Ma Cornides Ágival a Cornides kenyereszsák márka alapítójával beszélgettem!
Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?
Két éves koromban az első krumplinyomdás képeslapom volt az első nyomtatott alkotásom, azóta szeretem a saját minta sokszorosításának varázsát és azt a kissé kopott textúrát, ami a saját erőm által a festék a papíron hagyott.
Húsz évvel később nyomtattam először textilre, a Szarvat tartó Vénusz (Lausseli Vénusz) sziklába faragott őskori domborművének reprodukcióját egy vacak pamutfüggönyre, amiből ruhát varrtam magamnak és boldogan jártam sörözni benne a Ráckertbe. Attól kezdve mindenféle textilre nyomtattam. Csináltam párnát, táskát, szoknyát, nagy, büdös függönyt, (akkor még vegyszeres szitafesték volt csak).
Újabb húsz évvel később ezt a szenvedélyt tereltem mederbe, amikor első kenyereszsák szitanyomása történt és sikere miatt erre egy egész vállalkozást építettem. Egyre tudatosabban terveztem a munkát és a feladataimat, az életet, amiben az álmom megvalósulhat.
Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
A szakmát, a grafikát és a szitanyomtatást főiskolán tanultam. Az első alkalommal, amikor papírnyomataimat megmutattam a tanári értékeléshez szükséges kiállításon, több tanár keresett meg, hogy elmondja, nagyon jók a képeim, érdemes lenne a sokszorosító grafika irányában tovább dolgoznom (ez alatt a tudás mélyítését, a gyakorlást, kísérletezést, művészi kifejezés érlelését értem). És én folytattam, főiskolán, otthon is nyomtattam. A magam tákolta levilágítóval csináltam a mintát és a földön nyomtattam, később vászonra is, papírnyomataimat kiállították, utaztatták, biennálékon szerepeltem.
Aztán húsz évig nem szitáztam, vágytam rá, de se helyem, se időm nem volt rá.
El kell mesélnem egy párhuzamos történetet, ami kiskorom óta jelen volt az életemben.
Gyerekkoromban nagyapám felvitt a padlásukra, hogy megmutassa a szitaműhelyüket. A nagy fekete asztal, a fakeretek, festékek, hófehér szövetek tekercsben, a cirádás minták és a pausz alatt tárolt halott pillangók, amiket nagyanyám rajzolt le, máig előttem vannak.
Ezt a sok kincset huszonévesen hoztam el, amikor nagyszüleim már nem éltek. Csodás munka volt leporolni, megtisztítani a régi eszközöket, több száz darabot örököltem, tároltam rengeteg helyen, míg végül 2019-ben, immár saját házamban újra elővettem őket, és elkezdtünk nyomtatni.
Azóta megállás nélkül nyomtatunk.
Van-e mestered? Ki Ő? Mesélj róla!
Mesteremnek tekintek minden olyan embert, akitől tanultam valami fontosat, ami az életemet nagyban befolyásolta, akik miatt olyan vagyok, amilyen és olyan a művészetem, a termékeim, amilyenek.
Mesterem az anyukám, aki kiskoromban jó érzéssel és intelligenciával olyan feladatokat adott kreatív energiám lekötésére, amivel megtanultam a szabadságot a vizuális önkifejezésben. Mesterem a gimnáziumi irodalomtanárom, Lukácsi Huba, akitől gondolkodni tanultam, a barátnőm anyukája, Jékely Adrienne, aki rádöbbentett a természet, és a nők erejére, a műveltség fontosságára. Iskolai mestereim a festőtanárom, Nagy B. István, aki őszinteségre és alázatra nevelt a festészetben, a grafika tanárom, Magyar István, aki a szitanyomás technikai alapjait adta át, és rengeteg gyakorlati tanácsot adott, és a videótanárom, Tóth Tibor, akitől megtanultam tekintetből gondolatot olvasni és képekkel történetet mondani. Mesteremnek tekintem Andrej Tarkovszkijt, akinek filmjeiben és könyveiben megfogalmazottak alapján gyakorolhatom a sallangmentes művészetet.
Honnan inspirálódsz?
Elsősorban a természet inspirálja a Cornides világot. A színek, a formák, a hőmérséklet. Szeretem a kopár elemeket, a kiszáradt növényeket és fákat, a kiégett réteket, vízmosta köveket, a sziklákat, a csillogó, vakító homokot, a vadul hullámzó Balatont. Ihletet adnak a régi (akár romos) épületek, a vidéki élet kellékei, régi tárgyak. Inspirálnak filmek, utólag színezett fotók. Az orosz ikonok. Kortárs grafikusok. Az art brut, a primitív művészet. Bizonyos ősi motívumok. Régi manuscriptek, növényi rajzok.
Hogyan tervezel, alkotsz?
Először szikraként jelenik meg egy kép a fejemben, ami belobban, szinte szétégeti az agyamat, a szívemet. Az energia, ami ilyenkor keletkezik, a legkevésbé alkalmas időben és helyszínen is arra kényszerít, hogy rajzoljak, fessek, varrjak meg rögtön mindent, amit kitalálok.
Ezek után viszont akár hónapokig tartó tökéletesítés következik.
Ott már higgadtság és precízség kell, odafigyelés, érzékenység. Fontos, hogy minden jól funkcionáljon, a helyén legyen, és a megfelelő, tesztek sokaságán átmenő textilekből készüljön el a végleges változat.
Hogy választasz anyagot/színt/formát?
A természetes, rusztikus textileket szeretem. Minden alapanyaghoz, mintához a leendő funkció és felhasználási terület alapján választok színt, ez egy nagyon koncentrált és intenzív munka. Van, amihez a letisztult formák és grafikák illenek és a legszürkébb szürke. Van, amihez a színek, viszont minden esetben törekedni kell az egyensúlyra. A nagy energiájú színeket visszafogottabb vonalakkal használom, a színek társításával külön energiákat hozhatunk létre, érzelmeket, gondolatokat.
Melyik a kedvenc eszközöd/szerszámod?
A sárga grafitceruzáim és a nagyapámtól örökölt kopott, a sok érintéstől fényes, de máig használható, erős szitakeretek, szita lehúzók.
Az alkotás melyik részét szereted a legjobban? Mesélj erről bővebben!
Egy minta létrejöttének első és utolsó pillanatát. Az első vázlat első vonalai, amikor kiszabadul a fejemből a kép, és az, amikor a vászon megnyomtatása után a férjem felemeli a szitakeretet és meglátom a mintát a vásznon. Egyelőre a kenyereszsák kalászmintáját nyomtatjuk folyamatosan, mert gyorsan fogy, így újakra nincs időm, de a fejemben rengeteg van, sok a tervem. Ezt a részt, a minta és termék fejben tervezését is nagyon szeretem.
Melyik a kedvenc alkotásod? Volt már olyan, amit annyira szerettél, hogy megtartottad?
Az első, pamutfüggönyre nyomtatott mintám és az abból varrt ruha. A jelenlegi termékeimből is van több darabom, a tesztelésen túl használom is mindet. Az első, festővászonra nyomtatott, még béleletlen kenyereszsák is van még a titkos raktáramban.
Van-e kedvenc történeted valamelyik kenyereszsákodról?
Kedvencem egy nagyon vicces párbeszéd, ami a vásárban, a standom előtt zajlott:
-Kenyereszsák, hú de gyönyörű!
-Nem is eszünk kenyeret.
-Mostantól fogunk!
Alkotáson kívül mit csinálsz?
Másfajta alkotásokat. Illusztrációkat a gyerekeimnek, sapkát horgolok, bunkert varrok. Alkotok a lányaimmal is, pl. nyomdázunk saját mintákat, rajzolunk, batikolunk, fajátékokat festünk, díszeket csinálunk. Úszom a Balatonban, forró homokban járkálok, növényeket, köveket és bogyókat gyűjtök. Szeretek sütni és főzni, enni, függőágyban olvasni, esti tücsökciripelésben teraszon borozni. Kiállításokra járni, koncertre menni, jó zenékbe, filmekbe és könyvekbe mélyedni.
Anna A. Koczor mondta
Ági munkái lenyűgöztek az első pecben. Leendő őrségi otthonunk konyhájának féltve alapdarabjai lennének ezek a kenyeres zsákok. ❤️ Időtálló, szépséges, letisztult forma.