Hello Július!

hello_julius2017

Ta-daaaam! Elkezdődött a nyár és elkezdődött az iskolaszünet!

Tavaly nyár végén arról írtam, hogy mennyire rémes volt a nyaram időgazdálkodás szempontból. Bár a gyerekekkel való közös időtöltést nagyon élveztem, végig ott feszített az a tény, hogy a munkámmal egyre nagyobb lemaradásba kerültem! Nem tagadom, tavaly egyáltalán nem sikerült összehangolnom a munkát és a gyerekeket! (Erről itt olvashatszt!)

Idén már hónapok óta nyomasztott ez a tavalyi élmény. Elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy az idei nyár ne olyan legyen, mint tavaly. Szeretném, ha idén nem csak a gyerekek élveznék a vakációt! Én nem egy feszült kiszolgálószemélyzetként szeretnék részt venni ebben a nyár nevű kihívásban!

Az alaphelyzet, azt, hogy nálunk a 3 nagymamából egy sem viszi el őket egy hétre, max. 2-3 napra és akkor sem mindet. A férjem vendéglátós munkája pedig ilyenkor kívánja a legtöbb időt és energiát. Ezért világosan látszott, hogy ezt a helyzetet nekem kell megoldanom a műhelyen belül. Hónapok óta azon vagyok, hogy erre az időszakra rákészüljek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hónapok minden egyes szabad percében csináltam valamit előre nyárra. Amikor átmentem a szomszédasszonyomhoz egy kávéra a nagy áprilisi esők közepette, és megkérdezte mit csinálok, mindig csak azt mondtam, hogy előre dolgozok nyárra, hogy együtt ihassuk a rozé fröccsöt a Balaton parton 40 fokban!

Két hete elkezdődött ennek a sok munkánk a tesztüzemmódja. Egyenlőre még nem nyilatkoznék a tapasztalatokról, de ígérem ez sem marad el nyár végén!

Ami biztos, már az első hétvégén 4 napot tudtam a Balatonon tölteni 4 gyerekkel, nem a telefonomat bújva. Sőt! Még a laptopomat sem kapcsoltam be…

Azt azonban már jól látom, hogy idén is más lesz a nyarunk, mint tavaly volt. Annyit változnak a gyerekek és nekünk felnőtteknek egy bizonyos szintig alkalmazkodnunk kell hozzájuk. De ez már egy másik blogbejegyzés, amivel néhány nap múlva jövök!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Hello Június!

hello_junius2017

Hurrá! Néhány nap és vége az iskolának! Talán még sosem vártam ennyire a gyerekeim nyári szünetét, azonban ezt az év nem volt a szívemhez közelálló néhány intézményben, míg van olyan iskola is, amitől évek óta le vagyok ragadtatva! Szóval végre vége!

Persze van ebben a dologban egy adag aggodalom is, hiszen én nyáron is dolgozok a szabadságos heteken kívül, amit 3-4 itthon lévő gyermekkel nem lesz túlzottan könnyű. Az elmúlt hónapokban azért komoly erőfeszítéseket tettem, hogy ezt az időszakot minél zökkenőmentesebben vészeljem át és mindenkinek jó nyári szünete legyen! Nekem is! Erről majd a szeptemberi posztban beszámolok…

Az elmúlt hónap eseménydús volt. Valahogy a május mindig az! Megjelent a régóta tervezett és halogatott RAIN kollekció. Talán már több, mint eg éve tervezem, hogy a DROP fülbevalókból a Páratlan Pároshoz hasonló szetteket készítek. A csomagolása is már több hónappal ezelőtt összeállt a fejemben, de valahogy sosem készült el. Májusban azonban nem csak fejben, hanem a valóságban is összeállt a kép, elkészült a csomagolás prototípusa és egy esős májusi napon debütált a RAIN!

A nyaralót elérte az újabb felújítási hullám! Most az ágyak cseréje fejeződött be ebben a hónapban. Lefestettük és az új matracok is a helyükre kerültek. Most már valóban jöhet a nyár, a szuper hangulatú, családi hétvégék a Balaton-felvidéken! Még néhány apróság hiányzik az egyetlen pici szobánkból, de ígérem, amint elkészülök azokkal megosztom veletek a felújítás minden részletét. Addig is az Új munkálatok a Balaton-Felvidéken blogbejegyzésben tudtok a szerelem projektemről olvasni!

… és mivel még bőségesen érik az eper, ne feledkezzetek meg, erről a fantasztikus epres fehércsoki mousse minitorta receptről sem, amihez videót is készített a Demeter csokoládé!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

(M)ilyen volt a nyaram?!

Őszintén szólva, alig várom a szeptember elsejét! Életem egyik legbrutálisabb nyarán vagyok túl!

Amikor a panyizsuzsit kezdtem, kicsiben tettem azt. Napi néhány órát dolgoztam a gyerekek mellett. Idén január óta a cég már napi 8 órában számít rám. Ennek én nagyon örülök, hiszen szeretem, élvezem azt, amit csinálok. Nekem öröm 4 gyerek mellett itthonról, főállásban dolgozni! Ez a rendszer június közepéig a férjem segítségével, akivel a gyerekek körüli teendőket itthon megosztom, tökéletesen működött is. Aztán jött a nyár! A szünet előtti utolsó hetekben őrülten dolgoztam, hogy minél inkább felkészüljek a nyárra és a gyerekekkel lehessek! Azonban ahogy kitört a nyári szünet rájöttem, hogy bármennyit és készültem ez bizony nem fog kitartani nyár végéig!

Nyar

Nem csak a munkaidőigényem növekedett meg ebben az évben, hanem a család is átalakult! Eddig a “gyerekek” egy 4 főt számláló gyűjtőkategória volt, akik nagyjából együtt voltak mozgathatóak. Értsd együtt mentünk például nyaralni. Idén ebben is változás történt lettek “kicsik” 2 fő, akik nagyjából együtt csináltak dolgokat és lettek “kamaszok” 1+1 fő, akiknek meg volt a saját külön programjuk. Ez az új helyzet azonban nekem nagyon tetszett! Sokkal inkább testhezálló nekem egy kamasszal a nyár, mint a kicsikkel. Annyira élvezem, ahogy látom, hogy a saját lábukra állnak, saját baráti köreik vannak, szervezik és élvezik az életüket. Folyamatosan jöttek-mentek! Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan este volt, amikor mindenki itthon volt. ALL IN, mondtam is a férjemnek! Igaz, néha úgy éreztem magam, mint egy utazási iroda, aki ideiglenesen egy youth hostelt is üzemeltet. Indítottam, ami egy lisztérzékennyel többnyire azt jelenti, hogy viszi magával a kajájának egy jelentős részét és érkeztettem, a kettő között pedig mostam. A lányom bejárta majd egész Magyarországot táborok és barátnős hétvégék keretében. Mindeközben a fiam dolgozott. Így az életem nagy része a Keleti Pályaudvar, a lóversenypálya és az otthonunk háromszögében telt.

Voltak olyan napok is, amikor minket látogattak meg a gyerekeink barátai! Ezekre a napokra teljesen szabaddá tettem magam és meg kell mondjam nagyon élvezetem a sütés-főzést és a kamaszok locsogását, a közös programokat. Megismertem a kollegista barátait, beszélgetéseiken keresztül pontosabb információim lettek a többi osztálytársról, valamint a tanáraikról. Teljes nagyüzem volt néhány napig, pedig a kicsik nem is voltak itthon, mégis a kocsi összes ülésén (7-személyes) ült valaki! Esténként nevetéstől zengett a ház! (Azt hozzá kell tennem, hogy csúcsidőszakban, mikor a lányom barátnői és a tengerentúli kölcsönkamasz is nálunk volt, majd minden szobában volt plusz matrac és napi két tekercs WC-papír fogyott. Ez volt a hostel üzemmód!)

Ingo ko

Aztán volt családi nyaralás is, immár nem teljes létszámmal, de ezt is meg kell szokni, hiszen ez az élet rendje. Szerencsére a szolgáltatóm idéntől a Balaton-felvidéken is szolgáltatja a 4G-t, így azért a napi 2-3 emailért nem kellett kávézókba ücsörögnöm, hanem a diófa alól a telefonomról megosztott WiFi-vel tudtam elérni a világot! Azonban az őrült szünet vége felé 3 nap kellett, hogy lelazuljak és élvezni tudtam a nyarat! Direkt nem a nyaralás szót használtam, maradjunk annyiban, hogy nyaralTATás!

Volt néhány strandolós és kirándulós nap, bográcsban főzés, szalonna- és marshmallow sütés. A gyerekek hintát készítettek, mi tereplépcsőt építettünk a kertben. Élveztük a nyarat, a csendet!

A családi nyaralásban a legjobb a sok baráti találkozás volt, mind nekünk, mind a gyerekeknek. Számos vendéget fogadtunk mi is és megannyi ismerőst látogattunk meg a második otthonunk környékén. Ezek a találkozások a mi igencsak hektikus évünkbe ezidáig nem fértek eddig bele és jó volt őket pótolni, nagyokat beszélgetni egy pohár jó bor, egy teli bogrács vagy éppen néhány vázsonyi kifli mellett!

Panyi Zsuzsi

Aztán a nyaralás közben is már nekiláttam az iskolára felkészülni, ugyanis a kollégistának augusztus utolsó napjára mindennel kész kell állnom. Nála nem elég az, hogy majd veszünk őszi cipőt, mikor elromlik az idő vagy suli után elugrunk a papírboltba valamiért. Neki mindennel készen kell lenni! Nyaralás közben megvettük a kiányzó cipőket, itthon pedig, mint majdnem minden évben, idén is egyszerű füzeteket és szép csomagolópapírokat vásároltunk, hogy maguk kössék és dekorálják azokat. Én ebbe csak segíteni szoktam, illetve veszek néhány csomag matricát vagy nyomtatok és vágok nekik a Silhouette CAMEO-mal. Mostanra már összeállít a kép és a sok felszerelés is megvan.

Őszintén szólva alig várom már az elsejét. Amikor reggel 7.20-kor mindenki kilép az ajtón és a kényelmesen elfogyasztott kávém után dolgozhatok a saját tempómban!

Megjegyzés: Igazából a nyárból számomra két dolog maradt ki: az edzés és a pihenés. Ennek ellenére nagyon élveztem ezt a nyarat, különösen, hogy idén két könyvet is el tudtam olvasni a gyerekeim mellett! A saját nyaralásomra pedig remélem még szeptemberben sor kerül!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Hello Augusztus!

hello_augusztus2016

A nyárból valahogy az augusztust szeretem a legjobban. Ilyenkor megyek nyaralni és ilyenkor a legforróbbak a nyári nap sugarai. Nekem ez a legnyáribb nyári hónap!

A július többnyire munkával telt, persze voltak benne remek strandolós hétvégék, meg hétköznapok is. Rengeteg munka volt a panyizsuzsi műhelyben. Elindult a nyári kiárusítás, ahol a régi, kifutó vagy éppen színtesztelésre készült termékeket vásárolhatjátok meg 40-60%-os árengedménnyel. Még tart a készletünkből, kattints ide és nézd meg!

A mákgubón, ahol iparművészeknek és kézműveseknek mutatom meg, hogyan érjenek el anyagi sikereket az alkotói szabadság megőrzése mellett,  rengeteget dolgoztam és hamarosan ott is újdonságok várhatóak! Érdekelnek a marketing titkaim? Akkor iratkozz fel itt!

A strandolós napokat, hol a Balatonon, hogy a nemrég megnyílt Lupa tavon töltöttem. Élveztem a meleget, a napozást. Ez azonban nem volt mindig így. Bár kisgyerek koromban élveztem a napot és a vizet, kamasz és fiatal felnőtt koromban ki nem állhattam a napozást, a víz bármikor jöhetett. Egyszerűen elbújtam a nap elől, de minimum letakartam magam. Nem szerettem lebarnulni sem! Ebbe persze benne van az is, hogy nagyon fehér bőröm van és képes volt a szeplős orrom, májusi reggeleken, iskolába menet úgy leégni, hogy egész nyáron küzdöttem vele. Hiszen ahogy lehámlott, a friss bőr már égett is le újra.

Most már rutinos vagyok. Május első napjaiban lecserélem az arckrémemet napvédősre és így megúszom ezt az egész nyáron át tartó tortúrát! … és napozni is megszerettem! A napozáshoz azonban szükségem van a vízpartra. A kertben sosem tudok napozni. Ott mindig eszembe jut valami, amit tenni kellene és akkor 5 perc alatt vége az idillnek.

Most már alig várom a semmittevős, nyaralós napokat. Napfény, vízpart, no meg egy jó könyv. … vagy több. A könyveket már be is szereztem! Remélem a nap erősen fog sütni!

Ez a nosmink fotó a legutóbbi balatoni hétvégén készült rólam! Szeretem ezt a képet, látszik rajta, hogy pihentem egy hétvégét!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

TOP 10 dolog strandra!


Végre itt a nyár és lehet menni strandra és a Balatonra. Nem vagyok egy “csinibaba” típus, aki mindenhova teljes sminkbe és tökéletes outfittel érkezik, de szeretek jól öltözött lenni, szeretem, ha jól érezhetem magam a bőrömben. Ez az összeállítás pont ilyen! Az egész szettnek az alapja két ruhadarab, ami szerintem soha nem megy ki a divatból, esetleg a fazonja változik egy kicsit. Ez az indigókék, de koptatott farmer short és a fehér ing. Ezt a két kulcsdarabot minden nyaraláshoz becsomagolom, hiszen ezek azok, amik bármivel viselhetőek és bármivel kombinálhatóak!

2016-strand-outfit copy

Utána következnek az ékszerek. Nyaralni általában rengeteg színes bogyó fülbevalót viszek! Így minden ruhámhoz van egy nálam. Megfelelően visszafogottak, de mégis van rajtam valami ékszer! A hangsúlyt ilyenkor (is) inkább a gyűrűkre helyezem! Egy MONO+ gyűrű, vagy a még inkább karakteres Karafiáth+ a kedvenc választásom!

Ezzel már készen is vannak az alapok. Persze a strandra kell még egy nagy táska, ami egy bőr tote vagy egy raffia szokott lenni! Az idei egyik legstílusosabb kiegészítők pedig a fouták. A fouta egy csoda törtölöző, ami pillanatok alatt megszárad, hihetetlenül puha és nagyon kis helyen elfér!

Nemrég új magyar fürdőruha márkára bukkantam, ez pedig a PELSO. A választásom egy pánttal és pánt nélkül is hordható darabra esett. A PELSO fürdőruhák valóban úgy vannak megtervezve és megvarrva, hogy pánt nélkül is remekül tartanak, mind a vízben, mind szárazon. Ezt nagyon díjazom bennük! Mindemellett egyedi stílusuk van és a legtöbb alkatra megfelelnek.

Ennek az összeállításnak nagy előnye, hogy minden egyes darabját online is meg tudod rendelni! (A linkekekt lejjebb találod!)

No, és ami kimarad belőle az egy jó könyv. Nem akartam olyat belerakni, aminek a borítója passzol az outfithez, mert könyvet, ugye, nem így választunk! Mindenki vigyen olyat magával, ami a lelkéhez illik!

  1. Indigókék bogyó fülbevaló – panyizsuzsi – 1.700 Ft

2. Fehér oversize ing – HM – 6.990 Ft

3. Fouta – HelloPamut – 6.990 Ft

4. Borsózöld Karafiáth+ gyűrű – panyizsuzsi – 6.200 Ft

5. Sárga napszemüveg- TOMS – 24.990 Ft

6. Homokszínű bőr táska – Judit Takács  – €170

7. Sárga pénztárca – Annamáriapap – 21.900 Ft

8. Navy Madrid papucs – Birkenstock – 12.990 Ft

9. Farmer short – HM – 5.990 Ft

10. Chromium fürdőruha – PELSO – 16.990 Ft

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

12