8. tétel: szoknyanadrág by Pazicski Miklós

A képen látható padlizsán lila, pamutszatén szoknyanadrág, magasított derekú, lábszárközépig ér és 68 cm-es derék körbőséggel  rendelkezik.

2005-ben végzett öltözéktervező iparművészként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Már az egyetem évei alatt is leginkább az öltözékek formai konstrukciója érdekelte, amit napjainkra a komfort érzet illetve a funkcionalitásra való törekvések a végtelenségig leegyszerűsítettek. Ennek is köszönhető az a fajta nosztalgikus hangvétel, ami révén szívesen nyúl vissza  tradicionális szabászati megoldásokhoz és az azok által felidézett attitűdökhöz. A tradíciók szerves beépítése a tervezésbe illetve az új utak keresése, együttesen adják meg stílusát, sajátos karakterét, amit munkáiban végül a harmónia állandósága formál egységgé és juttat érvényre.

Elsősorban a 40-50-60-as évek divatja inspirálja, annak is azon szegmensei, melyekben a nőiesség és az elegancia  a legerőteljesebben vannak jelen. Ez magától értetődően körülhatárol egyfajta nőideált, amit látni, láttatni, öltöztetni szeret.  Természetesen a 21. századnak megfelelően, alkalmazkodva napjaink elvárásaihoz.

Pazicski brand a női mivoltukban tudatos, az egyediséget és a luxust igénylő nőknek kínál alternatívát a kompromisszum nélküli önkifejezéshez. Későbbi célja az ez irányú igények minél szélesebb körű kielégítése, az öltözékeken túl kiegészítőkkel, összetett és egységes stílusként.

A 2006-ban létrehozott márkával kezdetben művészeti vásárokon és hazai designer boltokban képviseltette magát. 2007 óta több külföldi vásáron, kiállításon illetve bemutatón is részt vett. Azóta a kollekciói megtalálhatóak többek között Bécsben, Párizsban és Stockholmban. Emellett 2008 végén megnyitotta saját belvárosi szalonját.

Pazicski Miklós – 06-309-101-139

pazicski@gmail.com

www.pazicski.hu

a szoknyanadrág kiskereskedelmi ára: 22.000Ft

  1. A tétel kikiáltási ára 5000Ft.

  2. Licitálni ezen bejegyzés hozzászólás mezőjében lehet megtenni.

  3. A licitlépcső 200Ft, azaz minden ajánlatnak 200-zal oszthatónak kell lennie.

  4. Minden licitáló a licitálassal kötelezettséget vállal, hogy a terméket valóban megvásárolja, a licitjében megjelölt áron.

  5. A legmagasabb licit tulajdonosának 3 napon belül fel kell venni a kapcsolatot a panyizsuzsi blog tulajdonosával, az oldalon található kapcsolat menüponton keresztül. Ha ez nem történik meg, akkor a következő legmagasabb licit tulajdonosát illeti meg a tétel.

  6. Ezek után a panyizsuzsi blog tulajdonosa elküldi az alkotó iparművész elérhetőségét a nyertes licitáló számára.

  7. Ha másképp nem jeleztük, akkor nyertes licit tulajdonosának legkésőbb a kapcsolatfelvétel utáni 10. napon személyesen vagy postai utánvétellel kell átvenni és kifizetni a tétel ellenértékét a felajánló iparművész számára. Ha ez nem történik meg, akkor a következő legmagasabb licit tulajdonosát illeti meg a tétel, akit a licitálás során megadott e-mail címen értesítünk.

  8. A felajánló iparművész ezek után az átvett összeget a nyertes licitáló nevén, adomány címen befizeti a Pure Fashion részére, a Missio Christi alapívány számlájára. A Missio Christi 2010. január 31-ig igazolást küld az adomány átvételéről.

  9. A Pure Fashion Katolikus divatmisszió az árverésből befolyt összeget a 2009-2010-es tanévben tartott képzési programjárra fordítja. A befolyt összeg felhasználásáról 2010. júnisában a honlapján, a támogatóink oldalon számol el.

  10. Minden licitáló kijelenti, hogy a licit megtételével ezen szabályokat elfogadta!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!