Hello október!

hello-oktober2015

 

Ó, a szeptember oly hirtelen elmúlt! Számomra az egyik legambivalensebb hónap. Véget ér a nyár, kezdődik az iskolai beszerzések marathonja. Közben meg alig várom, hogy gyerekek nélkül dolgozzak és idén még egy nyaralás is megadatott! Kettesben a Férjjel! Igen, ez nagyon nagy szó, mert már régóta vágytam/vártam rá, 3 és fél éve nem volt ilyen. Ideje volt, de erről majd egy külön blogbejegyzésben írok!

Ez az október nagyon hamar eljött! Meg kell mondanom, én ilyenkor már a karácsonyon gondolkodok. Ajándék ötleteket gyűjtök és be is szerzem őket. Hiszen mire az ember feleszmél, addig már december van. Olyankor én mindig a Ti ajándékaitokkal szeretek foglalkozni, hogy azok rendben és időben megérkezzenek. Szóval én már elkezdtem a visszaszámlálást az instagramon! Naponta poszolok egy képet, amin rajta a szám, hány nap is van karácsonyig. Köszönöm az eddigi 2000 követőnek a bizalmát, a sok likot és a hozzászólásokat! Kövessétek itt!

Októberben a panyizsuzsinál is felpörög az élet. Most a gyűrűk területén lesznek újdonságok! Azután pedig egy különleges adventi termékkel fogunk előrukkolni, ami bizony nem az a megszokott panyizsuzsis termék lesz. Ezzel az újdonsággal új irányokba kacsintgatok és nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan fog ez Nektek olvasóknak, rajongóknak, panyizsuzsit viselőknek tetszeni!

Most mentem dolgozni, hamarosan jelentkezek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!