Előre kell bocsájtanom, hogy nem vagyok egy nagy filmnéző, azonban néhány hete egy fárasztó időszak után, vasárnap egyedül elmentem a szentendrei P’Art moziba megnézni Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét. A múlt héten bemutatásra került film őszintén megérintett és ajánlom minden gyereket nevelő édesanyának.
A történetet itt nem fogom leírni és azt kell mondanom, hogy nem is a történet a lényeg. Sőt, ha jobban belegondolok, igazán története sincsen. A film 24 óra leforgása alatt mutat be élethelyzeteket, mint egy szálra felfűzött gyöngyszemeket. Olyan pillanatokat, amiket egy magyar édesanya időről-időre megél, átél. Nem mondom, hogy mindenki, mindegyikkel azonosulni tud, hiszen ebbe a filmbe rengeteg apró történetet beletettek, azonban a mozivászonra vitt helyzetek és pillanatok jó része minden mai anya életében jelen vannak.
A film úgy mutatta be ezeket a banális és hétköznapi élethelyzeteket, hogy szinte hallottam, ahogyan én magam mondom ki ugyanazokat a mondatokat, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és éppen ezért ott a mozivászon előtt ülve teljesen azonosulni tudtam a filmbeli édesanya pillanatnyi érzéseivel.
Egyfelől egy tükörképet tartott elém a film de azt gondolom, hogy nem csak elém, társadalmi szinten is így élünk ma mi. Futunk és rohanunk, azért, hogy mindenkinek mindig a legjobbat tudjuk adni és mindeközben a lényeg vész el és sokszor a legfontosabb és legegyszerűbb dolgokra, mint például egy jó beszélgetésre már nincs idő!
A film közben egy megdöbbentő élményben is részem volt. A minden családban előforduló reggeli előszobában történő jelenet alatt egy idősebb mozinéző felnevetett. Nem értem mi volt ebben vicces! Egy édesanyának, akkor és ott nem azok. Sőt szinte megsemmisítően hatnak. Ugyanis még akkor is, ha nem az Ő hibájából, de arra a következtetésre jut, hogy ezt sem tudtam megugrani. Ezek a helyzetek lehet, hogy néhány év távlatából viccesek lesznek, de szerintem a mai nőknek segítségre van szükségük a felgyorsult világunkban a feladataik ellátásához!
És itt nem nagy, anyagi dolgokra gondolok. Nem drága táskára és kozmetikai kezelésre, sőt még egy szabad hétvégére sem. Sokkal inkább néha egy családi ebédre, amit nem Ő készít el, vagy éppen egy óra szabadidőre vagy csak egyszerűen arra, hogy egyedül tusoljon a fürdőszobában és ne nyissanak be ketten a fél pár zoknijukat keresve vagy jelezve, hogy holnapra 10 hurkapálca kell az iskolába. Azaz egy normális életre…
Ez azonban csak segítséggel megoldható, legyen az nagymama, kedves szomszéd néni, rokon vagy éppen egy dada! Hiszen nekünk nőknek is ki kell mondani, hogy mi az, ami már nem megy, aminek már nem tudunk megfelelni és nem szabad válaszként elfogadni azokat a „jó tanácsokat”, melyek rávilágítanak, hogy mi az, amivel foglalkoznunk kellene és mi az, amivel nem! Ezt minden anyának magának kell eldöntenie a férjével közösen. A segítség pedig nem az, amikor valaki a saját elképzelése szerint ötletekkel vagy tettekkel úgy csinál, mintha segítene. A segítség az, amikor a másikat megkérdezzük, hogy mire van szükséged és azt és úgy tesszük meg neki!
A mai világ azonban másképpen közelíti meg ezeket a problémákat. Van aki elmondja, hogy egy nőnek otthon a helye, mások elvárásként a munkába hajszolják őket. A női kvóták azonban sosem fogják megoldani a filmben felvetett kérdéseket!
A nő alapvetően egy okos és gondolkodó lény. Szerintem minden nő el tudja dönteni, hogy mi az, ami az ő és a családja életében fontos, csak hagyni kell érvényesülni és nem újabb és újabb elvárásokat pakolni rá. Nem a házastársi, nagyszülői, munkahelyi vagy éppen iskolai/óvodai elvárások viszik jobb irányba egy nő életét. Neki kell meghatároznia a saját és a családja életének keretét és tartani magát hozzá a sokfelől érkező nyomás ellenére. Igaz, ez nem könnyű, mert akkor jönnek igazán csak az elvárások és a nem éppen hízelgő vélemények, amikor a nem megszokott, azaz elvárt módon szervezzük az életünket! Azonban az elvárások mentén nem a saját életünket éljük, hanem valaki másét.
Nem tudom, Ti láttátok-e ezt a filmet és mit gondoltok a fenti sorokban megfogalmazott kérdésekről?
Én a saját életemet szeretném élni és élem is, még akkor is ha ez rengeteg rosszalló pillantást vonz. Azonban én így vagyok önmagam, így vagyok teljes. Akkor tudok a családomnak, másoknak magamból adni, ha én rendben vagyok!
… mert számomra a film végén nem volt kérdés, hogy Anna be fogja húzni a széket!
Vélemény, hozzászólás?