Koppenhága nekem…

Pénteken érkeztem Koppenhágába. Landolt a repülő, elindultam felvenni a csomagomat, ami elsőnek gördült le a szalagról, majd irány a szálloda. Mindezt 60 perc alatt. Nem semmi! Koppenhága. Mennyire vártam már ezt az utazást! copenhagen

A péntek este és a következő két nap a  Hive blogger konferenciáról szólt, amiről részletesen itt olvashattok! Majd jött a hétfő, amikor Koppenhágát próbáltam besűríteni egyetlen napba a Vipp styling verseny mellé. Őszintén szólva a hétvégi sétáim során kialakult bennem erről a városról egy kép. Nem tetszett. Pontosan miért azt magam sem tudom megmondani. Azt hiszem túl nagy várakozással érkeztem és nem ragadott magával, nem érintett meg. Ez még nem jelenti azt, hogy nem egy remek város. Lehet, hogy csak nem a megfelelő részeket láttam és éppen túlságosan kevés időt töltöttem el itt. Nem tudom és a véleményemet nem tartom véglegesnek. Egyszer majd visszamegyek és megnézem.

Bár a város nem ragadott magával voltak mégis olyan momentumok, melyeket nagyon értékesnek tartottam. Ez első és legfontosabb a design jelenléte a hétköznapokban. Nem volt olyan bolt, kirakat, kávézó, hotel lobby vagy éppen egy kapualj, ahol ezt ne éreztem volna. Az embereknek itt hihetetlen esztétikai érzéke van. Akárcsak nekem, nekik is nagyon fontos a mindennapi design, a szép tárgyak, az esztétikus környezet. Éppen ezért meglátogattam több design boltot, ami helyi tervezők munkáit mutatja be. Ezekről külön bejegyzésekben fogok írni!

copenhagen_central_station

Sétáim során egy kicsit turista is voltam. Elsétáltam a Amalienborg Palotához. A dán királyi család a mai napig itt él és életüket a brit királyi őrséghez hasonló öltözetű őrség vigyázza. Kicsit messzebb megnéztem a Kis Hableányt, Koppenhága egyik legnagyobb nevezetességét, ahol a keleti turisták kiabáltak egymással, hogy éppen ki pózoljon egy fénykép erejéig az északi Sellővel.

copenhagen_turist

A legnagyobb élmény a Vipp Showroom meglátogatása volt. A kis bemutatóterem a szállodámtól néhány méterre igazi ékszerdoboz volt. A stylingverseny után az egyik tulajdonossal beszélgettünk hosszasan a családi vállalkozás múltjáról és jövőjéről, amit majd egy külön blogbejegyzésben mesélek el Nektek!

styling_work_in_progress

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Styling az asztalon

Ez az utolsó posztom az európai bloggerek styling versenyéről, amit a Bodie and Fou szervezett Koppenhágába a Vipp showroomba. Ez volt a harmadik munkánk és őszintén szólva itt már nagyon belejöttem, belejöttünk. Az erősen geometriai elrendezés miatt ez különösen közel áll a szívemhez.Szeretem benne a kanál csillogását és a sokféle anyagot, különösen a régi kanalat.

Nektek hogy tetszik? Kérlek egy like-kal mutasd meg!

Mivel ez egy verseny, minden egyes like és pin számít a jövő hétig. A képeket feltöltöttem  az instagramra, a facebookra és egy pinterest táblámra! Nagyon örülnék ha támogatnátok ebben versenyben és virtuálisan minden platformon kedvelnétek a képeinket.

A versenyben lévő képek mindegyikét a #bodieandfouvipp taggel kell ellátni.

VIPP table by Zsuzsi Panyi

VIPP table by Zsuzsi Panyi

A styling versenyben az alábbi blogok vettek részt:
bungalow5.dk homesick.numissdesignsays.tumblr.comobjectsanduse.comboligcious.dkthatnordicfeeling.comblog.panyizsuzsi.huhegeinfrance.comeclectictrends.comdesignpill.net

Megtaláltad, amit kerestél? Tetszett, amit olvastál? A Google +1 gomb megnyomásával barátaidnak, ismerőseidnek is jelezni tudod, hogy meg voltál elégedve ennek az oldalnak a tartalmával. Kérjük, használd bátran ezt a lehetőséget és ajánld az oldalt a Google keresőben: kattints az ikonra!

Élet a fürdőszobában

Tegnap már írtam nektek az európai bloggerek styling versenyéről, amit a Bodie and Fou szervezett Koppenhágába a Vipp showroomba. A mi csoportunkban három blogger volt. Gudy, az eclectictrends-től, akinek óriási tapasztalata van a styling területén. Megtisztelve éreztem magam, hogy együtt dolgozhattunk. Nagyon sokat tanultam tőle ezalatt a rövid idő alatt. Hege, a hegeinfrance norvég származású, de jelenleg Skóciában élő bloggere elsősorban lakberendezésről blogol.

Mivel eddig kizárólag ékszerfotózást stylingoltam, ami alapvetően más lépték, az első beállításnál, a fürdőszobánál, kicsit elveszettnek éreztem magam. A bútor maga igen széles volt és ezért a dekor elemeket több csoportban elhelyezni rajta. Meg kell mondanom, lassan jöttem bele és itt kizárólag a képen nem látható törölköző elrendezését “alkottam” magam.

Az utolsó adag fotóval holnap jelentkezek.

Mivel ez egy verseny, minden egyes like és pin számít a jövő hétig. A képeket feltöltöttem  az instagramra, a facebookra és egy pinterest táblámra! Nagyon örülnék ha támogatnátok ebben versenyben és virtuálisan minden platformon kedvelnétek a képeinket.

A versenyben lévő képek mindegyikét a #bodieandfouvipp taggel kell ellátni.

VIPP bath by Zsuzsi Panyi

VIPP bath by Zsuzsi Panyi

VIPP bath by Zsuzsi Panyi

A styling versenyben az alábbi blogok vettek részt:
bungalow5.dk homesick.numissdesignsays.tumblr.comobjectsanduse.comboligcious.dkthatnordicfeeling.comblog.panyizsuzsi.huhegeinfrance.comeclectictrends.comdesignpill.net

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...