Először 2015-ben kaptá fel a témát a neten. Óriási népszerűségre tett szerés végighasított a facebookon. A cikkek a szívemből szóltak. Ma már egy kicsit más hangsúllyal beszélnek róla, de fontos téma: GYERKFOTÓK A NETEN: Ezért gondoltam megírom az én privát véleményem és szokásaim és történeteim a témában! Hiszen én is érintett vagyok: agy anya a neten! (Akik rendszeresen olvastok, tudjátok, hogy több mint 2007. óta élem az életem egyik részét online és mellette 4 gyereket nevelünk a férjemmel. )
Kicsi ország ez a Magyarország és a világon mindenhol vannak szándékosan vagy önhibájukon kívül csúnya emberek. Én az online életem kezdetén (értsd: nlc fórum) egyszer nagyon pórul jártam. Cseteltünk online. Aztán találkoztunk személyesen. Ne egy kétszemélyes helyzetet képzeljetek el, ez egy csoport volt. Egy nagy csoport. Egy idő után már egymás lakásán is találkoztunk. Egyszer valaki felvetette, hogy az egyik lány nem az, akinek kiadja magát. Kiderült, hogy egy súlyosan beteg lány volt, aki egy szerethető/sajnálható történettel próbált magának barátokat szerezni. Páran felvették a kapcsolatot a családjával, akkor még az iwiw-en. Az Édesanyja megköszönte, hogy szóltunk és megígérte, hogy mindenképpen jelzi a kezelőorvosának. A lány többet nem jött, azonban ez a történet azóta is bennem van és úgy gondolom, jobb elővigyázatosnak lenni, különösen, ha a gyerekeimről van szó!
Később, a panyizsuzsi korai szakaszában egyszerre voltam Panyi Zsuzsi és panyizsuzsi. Az életem összefonódott a márkáéval. Ami velem történt, az a panyizsuzsival is történt. Írtam a blogot, ami az életem története is volt. Néha tettem fel egy-egy képet a gyerekeimről, de nem túl gyakran. Sokat gondolkoztam rajta. Mert mindig vannak édes szófordulataik, tündéri fotóik és remek családi történeteink. Nehéz volt ezeket a dolgokat visszatartani. Azonban bennem szép lassan, de annál határozottabban kettévált Panyi Zsuzsi és a panyizsuzsi és már nem volt olyan feszítő ez a közlési inger.
A fiam mindig is karakteres egyéniség volt. Ha látta, hogy itthon fotózok valamit, tudta, ahogy a blogra készül. Ha őket fotóztam, azonnal kérdezte is, hogy a blogra megy-e, de nem szólt érte. Az első lóversenyén, a 2013-a Nemzeti Vágtán büszke anya üzemmódban fotóztam, Az eseményről készült blogbejegyzés rólam, anyai érzéseimről szólt. A fiam kiakadt, hogy neki miért kell az én blogomon szerepelnie. Le akarta szedetni a posztot. Akkor megbeszéltünk, hogy ez az utolsó, így maradhatott. Ő azonban többet nem szerepelt és nem is fog a blogon. Ez az ő élete és én ezt tiszteletben tartom!
Ekkor megfogant a 4. gyermek. A férjemet egy családi temetés után izgatottan kérdeztem, hogy mit szóltak a rokonok, hogy várjuk a negyediket? Már tudták. A blogról! … mert ugye itt egy idő után közzétettem. No, itt kezdődött a nagy dilemma. Külföldi blogokon rendszeresen látni remek fotókat, amit havonta készít el a blogger a kisbabájáról. Nekem, ezek mindig is tetszettek, de ugye ekkorra már volt néhány, feljebb leírt tapasztalatom a gyerekeimről való posztolásról. Rengeteget gondolkoztam a dolgon. Hiszen kicsi baba és úgysem így fog később kinézni. Annyit változnak ezek a gyerekek. Nyugtattam magam. A gyerek oldaláról nézve a dolgot, már egy kicsit más a helyzet. Mi lesz akkor, ha a leendő főnökre rákeres a google-ban? Itt kezdett leesni, hogy nem biztos, hogy jó ötlet ez! Pedig tuti biztos voltam benne, hogy ez nagyon népszerű lenne itt a panyizsuzsi blogon. Hiszen gyerekkel és kutyával mindent el lehet adni. Azonban ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor ezen a ponton világossá válik, hogy ez nem más, mint a saját gyermekem áruba bocsájtása. … és ez nagyon durva! Soha nem lehetett volna örömöm abban a bevételben, amit a saját csecsemőmmel, mint egy eszközzel szerzek meg. Mikor megszületett, megmutattam, de nem lettek havi fotók a lányomról és most több, mint 5 évvel később boldog és büszke vagyok azokra a pillanatokra, amiket mi éltünk meg vele és a többi gyerekkel.
Ezek a pillanatok örökre a mieink maradnak és EZ ÍGY JÓ!
Ági mondta
Megkönnyeztem a régi irásaid. A mostanival teljes egészében egyetértek. Sajnos a gyerekeinket „robotokká” alakítják….
panyizsuzsi mondta
Kedves Ági! Örülök, hogy tetszettek, hogy megmozdított benned valamit. Maradj itt és olvass sokat, lesznek még ilyen bejegyzések!