Helló Július!

csomaglista-styling

…hát hello! Én eddig az iskola év végét vártam.

Végre nincs a napi kelés, időben fekvés, a gyerekeknek a stresszelés. Nyugi van és nyár. Persze az én életem ilyenkor kicsit a szokásosnál is jobban felpörög, hiszen a nagy szabadság mellett ott a szeretett munkám is, amit nem dobok két hónapra a sutba! Ilyenkor olyan vagyok, mint egy kötéltáncos… Lavírozok a feladatok között és innentől kezdve pedig az iskolakezdést várom!

… de addig még annyi minden fog történni! Jön a forró nyár és a Balaton hűs vize. Még befejezek pár nagyobb munkát és indulás! Már kinéztem a legjobb éttermeket, büféket és halsütőket és biztosan egy csomó baráttal is találkozunk, együtt strandolunk bográcsozunk! Alig várom!

Ebben a hónapban azonban még nem lesz nagy utazás, csak utaztatás, inkább csak tervezem a családi nyaralást. Olyan vagyok, mint egy utazási iroda, utaztatok, érkeztetek, a kettő között meg mosok és főzök a gyerekeknek. Egyfelől élvezem, hogy kettőnek már saját programja, saját nyara van. Jó látni, hogy felnőnek, hogy életre valóak és tudják élvezni a szép pillanatokat.

Egy szóval mindenki utazik. Pontosan ezért készítettem egy csomaglistát, ami felnőttnek, gyereknek is tökéletes választás, hiszen annyiszor otthon marad valami, ami megkeseríti az pihenést. Én ezért mindig listát írok, amit a tervezőnaptáramba teszek. Most is összeszedtem a legfontosabb dolgokat és készítettem egy csodaszép listát, amit a gyerekeknek is oda tudok adni, hiszen ők maguknak pakolnak! Ezt a nyomtatható listát szeretném most megosztani Veled, hogy a Te nyaralásodat is megkönnyítsem és a naptáradat szebbé tegyem. Mivel mindenki másképp él és másképp nyaral, hagytam benne egy jókora részt Neked, hogy azokat a dolgokat is ezen a papíron tudd őrizni, amikre én nem gondoltam, vagy nem használok!

A csomagolólistát itt a lenti feliratkozó form segítségével tudod letölteni. Iratkozz fel a panyizsuzsi hírlevélre és azonnal elindul a letöltés! Ha mát régebben feliratkoztál, akkor pedig automatikusan meg kellett, hogy kapjad hírlevélben! (Ha nem találod, akkor nézd meg a spam mappádban!)

A file egy .zip file, amit letöltés után ki kell csomagolnod. Ebben két nyomtatható filet fogsz találni, az egyik A5-ös méretű, a másik personal méretű tervezőnaptárba illik. Nyomtasd ki kétoldalasan a Neked megfelelő méretet, a vágójelek mentén vád méretre, majd lukaszd ki és már mehet is a naptáradba. Ugye, milyen egyszerű!

Mivel minden fontos dolgomat a tervezőnaptáramban tartok, ezért ezt is abban a méretben (A5 és personal) készítettem el! Legyen ez az én ajándékom Neked a nyárra!

Jó nyaralást!

* vezetéknév:
* keresztnév:
* email:
* adatvédelem:

* 
biztonsági kód:



Email marketing by Interspire

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Tűzkígyó rajzoló

Vasárnapi világmegváltós sorozatomban a minket körülvevő világ jelenlegi állapotáról írtam és írom meg a véleményemet. Ennek fontos része, hogy tavaly a Balaton-Felvidéken vásárolt pincénket hogyan újítjuk fel. Bár a kettő nem tűnik szerves egységnek, de bennem nagyon is az. A Balaton-Felvidék és a pince, nekem az elvonulást, a nem dolgozást és a világ kívülről szemlélését jelenti. Ennek a néhány napos életmódváltásnak része a tűz, a bogrács, a budi és a mosogató lavór, ami számomra a lassú életnek már-már szimbólumai.

Ezeken a hosszú hétvégéken a gyerekekkel is több időt töltünk és külön programról sem kell gondoskodni. Szinte övék az egész hegy, óriási a tér és a játszás, a “program” magától jön. Úgy, mint az a vadnyúl, aki múlt héten arra tévedt. Először nézték, csodálták, majd meg próbálták megfogni. Nyúlkergetés lett belőle. A nyúl nyert. Sebaj, hagy tanulják a természet rendjét, ezt padban ülve úgysem fogják sosem elsajátítani.

A múlt heti program része volt a szalonnasütés, aminek a végén “cigizni” akartak a lányok. (Cigizés: tűzbe lógatott, parázsló végű bottal való nőcis illegés-billegés és ehhez párosuló csevej). Mikor nekiláttak eszembe jutott, hogy milyen jó fotókat lehetne csinálni ebben a sötétben a tüzes végű pálcákról. Nem kellett kétszer mondani, azonnal akadt lelkes jelentkező, aki lóbálta a botot és továbbgondolta az ötletemet.

Rajzolt gyorsan és meg-meg állva. Volt, hogy stabilan tartottam a kamerát, volt, hogy bemozgott. A legszebbek mégis a neveik lettek!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Tavaszi-nyári cipőtrendek 2013

Múltkor a tavaszi táskákról csináltam összeállítást, most a cipők kerültek elő. Ez a kettő valahogy a gyengém. Mindig tudnék magamnak vásárolni egy újabb táskát vagy cipőt. Egy olyat, ami más sarkú, más fazonú, más színű mint a többi, meglévő cipőim. Múlt héten ezért körbenéztem mi újság van cipőfronton és most kizárólag olyanokat fogok megmutatni ami Magyarországon kapható és elérhető árban van!

A cipők esetében külön kell beszélni a minőségről. Egy bross vagy egy sál esetében ha nem megfelelő a minősége, akkor ennek maximum esztétikai vagy tartóssági jelentősége van. Egy cipő esetében azonban ennek rövid és hosszútávú egészségügyi következményei is lehetnek. Ezért nem éri meg rossz cipőt venni. Én néhány alkalommal tettem rá kísérletet, hogy olcsóbb és gyengébb minőségű darabot vásároltam és bevallom, mindig ráfaragtam. Cipőn nem éri meg spórolni!

Ebben a posztban színek szerint fogom bemutatni az idei szezon kedvenc cipőit. Elsőnek nézzük a pasztell, cukorkaszíneket. A magyar boltok elsősorban a barackot favorizálják, de ide tartoznak a világoskéket és az idén is divatos menták is. Fazonban igen változatosak. Ezeket elsősorban azoknak ajánlom, amiken a ruhatára sok lágy pasztell színt tartalmaz, hiszen azok remek kiegészítője lesz  egy ilyen cipő!

pasztel cipők

A nude, azaz a semleges, testszínű cipők is a pasztellek kategóriájába tartoznak, de nagyon fontos jellemzőjük, hogy bőrszínhez közeli árnyalatokban készülnek. A nude cipőknek nagy rajongója Katalin hercegnő is, igaz az itt bemutatott fazonokat az udvari etikett nem engedi meg neki viselni! Egy ilyen semleges cipőt beszerezni azonban remek befektetés. Alig van olyan ruha összeállítás, amihez nem lehet felvenni, igazi JollyJoker!

nude-testszín cipők

Kissé színek felé haladva előkerülnek a kékek. Én nem sok kéket viselek, de ezek egytől egyik olyan szépek, hogy idén lehet, hogy egy kék cipőre fogok beruházni. Legjobban a türkiz és a két erős kék tetszik. Ezeknek vagy egy jellegzetes karaktere, igaz nem is vehető fel mindenhez úgy, mint egy nude!

kék cipők

Az idei tavasz-nyár cipői közt vannak nagyon színes darabok is. Ezek legtöbbször nem egy színből állnak, hanem két karakteres szín kombinációjaként öltenek cipő alakot. Az én szememnek csodálatosan szépek. Szinte azonnal ékszerbe önteném az összeset. Sőt néhányhoz mát van is a webshopban panyizsuzsi ékszer!

harsányak és színesek

 

Végül pedig a “színtelenek”! Ide sorolom az idei év nagy divatját a fekete-fehéret, amit csak egy kevés piros egészít ki, de ebbe a kategóriába illik bele az egyik nagy fast fashion márka ezüst cipője. Ez, biztosan nem egy minőségi darab, de azt gondolom, hogy amennyit az ember egy ezüst cipőt hord a nyáron, annyitól biztosan nem fog tönkremenni a lába.

A klasszikus fekete szandál ismét egy alapdarabja kell hogy legyen a nyári ruhatárnak és ide soroltam egy sötétkék “vitorlás” mokaszint is, ami kilóg az idén divatos kékek közül, de itt a feketékkel jól megfér!

fekete fehér cipők

 

Legközelebb fazon szerint mutatom majd meg ezeket a cipőket, de akkor már szettben fogjátok őket viszontlátni!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Tartja magát a lila és jön a kék, avagy színtrendek 2009 tavasz-nyár

2009 tavasz-nyár

2009 tavasz-nyár

Múlt hétvégén színmustrát tartottam az egyik nagy plázában. Nem árt tudni, hogy az ember mihez is készít ékszereket.

Megállapítottam, hogy a lila továbbra is tartja magát, hihetetlen. Már lassan egy éve van a divatban lila köd. Bármely divat magazint megnézel egy lila összeállítást tuti találsz benne. A lila mellé azért már bejön a kék, ami valahogy a változást sugallja. Nekem ez a két szín erős rokonságban áll. A lilát nemrég szerettem meg, de a kékkel valahogy tartom a távolságot. Fekete párti vagyok.  Nekem ez a két szín nem fért meg egymás mellet, de mostanság elgondolkozom rajta, hogy talán nem is olyan rossz a kék feketével.

Mindezek mellett nagy lendülettel előretörnek a pasztelek is, amiből nekem a pezsgőszín és a barack tűnik nagyon izgalmasnak. Persze a nyár elmaradhatatlan kellékei maradnak a türkizek és a magyar piacot nézve a lime – nagy kedvencem – erősen tartja magát!

A sárga megítélése azonban kétes. A panton, mint nemzetközi etalon azonban még említi a tavalyi nyár nagy kedvencét az erős sárgát, de nálunk ez igazán múló divat volt, hiszen a boltok felhozatalát nézve, erősen kikopott a mezőnyből.

pasztell panyizsuzsi gyűrű

pasztell panyizsuzsi gyűrű

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

12