Website-story

Néhány hete, talán mondhatom hónapja, kicsit eltűntem online. Kevesebbet írtam a blogra, kevesebbet posztoltam a FB-ra és még a kedvenc platformomat az Instagramot is hanyagoltam. Közben itt-ott megemlítettem, hogy valami nagy dolog készül a panyizsuzsinál. Az új panyizsuzsi honlapon dolgoztam!

2007-ben kezdtem üveg ékszereket készíteni. Akkoriban a bologomon, más online, közösségi kézműves és iparművész oldalakon lehetett őket megtalálni. 2009-től már saját webshopom volt, amit 2011-ben egy profi webshop rendszerre cseréltem le. Azonban azóta sokat változott a világ és egyre többet netezünk már mobil eszközökön: telefonon, tabeten. Az én weboldalam pedig nem volt ezekre az eszközökre szabva.

panyizsuzsi-nehezugy (1)

Idén év elején eldöntöttem, hogy lecserélem a webshopomat és csináltatok egy olyat, ami minden eszközön tökéletesen működik. Áprilisban állapodtam meg a webfejlesztő ügynökséggel, az Oanderrel, hogy kezdjünk neki, Már évek óta velük dolgozok és nagyon elégedett vagyok a munkájukkal, így ez a része nem volt kérdés. No meg, Velük nem csak szakmailag, hanem emberileg is jól kijövünk, értjük egymás nyelvét!

Egy honlap, egy JÓ webáruház elkészítése olyan, mint egy építkezés. Szokták is mondani, hogy az ember az első házánál sokféle hibát elkövet. Nekem ez már a harmadik. Pontosan tudtam, Ti, rajongók, vásárlók mit szerettek és azt is, hogy én mit szeretnék látni, használni. Minden apró részletre odafigyeltem és tudtam, mit miért választok vagy mire, miért mondok nemet! Ez a folyamat fél évig tartott, a váz kialakításától az utolsó tesztelési napig. Mindent, ami az én feladatom volt becsülettel végig csináltam. Múlt héten, úgy ültem a lányom balett óráján (még ott kell vele lennem :-(), hogy a kezemben volt a tesztelési lista, a mobil, a pink és a kék toll és mentem végig a saját oldalamon, regisztráltam, rendeltem, kupont váltottam be, hogy tegnapra minden tökéletesen működjön.

panyizsuzsi-nehezugy (3)

A tegnapi nap nagyon izgalmas volt. Lekapcsolták a régit és elindult az új. Ekkora online projektben még sosem volt részem, kicsit aggódtam is mi lesz, de minden ment rendben, minden működött tökéletesen! Nagyon boldog vagyok!

Mit is tud az új honlap?

  • mint előbb írtam, hogy sokkal kényelmesebb és könnyebben használható legyen, ezért mobilra optimalizáltuk,
  • igazi élmény itt vásárolni- ezért például kezdheted a böngészést az ékszerek menüpontból is, de ha már jártas vagy a panyizsuzsi világban, akkor a kollekciók felől is indulhatsz
  • az oldalsávban nem csak a „pirosakat” vagy a „gyűrűket” tudod kiválasztani, hanem az aktív szűrő segítségével ki tudod választani akár az „5-10.000 Ft közti piros gyűrűket” is
  • ha a rendelésnél a pénztárban beírod az e-mail címedet, akkor a jelszó megadásával automatikusan kitölti az adataidat a rendszer
  • bővítettük a szállítási módokat is, mostantól DPD csomagpontra is kérheted a csomagod, így nem kell a futárt várnod, akkor mehess érte, amikor számodra kényelmes

Azonban soha nem lehet valami 100%-ig készen, így van ez a megújult panyizsuzsi.hu-val is. Néhány napig, esetleg hétig a bankkártyás fizetési módra még várni kell, ugyanis még nem érkezett meg a hivatalos engedély. Addig az utánvét, és a Paypal megoldások közül választhatsz a webshopban!

Ezért a kis kényelmetlenségért pedig úgy szeretnélek kiengesztelni, hogy a bankkártyás fizetés elindulásáig a szállítási díj felét én állom! (Ez lehet, hogy tényleg csak néhány nap, ezért érdemes átgondolnod, ha szeretnél spórolni!) panyizsuzsi-nehezugy (4)

Illetve van itt még valami: ahogy írtam is, nagyon sokat teszteltünk az új webáruházat, de az élet úgyis mindig megmutatja, ha sosem lehet mindent 100%-ig kipróbálni… ha valami hibát észlelsz, kérlek, jelezd nekünk: az ugyfelszolgalat@panyizsuzsi.hu e-mail címen vagy az új ügyfélszolgálati telefonunkon: +3630-600-3400)

Izgatottam várom, hogy hogy fog tetszeni Neked a megújult panyizsuzsi.hu weboldal!

Élvezzétek! Szeressétek! Használjátok!

Én meg ígérem, hogy sok csodaszép ékszerrel fogom folyamatosan feltölteni Nektek!

UI: Néhány hete, mikor a Scrapfellow KitKlub témája a Nehéz Ügy volt, azon gondolkoztam, mi most az életemben a nehézség, mik a kihívások. Az illusztráció a vállalkozásomról készült scrapbook oldal, amiben azt a 9 kihívást fogalmaztam meg, ami most nehéz, amin most dolgoznom kell! Szeretem a kihívásokat! Most pedig kattints ide és nézd meg az új webáruházamat! …és ha van kedved, a kapcsolat oldalon keresztül írd meg a véleményedet!

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Megnyílt a panyizsuzsi webshop!

Ma délben hivatalosan is megnyílt a panyizsuzsi webshop!

Régóta dédelgetett álmom volt, hogy ne bérelt webboltokban, hanem a saját oldalamon árulhassam az ékszereimet. Ti is sokan kértétek ezt a kérdőíveimben, sőt többen még különböző webshopos linket is küldtetek nekem, amit ezúton is köszönök!

Ma eljött a nap, mikor a panyizsuzsi webshop megnyitja kapuit. Miért jó ez Neked, kedves olvasó? Íme néhány újdonság, amit az eddig megszokott kiszolgáláson túl tapasztalni fogsz:

  • sokkal több termék közül válogathatsz (jelenleg kb. 100 termék van a boltban, de ezt a számot mielőbb szeretném megduplázni)
  • az ezüst ékszereink teljes választékát megtalálod a boltunkban
  • az eddig is jól ismert fülbevalókat és medálokat egyszerűen meg tudod ezüst anyagból is vásárolni (bármely medálhoz agy fülbevalóhoz vásárolhatsz ezüst hátrészt vagy akasztót és mi viselésre készen küldjük el Neked a kiválasztott darabot!)
  • ingyenes díszcsomagolást kérhetsz
  • vásárláskor is küldhetsz nekem üzenetet
  • a fizetési információkat automatikusan megkapod
  • paypal-os fizetés esetén sokkal gyorsabban megkapod az ékszereket

Az eddigi bérelt rendszerű boltunkat fokozatosan leépítjük. Ékszereinket akkor már csak a webshopon és viszonteladókon keresztül tudod megvásárolni!

A webshopot a menüből és a jobb felső sarokban található ikonnal is eléred!

Jó vásárlást!

UI: Bár nagyon sokat teszteltük és teszteljük a boltot, ha mégis valami hibát találtok benne, akkor jelezzétek! Köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!