Néhány hete az Instán kalandoztam, amikor a Péklány profiljára rátaláltam. Egy lány, aki hobbiból sütni kezdett, majd ebből vállalkozást indított… Sok minden hasonlított benne az én saját történetemre. Azon a hétvégén épp a Balatonra készültem. Egyik reggel elmentünk a Péklányhoz reggelizni.
A tündéri kicsi pékség teljesen tele volt és amint kihoztak egy újabb adag péksüteményt, a soron következő néhány vásárló már azonnal le is csapott rájuk. Végül mi is hozzájutottunk a néhány kakaóscsigához és egy pohár szörp mellett kényelmesen megreggeliztünk. Én közben figyeltem, ugyanis a műhely látványműhelyként működik, így teljes egészében belátni az „üzembe”. Mindenki tette a dolgát és mosolygott. Ez a mottójuk is, hiszen még a falra is ki van írva, hogy az egyetlen adalék amit a péksüteményekhez hozzátesznek, a SZERETET.
Egyre jobban tetszett ez a pékség és ott azonnal eldöntöttem, hogy ebből bizony egy blogbejegyzés fog születni. Miután elfogyasztottuk a reggelinket, odamentem a Péklányhoz és bemutatkoztam. … és mekkora meglepetés ért, kiderült, hogy ismeri a blogomat és viseli az ékszereimet. Néhány perc múlva már együtt selfie-ztünk a Péklány logó alatt!
A Péklány kis manufaktúrájának a lényege, hogy nem használnak semmi féle adalékot. (Néhány éve tudtam meg, hogy a kenyerekben még olyan adalék is van, ami azért felel, hogy szépen piruljon a pirítóban. Komolyan, ezt miért kell?) A kenyerekben még élesztő sincsen, hanem kizárólag kovásszal készülnek. Nincsen túltolva a dolog, mindenféle öko, bio, stb. minősítéssel, meg saját termelésű búzával, de beletesznek minden olyan dolgot, amit otthon is beletennénk, vajat, tojást és tejet.
Néhány hét múlva, mikor újra a Balatonon jártam, írtam Orsinak, hogy mennék fotózni. Korán keltem, hogy még nyitás előtt legyen idő képeket készíteni. Útközben döbbentem rá, hogy mennyire más és milyen csodás arcát mutatja a Balaton-felvidék hajnalban. Élveztem a vezetést, a természet csöndes ébredezését.
Megérkeztem. Halkan bekopogtam a még zárt ajtókon. Bent azonban már régen túl voltak az ébredezésen. A pék ugyanis hajnali 2 órától dolgozik, hogy nyitásra tele legyenek a polcok mindenféle friss meleg péksüteménnyel. Már a pultba hordták ki az árut, hogy 7.30-ra minden fel legyen töltve.
A pékségben hatan dolgoznak. Három pár, ugyanis mindenki férj-feleség, vagy éppen egy párt alkot a pékség falain kívül is. Totális az összhang, de erre szükség is van, hiszen mikor kinyitják az ajtót, egészen addig, amíg el nem fogynak a péksütemények folyamatos a sorállás.
Miután megérkeztem, Orsi, a Péklány megmutatta a műhelyt egészen a malomtól, a kovász érlelőn és a kelesztőn át a kemencéig. Nagyon érdekes ez a pék szakma, hiszen minimális eszközzel készítik el a legalapvetőbb élelmiszerünket a kenyeret. Van ebben a kézi munkában valami csodálatos, valami misztikus. Orsi és a férje vezetői állásokat hagytak maguk mögött Budapesten, hogy Füredre költözzenek és megvalósítsák az álmukat, egy életet, amire mindig is vágytak. Úgy tűnik jó úton vannak, hiszen Orsit még sosem láttam úgy, hogy ne ért volna fülig a szája, akár élőben, akár fotókon. Egyszerűen boldog ott és azzal, amit csinál.
… és ahogyan az elején is írtam: az egyetlen adalék amit a péksüteményekhez hozzátesznek a SZERETET.
UI: Most lehet, hogy azt várjátok, hogy részletesen leírjam a kínálatot, meg, hogy mit ettem és mi a legfinomabb, de egy blogbejegyzés szövege teljesen alkalmatlan arra, hogy ízeket és illatokat közvetítsen. Álljanak itt a képeim és ha arra jártok kóstoljátok meg!
Vélemény, hozzászólás?