2012: álmok, vágyak, tervek

Mint minden év végén értékelem és összefoglalom az óévet. Az újat tervek szövögetésével kezdem és nem félek ezeket leírni. Egyszer január elsején leírtam egy elérhetetlen vágyamat. Jó lenne, ha lenne a panyizsuzsiban egy segítségem. Az év utolsó napjára volt. A kimondott szónak ereje van, a leírtnak hatalma.

Most következnének a hatalmas dolgok. Írtam már itt fényképezőgépről, egy panyizsuzsis alkalmazottról és egy műhelyről szőtt álmaimról. Mindent megkaptam, mindent elértem. Minden célja egyetlen egy dolog volt. Az alkotás, az üvegekkel való munka. Nincs több tárgyi feltétele az alkotásnak. Mindenem megvan. Minden úgy, ahogy vágytam.

Építész  koromban nem tartottam magam jó tervezőnek, designernek. Nem volt rossz, amit csináltam, csak éppen valami kicsi hiányzott belőle, hogy olyan igazán jó legyen. Így láttam. Azóta sominden történt az életemben. Sokat értem és sok szép tárggyal vettem körbe magam, sok szép dolgot megnéztem. A szépséget nem lehet, nem elég tanulni. Érezni kell. Kívül, a minket körbevevő tárgyakban és belül. Szépet csak az tud alkotni, akinek szép és békés a lelke. Hogy szép-e a lelkem nem tudom és nem is tisztem megítélni. A  békésségében biztos vagyok. Azt gondolom, hogy most érettem meg az alkotásra.

Ezek miatt az idei évben nem ígérek semmi nagy dolgot:

Az idén CSAK ALKOTNI FOGOK!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...



3 hozzászólás van eddig

  1. 1. Ami

    2012. január 02. @ 15:55

    Kívánom, hogy váljon valóra! BUÉK!

  2. 2. jikka

    2012. január 02. @ 19:02

    remek terv, és ezzel mi is jól járunk. :-)
    boldog új évet!

  3. 3. dezsőcsilla

    2012. január 03. @ 12:11

    Legyen legalább olyan jó éved, mint a tavalyi volt! Sok sikert az alkotáshoz, készüljön sok szép dolog :)

Komment RSS

Hozzászólok én is

Név: (kötelező)

Email: (kötelező)

Weboldal:

Hozzászólás: