Amikor a Manera táskákkal először találkoztam őszinte döbbenet volt. Egy táska, ami nyugalmat áraszt. Kíváncsi voltam, hogy ki van e márka mögött. Kis-Baraskó Alexandrával készítettem interjút.
Mi az amit életedbe először készítettél és a mai napig emlékszel rá vagy éppen meghatározó volt?
Kisgyerekkoromtól kezdve alkotok, nem tudnám megmondani, mi lehetett az első, de valószínűleg valamilyen rajz. Nagyon magától értetődött ez már a kezdetektől fogva, sok rajzolással, festéssel, agyagozással, barkácsolással, fonással, homokvárépítéssel teli időszak volt a gyerekkorom. Egy kis varrásra is emlékszem. A családunkban is eléggé természetesnek számított, hogy kézzel készítünk dolgokat, nem tudnék olyan családtagot mondani, aki ne lett volna alkotó valamilyen szempontból, ugyanakkor semelyiküknek sem volt ez hivatása. Mindig sokfélét kipróbáltam, kíváncsi voltam, nem tudtam elköteleződni egy technika vagy módszer mellett, de talán a rajzolás az, ami végig jelen volt, mint mindennek az alapja. Egy kis ugrást téve az időben, talán az elsőnek számító tárgy, ami eszembe jut, és nagyon meghatározó a jelenlegi szemléletemre nézve, az a diplomamunkám volt az alapszakon, egy függőszék. De ez nem volt annyira régen.
Tanultad ezt a szakmát vagy autodidaktaként vágtál bele?
A lehetőségekhez képest viszonylag korán, általános iskolában már részt vehettem rajzszakkörön, fazekas szakkörön, viszont ez az első évek után kikopott valahogy a mindennapokból. A gimnáziumban jött elő ismét az alkotás, ott fotózást és filmezést tanultam, ami egy nagyon új perspektívát jelentett és máig érzem a hatását amiatt is, mert kritikai gondolkodásmódot tanulhattunk ott. Aktívan nem gondolkodtam művészeti pályában egyébként attól függetlenül, hogy mindig is ez mozgatott legbelül. A gimnázium utolsó évére úgy tűnt, valamilyen társadalomtudományi terület felé indulok, amikor szinte utolsó pillanatban, az osztályfőnököm javaslatára kerestem egy b-tervet, ami végül az a-tervvé vált, így jelentkeztem a formatervező mérnöki szakra. Akkor még nem is gondoltam, mennyire meg lehet élni a társadalomtudományi érdeklődést ebben a szakmában is. Az alapszakot az Óbudai Egyetem Terméktervező Intézetében végeztem ipari termék- és formatervező mérnöki szakon, textil specializáción, ott kezdődött minden. Mivel ezen a szakirányon enteriőrtervezést is tanultunk, úgy éreztem, érdemes lenne a mesterképzéssel egy másik pillért teremteni, nyitni a belsőépítészet felé, ez vezetett a METU belsőépítész, környezettervező művész szakára, ahol 2 éve végeztem. Itt inkább az építészeti tervezés kapott hangsúlyt, amit ugyan közel érzek magamhoz, de a tárgytervezés iránti szenvedély mindig megelőzte/megelőzi ezt. A mesterképzés alatt is folyamatosan voltak formatervezési projektjeim, illetve a márka alapításának első gondolata is akkorra tehető. De a diplomázás után szerettem volna gyakorlatban is kipróbálni, mélyíteni kicsit a belsőépítészeti tervezési látásmódomat, így rögtön elkezdtem egy építészeti irodában dolgozni. Ott viszonylag hamar kiderült számomra, hogy jelenleg nem az az én utam, nem érzem azt a lelkesedést, amit a Maneráért viszont igen. Így belevágtam a saját márka létrehozásába, ami úgy érzem, még mindig folyamatban van.
Van-e mestered? Ki Ő? Mesélj róla!
Bizonyos tekintetben klasszikus embernek tartom magam, vannak értékek, viszonyulások, mintázatok, amik ma kissé eltűnni látszanak, de én ragaszkodom hozzájuk. Így például nagyon hiszek a mester képben és igényben, ami egyáltalán nem egy szűken értelmezett, megkérdőjelezhetetlen ideát jelöl. Számomra sokkal inkább csapásvonalakat, ösvényeket, biztonságos pontokat jelent, amik szerintem a mai alkotóknak (és embereknek..) különösen szükségesek a „káoszban”.
Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert már a gimnáziumban volt – egy kezemen nem megszámolható mennyiségű – olyan tanárom, akitől a világszemléletemet máig meghatározó (megalkotó) alapértékeket kaphattam. Az egyetemen aztán találkozhattam néhány olyan tanárral, akik már a szakmám szempontjából mutattak valamit, amire felfigyeltem, elraktároztam magamban és amik mentén próbálok létezni, alkotni.
Az első, aki a kérdés kapcsán gondolkodás nélkül eszembe jut, Szűcs Ágnes, akinek amellett, hogy a diploma témavezetőm volt, a legtöbb tervezésmódszertani és designnal kapcsolatos szemléletet köszönhetem. Ő azt mutatta és mutatja meg nekem máig, hogy nem a garantált, sikeres végeredmény a legizgalmasabb, hanem a kérdés feltevése, a folyamatban való teljes elmélyülés és az ettől kapott tapasztalások. A másik alkotó, akinek konkrét hatása volt arra, amit és ahogy ma a Manerán keresztül képviselek, az Bergovecz Lackó, őáltala került először a látóterembe a fenntarthatóság fogalma a tervezés kapcsán. A mesterképzésen is volt szerencsém egy olyan tanárhoz Bodonyi Zoli személyében, aki amellett, hogy építészeti vonatkozásban beszélgettünk tervezésről, olyan alapgondolatokat mutatott nekem, amik még mindenképp szükségesek voltak ahhoz, hogy tervezőként és tanárként definiálni tudjam a szemléletemet. A velük való gondolatcserékben pedig az a közös és nagyon értékes nekem, hogy mindig a kritikus kérdésfeltevés a fontosabb a válaszok megtalálásánál, na persze az sem utolsó.
Honnan inspirálódsz?
A legkülönbözőbb dolgokból, jellemzően – akár léptékfüggetlen – anyag vagy formakapcsolatokból jönnek elő ötletek teljesen spontán helyzetekben. Sokszor a természetben látott minták, textúrák azok, amiket elraktározok és ha eddig nem is, de egyszer még manifesztálódnak majd valamilyen termékben. Ezen kívül alapanyagok hatnak rám nagyon inspirálóan.
Illetve nem tudom, mennyire tekinthető inspirációnak, inkább vezérfonalnak mondanám az egyszerű őszinteséget, ami mentén próbálok alkotni.
Hogyan tervezel, alkotsz?
Általában először egy nagyon koncepcionális szintű elképzelés születik meg a fejemben, majd papíron. Előfordul, hogy egy csomópont jut eszembe és később társítok hozzá terméket, ahol funkciót kaphat, másszor pedig tudom, hogy nagyjából milyen funkciójú terméket szeretnék és ahhoz tervezek alkatrészt. Ezt aztán korai szakaszban szoktam elkezdeni kikísérletezni kicsinyített vagy méretazonos makett segítségével. A termékterveimben az alkatrészek is sajátok, a csomóponti szinten való tervezés sok kihívást jelent, de ezt evidenciának fogom fel és szeretem. A textil részeket a műhelyemben kísérletezem ki, az alkatrészeket digitálisan tervezem rétegelt lemezből és a FabLab Budapest műhelyében CNC marással vagy lézervágással gyártatom elő a tökéletesség érdekében. Azután még csiszolás, felületkezelés következik, hogy kellemes és biztonságos legyen tapintani, majd a termék összeállítása a végső lépés. Jelenleg még mindent egyedül csinálok, illetve a varrás egy részét már elkezdtem kiszervezni varrónőnek.
Egy új termék véglegesítése legtöbbször számos tervezési kört igényel, sőt, a már kapható termékeim esetében is folyamatosan vizsgálódom, visszajelzéseket kérek a használóktól, hogyan lehetne fejleszteni őket, hogy még kényelmesebbek, még funkcionálisabbak legyenek.
Van olyan eset is, hogy „kedvtelésből” elkezdek megfesteni egy anyagot, és még nem tudom, mihez fogom majd használni, ez csak később dől el.
Hogy választasz anyagot?
Az alapanyag választás a legkritikusabb szempont nálam, ugyanis kizárólag növényi alapú, természetes szöveteket használok, amik vagy hazai vagy európai gyártásúak és lehetőleg GOTS tanúsítvánnyal rendelkeznek vagy teljesen kezeletlenek. Ezek szoktak növényi festéssel színt kapni, ami egy nagyon izgalmas, alkímiai folyamat, aminél sosem lehet előre pontosan tudni a végeredményt. Minden egyes növényi festés olyan, mint mikor egy meglepetést bont ki az ember.
Az alkatrészek nyír rétegelt lemezből készülnek, amelyeket vízállóra kezelek környezetbarát felületkezelő olajokkal. Egyelőre még az alapdarabok véglegesítésén, kollekcióba rendezésén dolgozom, amik mind natúr színű táskák, de tervezek már mintázási módokat, koncepciókat limitált számú „színesebb” darabokkal is. Az egyszerűség és a funkcionalitás a vezérelv a szín és forma tekintetében is.
A kísérleti vonalban pedig, amivel foglalkozom, saját termesztésű kombucha és egyéb gomba-alapanyagokkal dolgozom.
Melyik a kedvenc eszközöd?
Az ipari varrógépemet még mindig egy csodának tartom. De nagyon szeretem a vázlatfüzeteim is, amik tele vannak évekre visszamenő tervekkel.
Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?
Azt a pillanatot, amikor először háromdimenzióssá válik egy táska az első összevarrással, határozottan ez A kedvenc pillanatom mindig. Illetve az, amikor egy növényi festést megpillantok a szárítás után, a végleges árnyalatában. Ezen még dolgoznom kell, hogy kevésbé csak a végcél lebegjen a szemem előtt, élvezzem hasonlóan a teljes folyamatot.
Alkotáson kívül mit csinálsz?
Jelenleg a Manera mellett tanítok az egyetemen, ahova jártam, ezt nagyon szeretem. Amikor nem dolgozom, akkor jógázom – ami egy teljesen új felfedezésem -, olvasok, főzök, beszélgetek az embereimmel és természetesen eszünk.:)) A férjemmel nagyon szeretünk utazni, amikor csak lehet, jó filmeket nézni és az agarunkkal, Miróval sétálni.
A Manera nyereményjátékhoz kattints ide!
A Manera kulisszái mögé itt tudsz belesni! (15 órától elérhető)
Szilágyiné Szalai Éva mondta
Nagyon szép dolgokat készít. Szívesen hordanék egy ilyen táskát
SR mondta
Nagyon tetszik az út, amíg elért a saját márkáig, tetszik a környezettudatos hozzáállás, és a végeredmény is szép lett!!!