Nyaralásunk egyik reggelén a Nyerges tetőre vitt az utunk egy nagyon kedves családdal. A Nyerges tető, az a hely, ahol az 1948-49-es szabadságharc egyik utolsó csatája zajlott. Innen védte Tuzson János őrnagy Alcsíkot a 200 fős székely sereg a többezres osztrák-orosz sereggel szemben, akik végül árulással tudták legyőzni a székelyeket.
Az út egyik oldalán emlékmű magasodik, míg a másikon található a hősök temetője, amely az itt elesett katonák sírja. Ez egy nagyon érdekes temető. Középen pici fakeresztekkel, ami olyan, mintha gyerekek kötözték volna össze őket. Körülötte pedig kopjafák állnak, amit híres emberek, városok, osztályok állítottak a csatában elhunytak emlékére. Nyerges tető a kitartás és a helytállás jelképe.
De minek is meséljek erről többet, hiszen már nálam nagyobb emberek is megírták e történetet:
Kányádi Sándor
Nyergesető
(1965)
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetõn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
– alig voltak, ha kétszázan –,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hõstettükrõl nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
Innen a völgybe mentünk egy szabadtéri püspöki szentmisére, majd meglátogattuk a közeli Sóskút-fürdő forrását és magát fürdőt. Ez nagyon érdekes volt. Két forrás található itt, egymástól néhány méterre. Az egyik édes víz, a másik kénes-sós, amit elsősorban cukorbetegség kezelésére javasolnak ivókúraként! A fürdő szabadtéri. Van egy a 80-as évek Balatonjáról mintázott „labirintus” bejáratú fa öltözőkabin az erdő oldalában. A fürdő előtt egy sekély, alig 1x1m-es lábmosó található, majd egy 4x4m-es merülő medence, végül a forrás. Ennyi. A medencék széle csodásan, de egyszerűen fából van kialakítva. A forrás mellett pedig olyan fürdőzési szabályok vannak a kiírva, mint például, ha elhaladunk a fürdőzők mellet, akkor ne nézelődjünk, az ivókúra során ne legyen az üvegen semmiféle piros (nálunk piros műanyag pohár volt) és fohászkodjunk a gyógyulásért!
Ezeket a fürdőket kalákában újítják fel. Ezt 2004-ben hozták rendbe. A történetéről részletesebben itt olvashattok, további képeket pedig itt találtok!
A délután egy remek grillezéssel, majd egy erdei málnázással folytatódott. Itt a málna olyan mennyiségben és akkora területen terem meg vadon, hogy szinte sohasem fogy el. Óriási élmény volt az erdőben sétálni és közben friss málnát szedni, gombászni. Itt ittuk életünk legfinomabb forrásvizét. Nem palackozott volt. Az erdő mélyén, egy borkor alján, szinte észrevétlenül folydogált bele egy besüllyesztett fa hordóba. Remek nap volt ez is!
A sorozat további részei:
Vélemény, hozzászólás?