A műhely

Sokan mondtátok, írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a panyizsuzsi műhelyre és már régóta tervezem, hogy bemutatom a műhelyemet, de ez a műhely még messze nem úgy néz ki, mint amilyennek én szeretném látni. ez volt a fő oka annak, hogy halogattam. Nem mondom, hogy most készen vagyok, de vannak már olyan részei amit szívesen megmutatok, sőt büszke is vagyok rá!

Tudni kell, hogy a panyizsuzsi műhely és iroda egyetlen pici szobát jelent, ami magába foglalja az alkotást és az irodai teendőket egyaránt.

Mivel e kettő közül a legfontosabb az alkotás ezért különös figyelmet fordítok rá, hogy maximálisan megfeleljen az idényeimnek. Itt elsősorban nem a technika s a technológia a legfontosabb, hanem az alkotás helyszínének a légköre. Alkotni, csak nyugodt és harmonikus környezetben lehet, ezért a műhelyben sok, számomra kedves, hozzám közel álló tárgyat lehet látni. A műhely tökéletes lenyomata a stílusom pillanatnyi állapotának. Nem vitás, hogy szeretek itt lenni és a napom jelentős hányada e négy fal közt telik el.

… és a tervek. A helyzet az, hogy ezek még a lánykori bútoraim, amiket néha kiegészítek vagy átrendezek. ezeket eszem ágában sincsen lecserélni. a furcsa dolog, hogy még mindig ugyanazért szeretem őket, ami miatt megvettem. Fehérek! Nem mintha szeretném a fehér színt, de bútorban kiváló. Jól tisztítható és kombinálható! Azaz ha változtatni szeretnék a szobán, akkor nem kell bútorcserén gondolkodnom, hanem elég néhány kiegészítőt lecserélni és máris készen van az új szoba. Azonban az alapkoncepció sosem változik, letisztult bútorok, színes kiegészítők, retro lámpák és kerámiák. No meg egy jó adag színes üveg.

Ez vagyok én, ez az én félkész műhelyem és megígérem, ha újabb kiegészítők kerülnek a műhelybe, akkor újra dokumentálom és megosztom veletek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!