2020!
Kimondani és leírni is olyan jó! Egyszerűen különleges. Éppen ezért azt gondolom, ez egy nagyon izgalmas év lesz!
A tegnapi blogbejegyzésemben összefoglaltam, milyen volt az elmúlt év, a maiban a 2020-as terveimről fogok Neked írni. Mert terveim minden évben vannak! A terv az álomnak az a fajtája, amit ez ember konkrét határidőkkel leír, hogy azt majd apróbb feladatokra bontsa és amint elkezdi ezeket a feladatokat megvalósítani, úgy válik napról napra az álom valósággá. A panyizsuzsi egész története egy ilyen álommal indult és ennek idén már 13 éve lesz. Az álomból óriási kitartással és sok-sok munka által valóság vált! Nézzük, hogyan szövöm tovább ezt az álmot 2020-ban!
Mit tervezek erre az évre?
Új kollekciók
Mindenképpen tervezek új kollekciókat. A tavalyi évre 4-et irányoztam elő, amiből kettő készült el, így még vannak ötletek a tarsolyomban és idén ismét a 4 kollekció lesz a cél!
Hónap színe
A havi akciók közé visszatér a régi hónap színe, amit nagyon szerettetek. Minden hónapnak lesz egy központi színe, amihez sok-sok téma kapcsolódik majd a blogon, a Facebookon és a webshopban is. Mindig olyan árnyalatot választok, ami valahogyan kapcsolódik az adott hónaphoz. A Hónap Színére mindig lesz egy 5 napon át tartó 20%-os kedvezmény, a hónap 20. és 25. napja között!
Outfit posztok
2019. elejétől megjelentek a blogon a kétheti outfit posztok, aminek a lényege, hogy inspirációkat mutassak, hogyan öltözhettek a hétköznapokban is stílusosan. A panyizsuzsi világa nem az aktuális divatról és trendekről szól, sokkal inkább a saját stílusod megtalálásáról és egy ennek megfelelő ruhatár kialakításáról, mindezt sok-sok ékszerrel. Ezekeben a posztokban nem az a lényeg, hogyan vásárolj drága, márkás ruhákat, hanem azt hangsúlyozom, hogyan építs fel a saját személyiségednek megfelelő, minőségi, jól variálható gardróbot és ehhez milyen kiegészítőket, ékszereket használj.
Itt jegyezném meg, hogy az elmúlt hetekben elmaradtak ezek a bejegyzések. Ennek nem az időhiány volt az oka, hanem, a fotósomnál váratlan családi események történtek és neki a családjára kellett most odafigyelni. Mivel női vállalkozókkal dolgozok együtt, akik legtöbbször a családjuk, kis gyerekeik mellől dolgoznak, nekem fontos, hogy ők ne csak jó minőségben, hanem jó lelki állapotban és örömmel végezzék a munkájukat, ezért a posztok most elmaradtak. Kérlek még legyetek egy kis türelemmel hamarosan újra jönnek az outfit posztok!
Blogbejegyzések stílusosan
Az előzőekhez kapcsolódóan szeretnék még több blogbejegyzést, ami segíti a saját stílusotok kialakítását. Nagy Gardróbkalauz, beszerzési helyek, aktuális trendek, melyek érdemesek arra, hogy beépítsd őket a saját stílusodba, gardróbod egyes darabjainak a kezelése, hogy sokáig jó állapotban viselhesd őket. Tele vagyok ötletekkel, amiket mindenképpen meg fogok írni és megannyi fotót fogok hozzájuk készíteni.
Egy szóval a blogon, megannyi érdekes és hasznos tartalmat fogsz találni a saját stílusod és ruhatárad kialakításához. Közben pedig folyamatosan mutatom, hogy ehhez milyen kiegészítők ékszerek lesznek a segítségedre!
Az eddigi évben voltak egyszavas mottóim, ezek a mottók mindig valami szebbre, jobbra, nagyobbra utaltak és ösztökéltek. Most nem találom a szavamat. Nem vágyok nagy célokra és óriási babérokra. Egyszerűen csak tenni szeretném a dolgomat, úgy, mint eddig, csak kicsit jobban. Ugyanúgy minden egyes ékszert tökéletesen elkészíteni, mint eddig. Hagyni időt, hogy az új ékszerek tökéletes formát tudjanak ölteni, nem úgy mint eddig, hogy megannyi félkész ékszer áll az asztalomon. Minden időben készen van és teljes nyugalomban mennek ki az insta posztjaim és a rendelések is.
A szavak, melyek eszembe jutottak, nem voltak tökéletesek: finomít, művel, nívó. Mindbe van valami, ami tetszik, ami szerethető, ami inspirál, de valahogy egyiket sem érzem annyira a magaménak. Szerintetek milyen szavak vannak, ami ezek értékeit egyesíti, ami jó lehet nekem? Írjátok meg a hozzászólásokban!
Téglás Edit mondta
Az én idei szlogenem: együtt…könnyebb! :)
Nekem idén szükségem lesz sok egyesített erőre…(terveim szerint)
Kovács Anita mondta
BÚÉK!
Talán a filigrán?
Kékleány mondta
Nekem az „emelkedés” ugrott be, ami mindhármat összekapcsolja.