viheti a tanulást és fejlődést.

Honnan inspirálódsz?
Nyilván az építészeti előéletem nagyon nagy hatással van az ékszereimre. Látszik is, hogy sokszor a geometriából „építkezem”. Nagyon szeretem a szép arányokat, a letisztult formákat. Az építészetben használt anyagokat is bátran felhasználom az ékszereimben. Ha szép az anyag, miért ne hordhatnánk a saját testünkön. De ezeken túl rengeteget járok a természetbe. Ez egy nagy adag szabadságot ad, biztos vagyok benne, hogy ez a hatás is érezhető az ékszereimen.

Hogyan tervezel, alkotsz?
Sokszor egy alaptéma, pályázati kiírás inspirál. De a kezembe kerülő anyagok is megihletnek. Vagy egy emlék, érzés indítja meg egy ékszer elkészítését. Nagyon érdekes, amikor egy konkrét személynek készítek valamit. Ekkor kifejezett az Ő személyisége alakítja az ékszert. Nagyon sokat rajzolok és modellezek is. A tárgyak folyamatosan fejlődnek, alakulnak. Egyik ötlet hozza tényleg a másikat.

Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
Kedvencem a vizsgamunkám gyűrűje. Nem is tervezem eladni. „Klasszikus forma, mai anyag” volt a témám. Itt használtam először és kísérleteztem ki az üvegmozaik őrleményes anyag használatát. Úgy látom, hogy mások is nagyon felfigyelnek erre a gyűrűre. Jelenleg a VAM Design Galéria Design Now kiállításán látható.

Van-e kedvenc történeted valamelyik alkotásod műhely életéről?
Pont a héten szólt egy régi ismerősöm, hogy a reptéren egy spanyol hölgy kezén fedezte fel egy gyűrűmet. Egyből felismerte, mert annyira jellegzetes és ő is szeretne olyat saját magának. Jó érzés ezt hallani, hogy már felismerik az ékszereimet.

Alkotáson kívül mit csinálsz?
Elengedhetetlen, hogy a munkán kívül más inger is érje az embert. Az alkotás abból táplálkozik. Utazni mindig is imádtam, ha csak tehetem, elutazom. Lehet ez egy közeli vagy távoli hegy, tenger, falu vagy város. Evvel függ össze, hogy az utóbbi időben beleestem a via ferrátázásba és a tengerikajakozásba.

 

 

 

 

 

 

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Lázár Veró ékszer pottyan!

A 2012. szeptember 28. és október 7. között megrendezésre kerülő Design Hét alkalmából a panyizsuzsi blogon – rendhagyó módon! – 10 napon át pottyan valami. Ez alkalommal Lázár Veró ékszer keres gazdát, ami a ma (2012. október 2.-án) 0 és 24 óra között hozzászóló és a panyizsuzsi hírlevélre feliratkozott olvasók között kerül majd kisorsolásra 2012. október 12-én, az ajándékok díjmentes kézbesítése 2012. október 15. után történik.

(A játékban való részvétel együttes feltétele tehát a kommentelés és a hírlevél-feliratkozás)
Az ajándékot Lázár Veró biztosítja.

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!